Üdvözöljük!

Virággal egy mosolyért

2018 június 07. –
Önkormányzati, települési hírek

A több évtizedes nemzetközi programhoz 2014-ben csatlakozott Magyarország, így itthon ez a nagyszabású esemény immár negyedik alkalommal valósul meg június 28-án. Ezen a napon mosolyra és befogadásra váró virágcsokrok lepik el az országot.

A hazai virágkötők –a tavalyi nagy siker után-ismét virágcsokrok ezreit helyezik el utcákon, köztereken, parkokban, azért hogy megtalálójuk arcára mosolyt varázsoljanak. Az apró figyelmességgel arra kívánnak rávilágítani, hogy a virágok fontos szerepet töltenek be mindennapjainkban. Szépségükkel, bájukkal elkísérnek bennünket a bölcsőtől a sírig, részesei legnagyobb örömeinknek és bánatainknak. A 2017. évi mosoly programban 538 virágüzlet vett részt! A közterekre, parkokba kihelyezett virágcsokrokon egy kis kísérőkártya jelzi, hogy mely virágüzlet virágkötői állították össze az árválkodó szépséget, kinek köszönhető az önzetlen gesztus. Az esemény különlegességét az adja, hogy a virágokat nemcsak megcsodálni lehet, de a szerencsés megtaláló haza is viheti magának, vagy tovább ajándékozhatja egy számára különleges embernek. A készítők örömmel veszik, ha az új tulajdonosok visszajeleznek a virágok további sorsáról. A kísérőkártyán található címek bármelyikére elküldött fotó elismerés és méltó köszönet a virágkötő számára. A visszaérkező fotóval a mosoly körbeér, visszajut ahhoz, aki örömmel, szakértelemmel és lelkesedéssel készítette, hogy egy számára idegen embernek boldog perceket szerezzen. A rendhagyó kezdeményezéssel a virágkötők azt szeretnék üzenni a világnak, hogy a virág és a mosoly mindenkinek jár, általuk lesznek szebbek a mindennapok. Sokszor természetesnek vesszük szeretteink gondoskodását, barátaink támogatását és elfelejtjük megköszönni azt egy aprósággal, egy virággal és egy mosollyal. Tegyünk ellene, hogy ez ne így legyen! Ezt megelőzően Magyarországon évtizedek óta nem volt ekkora méretű, ilyen sok embert és helyszínt érintő virágos megmozdulás. Virággal egy mosolyért! Legyen részese, segítse kezdeményezésünket, hogy mindenki értesüljön róla és érjen körbe a mosoly! Június 28-án mosolyogjon az egész ország!

Megszakítás