Üdvözöljük!

Tájékoztató a háziorvosi ellátás rendjéről

2021 július 07. –
Önkormányzati, települési hírek

Az új koronavírus járvány óta a háziorvosi ellátás rendje az egész országban megváltozott a rendkívüli helyzet következtében. A járványügyi adatok javulása ellenére az egészségügy terhelése jelenleg is magas. A betegeket személyes ellátás keretében a szakellátás rendjéhez hasonlóan, előzetes egyeztetés, előjegyzés alapján látják el a háziorvosok, amellett, hogy sürgős ellátás szükségessége esetén is helytállnak továbbra is.

  • A váróhelyiségekben biztosított, hogy a páciensek között legalább 1 méter távolság megtartható legyen (ennek értelmében számunkra fenntartott váróhelyiségben maximum 3 páciensnek javasolt tartózkodni). A váróhelyiségben alkohol tartalmú kézfertőtlenítőszer rendelkezésre áll, hogy a páciensek és kísérőik érkezéskor és távozáskor kezet fertőtleníthessenek, kérjük, hogy vegyék igénybe!
  • A váróhelyiségben és az orvosi rendelőben a betegnek és kísérőjének orrot és szájat eltakaró maszk viselése kötelező!
  • Indokolt, hogy a többi beteg védelmében, a légúti panaszokkal rendelkező és/vagy lázas beteg személyes megjelenés helyett először telefonon vegye fel a kapcsolatot rendelőnkkel. A telefonos konzultáció során az anamnesztikus adatok és a jelen tünetek alapján a háziorvosi szolgálatunk döntése, hogy felmerül-e COVID-19 fertőzés gyanúja.
  • Rendelőnkben a betegfogadás rendelési időben – a sürgősségi esetek kivételével – előjegyzési rend szerint történik, annak érdekében, hogy a tervezett betegellátás keretén belül, a praxis szűrési, gondozási tevékenysége és a jogszabályok által előírt infekciókontroll is megvalósuljon. Időpontot a háziorvosok ismert elérhetőségein kérhetnek a betegek.
  • A járvány harmadik hullámának végét követően, a személyes találkozással járó, előjegyzési rend alapján szervezett betegvizsgálatok számának növelése javasolt, ugyanakkor a hagyományos személyes találkozáson alapuló betegvizsgálaton túl, ha az ellátás sajátosságai és orvosszakmai megítélése lehetővé teszik, a személyes jelenlétet nem igénylő, vonatkozó rendeletben szabályozott tevékenységeket telemedicinális úton biztosítjuk elsősorban (email, telefon) továbbra is. Táppénzes papírt, nem sürgős beutalót előzetes, szintén időpontos egyeztetés alapján adunk ki. Kérjük, hogy rendszeresen szedett gyógyszereinek a felírását időben kérje, valamint havonta lehetőség szerint maximum egyszer történjen gyógyszerfelírási igényleadás felénk (az adminisztratív terheink csökkentéséhez, ezzel az egy páciensre fordítható minőségi idő növeléséhez Ön is hozzájárul.). Állandó gyógyszereik felírási igényét a kihelyezett dobozba bedobott üzenettel is tudják jelezni felénk. A kérés mellett minden esetben adja meg a nevét, születési dátumát és a telefonszámát, amin elérhető! A kéréseket igyekszünk 72 órán belül teljesíteni, azonban felhívjuk a figyelmet, hogy a kérések feldolgozása több munkanapot is igénybe vehet.
  • Időpont nélkül is biztosítjuk az orvos – beteg találkozást, amennyiben annak elmaradása a beteg állapotának romlásához vezethet. A rendelőt a betegek személyesen rendelési időben tudják felkeresni. Felhívjuk a figyelmét, hogy soron kívüli ellátási igény esetén, a sürgős szükség megítélése szakápolói illetve orvosszakmai feladat. Amennyiben az ellátás nem sürgető, igyekszünk mielőbbi időpontot biztosítani, azonban előfordulhat, hogy ez aznap már nem biztosítható, a többi beteg ellátási érdekeit és a háziorvosi ellátás leírt rendjét figyelembe véve.
  • A sürgősségi betegellátást délután 18 órától reggel 8 óráig a háziorvosi ügyelet, akut életveszély / súlyos sérülés esetén az Országos Mentőszolgálat (112) biztosítja továbbra is. Váratlan rosszullét, riasztó tünetek esetén ne várjon, hanem hívja a 112-t!

 

(A fenti betegtájékoztató javaslat a háziorvosi/házi gyermekorvosi ellátásrend alapján került kialakítására a Nemzeti Népegészségügyi Központ által 2021.06.18-án, 36982-1/2021/EÜIG iktatószámon kiadott rendelkezése értelmében, mely az Országos háziorvosi és házi gyermekorvosi kollegiális szakmai vezető, a Háziorvosok Online Szervezete, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Háziorvostan és Gyermek alapellátás Tagozat, országos háziorvos szakfelügyelő ajánlásával készült.)

 

                                                                                                            Csömöri háziorvosok

Megszakítás