Április végén a Magyar Tájépítészek Szövetsége szervezésében – kamarai továbbképzés keretében – kisebb szakmai csoport látogatta meg a Csömöri -patakrevitalizáció helyszíneit. A bejárást a program szakmai koordinátora, Onhausz Erzsébet környezetvédelmi tanácsnok vezette.
Május 11-én két helyszínen tart az önkormányzat alternatív hulladékgyűjtési akciót, melynek során az egyik helyszínen (Községgondnokságon) az autógumikat, Nikecellt, míg a másokon (TSZ udvarban) az elektronikai hulladékot adhatjuk le díjmentesen.
Tavasszal is folytatódnak a fejlesztések a nagyközségben, több utca, játszótért felújítása is megkezdődikhamarosan. ÚtépítésekLakossági kezdeményezésre leaszfaltozzák a Tücsökdomb utcát. A munkálatok előtt az önkormányzat a kivitelezésről egyeztetett a lakókkal, akik 75%-os önerőt biztosítanak majd az út kialakításához. Az önkormányzat négy cégtől
Idén két hegyikerékpáros versenynek is otthont ad a 12. Csömöri Bringafesztivál, május 17-én, pénteken a Diákolimpia Országos Döntő, május 18-án, szombaton a Mountain Bike XCO C2 Magyar Kupa futamai és fesztiválprogramjai várják az érdeklődőket. A hagyományokhoz híven május 19-én, vasárnap kistérségi kerékpáros körtúra indul a környező települések érintésével.
Április végén a Magyar Tájépítészek Szövetsége szervezésében – kamarai továbbképzés keretében – kisebb szakmai csoport látogatta meg a Csömöri -patakrevitalizáció helyszíneit. A bejárást a program szakmai koordinátora, Onhausz Erzsébet környezetvédelmi tanácsnok vezette.
Május 11-én két helyszínen tart az önkormányzat alternatív hulladékgyűjtési akciót, melynek során az egyik helyszínen (Községgondnokságon) az autógumikat, Nikecellt, míg a másokon (TSZ udvarban) az elektronikai hulladékot adhatjuk le díjmentesen.
Tavasszal is folytatódnak a fejlesztések a nagyközségben, több utca, játszótért felújítása is megkezdődikhamarosan. ÚtépítésekLakossági kezdeményezésre leaszfaltozzák a Tücsökdomb utcát. A
Idén két hegyikerékpáros versenynek is otthont ad a 12. Csömöri Bringafesztivál, május 17-én, pénteken a Diákolimpia Országos Döntő, május 18-án, szombaton a Mountain Bike XCO C2 Magyar Kupa futamai és fesztiválprogramjai várják az érdeklődőket. A hagyományokhoz híven május 19-én, vasárnap kistérségi kerékpáros körtúra indul a környező települések érintésével.
LEGFRISSEBBHÍREK
Újabb díjakat kapott az önkormányzat
Május 9-10-én Egyeken tartották meg a 2023. év Falumegújítók programjának záróeseményét, ahol több díjjal is elismerték a falvak, községek településen tett fejlesztéseit.
Könyvtárvezetői álláshirdetés
Csömör Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testületea muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
XXXI. Csömöri Napok
2024. május 24-26-án, immár 31. alkalommal rendezik meg a Csömöri Napokat a Hősök terén.
Több beruházásról és közlekedésbiztonsági fejlesztésről döntöttek
Az április 25-én tartott képviselő-testületi ülésen többek között több beruházás, fejlesztés elindításáról is döntöttek.
Beiratkozás a Krammer Teréz Zeneiskolába
A Csömöri Krammer Teréz Zenei AMI a 2024/2025-ös tanévre felvételt hirdet az alábbi tanszakokra:
cselló, furulya, fuvola, gitár, harsona, hegedű, jazz- gitár és basszusgitár, klarinét, magánének, népzene, szaxofon, tenorkürt, trombita, ütő és zongora.
Információ a gaz és gyomnövények eltávolításáról
A helyi környezetvédelemről szóló 22/2015 (IX. 25) önkormányzati rendelet alapján az ingatlanok tisztán tartása, a gaz és gyomnövények eltávolítása a tulajdonos, vagy a használó kötelezettsége.
Adjuk „haza” adónk 1 százalékát!
Az alábbiakban azokat a csömöri alapítványokat, egyesületeket soroljuk fel, amelyek mögött lelkes aktivisták dolgoznak szabadidejükben, vagy éppen hivatásuk részeként egy-egy fontos ügyért, és a számukra elérhető források mellett nagyon számítanak a személyi jövedelemadónk 1 százalékára is. Kérjük, ha teheti, válasszon közülük!
A Csömöri Rózsakert Evangélikus Óvoda állást hirdet óvodapedagógus munkakörbe
A Csömöri Rózsakert Evangélikus Óvoda (2141 Csömör, Kacsóh P. u. 6.) állást hirdet óvodapedagógus munkakörben.
Engedélyköteles a fakivágás
Az elmúlt évtizedekben Csömör lakossága egyre nőtt, a belterület és a beépítettség aránya folyamatosan emelkedett, ezzel párhuzamosan a fás szárú növények mennyisége jelentősen lecsökkent. A csökkenés megfékezésére az önkormányzat 2021-ben megalkotta a fás szárú növények védelméről szóló rendeletet.
Hírmondó és Légy Ott megjelenése
A Csömöri Hírmondó és Légy Ott programmagazin következő száma 2024. május 31-én, pénteken jelenik meg.
Hulladékszállítási időpontok
Szelektív hulladékszállítás: május 2., 16. és 30. csütörtök.
Zöldhulladék-szállítás: május 9. és 23. csütörtök.