Üdvözöljük Csömör Nagyközség honlapján!
2019. július 20., szombat
2141 Csömör, Szabadság út 5. Tel.: + 36 28 544-020, fax: +36 28 544-040, e-mail: polghiv@csomor.hu
Akadálymentesített változat Kezdőlap

Újra a polgári társadalom útján (1989-2000)

Az 1980-as évekre az un. létező szocializmus minden fajtája önmagában ellehetetlenült, csődöt mondott anélkül, hogy bárhol is döntő katonai vereséget szenvedett volna. A szovjet hadsereg kudarca Afganisztánban nem annyira katonai vereség volt, mint inkább a hódító, az imperialista lényeg végső lelepleződése.

Vissza a földet, kárpótlás 2010. júl. 9. 00:22

A mezőgazdaság un. szocialista átszervezése párt- és állami terrorral ment végbe két menetben 1950-1953 és 1957-1961 között.

Csömör helyi sajtója 2010. júl. 9. 00:22

A Rákos Vidéke c. helyi lap 1900-ban indult útjára, Rákosszentmihályon szerkesztették, amely település 1902. dec. 1-én önálló községgé lett, addig Csömörhöz tartozott. Ez a hetilap 1938-ig jelent meg, bőséges tárháza Csömör és környéke helytörténetének. Azután helyi sajtó nem létezett a községben, nagyközségben.

Választások és pártok 2010. júl. 9. 00:22

Az első többpárti, szabad országgyűlési választásokat 1990. márc. 25-én, illetve ápr. 8-án tartottuk meg, melyen győzött a Magyar Demokrata Fórum. Ennek következtében 1990. máj. 23-án megalakult és hivatalba lépett az Antall József miniszterelnök vezette új, koalíciós kormány.

Újra a polgári társadalom útján 2010. júl. 9. 00:22

Az un. szocialista tábor nemzetközi szervezetei (KGST, Varsói Szerződés stb.), melyek Moszkva parancsára jöttek létre az állandó katonai fenyegetettség közepette, nem tudtak megfelelni bevallott céljaiknak.

Az egyházak újjáéledése 2010. júl. 9. 00:22

Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után Magyarország vezetése egy istentagadó csoport kezébe került. Nem tiltották be ugyan a történelmi egyházakat – mint Albániában tették a kommunisták -, de mindent elkövettek az egyházak tönkretételére, papjaiknak korrumpálására és dehonesztálására, a hívek hitének megrontására.

Aktuális téma

A szelektív hulladékot július 5-én és július 19-én pénteken viszik el.

A zöldhulladékot július 12-én és július 26-án pénteken viszik el.

 

 

Üzenőfal

A Csömöri Hírmondó és a Légy ott programmagazin következő száma augusztus 30-án jelenik meg.

Időjárás