Üdvözöljük!

Tájékoztató a Családi Otthonteremtési Kedvezményről

2016 február 22. –
Önkormányzati, települési hírek

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) azok számára kíván segítséget nyújtani, akik gyereket szeretnének vállalni, illetőleg új vagy használt lakást vásárolnának. A program célja, hogy a lehető legtöbb család jusson olcsón saját otthonhoz – Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára, Pest megyei ötös választókerület (benne Csömör nagyközség) országgyűlési képviselőjének tájékoztatóját itt olvashatják.

A CSOK kínálta legmagasabb összeget, tehát a 10 millió forint támogatást és az ehhez járuló 10 millió forint kedvezményes hitelt azok vehetik igénybe, akiknek három gyermekük van, illetőleg három gyermeket vállalnak. A támogatás csak új ingatlanra – tehát új lakásra vagy új lakóházra – vehető igénybe, a vásárolt ingatlan hasznos alapterületének pedig lakás esetén legalább 60 négyzetméternek, az újépítésű családi ház esetében pedig legalább 90 négyzetméternek kell lennie. Ugyancsak új ingatlan vásárlására az egy- és kétgyermekes családok is igényelhetnek támogatást. Az egy gyermekes családok, illetve egy gyereket vállalók 600 ezer forint, míg a két gyermeket vállalók 2,6 millió forint támogatásra jogosultak, amennyiben maradéktalanul megfelelnek a lakásépítési támogatásról szóló rendeletben foglalt feltételeknek.


Otthonteremtési támogatás azonban nem kizárólag új, hanem használt ingatlan vásárlására is igényelhető. Egy gyerek vállalása esetén az igénylők 600 ezer forintot, két gyermek esetén 1 millió 430 ezer forintot, három gyermek után 2,2 millió forintot, míg négy vagy több gyermek után 2 millió 750 ezer forintot kaphatnak.


A támogatást azok a családok is igénybe vehetik, ahol a házastársak egyike az igénylés időpontjában már betöltötte a negyvenedik életévét. Ez abban az esetben is igaz, ha a támogatást még a gyermek(ek) megszületése előtt szeretnék igénybe venni,  ekkor azonban az igénylés házassághoz kötött.  


Amennyiben valaki úgy igényli a támogatást, hogy már megvannak a gyermekek, nem feltétel az, hogy a szülők házasságban éljenek és a 40 éves korhatár sem előírás.

A támogatást a szülők a korábbi 16 év helyett az eltartott gyerek huszadik életévének betöltéséig vehetik igénybe, s ez a korhatár a felsőoktatásban tanulók esetében további öt évvel kitolható, tehát a gyermek 25 éves koráig.


Azok is igénybe vehetik a támogatást, akik már rendelkeznek ingatlan-tulajdonnal, ha a család életvitelszerűen a támogatásból megvásárolt új ingatlanban tartózkodik, és ezt lakcímkártyával tudják igazolni. Használt lakás vásárlása esetén legfeljebb 50 %-os tulajdoni hányaddal rendelkezhet az igénylő, vagy magasabb tulajdoni hányada is lehet, ha az ingatlan haszonélvezettel terhelt.


Elképzelhető az az eset is, hogy egy családnál a tízedik év leteltével nem születik meg a harmadik gyerek. Ilyenkor fontos tudni azt, hogy az igénylő önhibájából vagy önhibáján kívül nem teljesül-e a vállalás. A jogszabályokba beépítésre került a Kormányhivatal mérlegelési jogköre a kérelmező különös méltánylást érdemlő helyzetére tekintettel.


Válás esetén két dolognak kell teljesülnie ahhoz, hogy a CSOK-ot ne kelljen visszafizetni: az első feltétel, hogy az egyik házastárs tulajdonában kell lennie a válás után az ingatlannak, a másik pedig az, hogy a bíróság által neki megítélt gyerekeknek vele együtt kell laknia életvitelszerűen. Kivételt jelent ez alól a nagykorú gyermek, aki időközben „kirepült”. De ha a gyerekeket a bíróság nem annak a szülőnek ítéli meg, akinél a lakás marad, akkor a támogatást vissza kell fizetni.


Akik a CSOK-ot igénybe szeretnék venni, és előtte már részesültek vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatásban (pl. Szocpol) vagy hitelt vettek fel, a korábbi támogatás összegével csökkentett összegű CSOK-ra jogosultak, abban az esetben, ha a korábbi gyermekvállalás teljesült.

A Központi Hitelinformációs Rendszerrel (régi nevén BAR-lista) fontos tudni, hogy CSOK igénybevételét tekintve nem kizáró ok a KHR-ben történő szereplés. Azonban a 3 gyermek esetén kérhető +10 millió Ft kamattámogatott hitel kizárólag akkor igényelhető, ha az igénylőnek az otthonteremtési kamattámogatás igénylésének időpontjában nincs a központi hitelinformációs rendszerről szóló 2011. évi CXXII. törvény 11. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartott tartozása a központi hitelinformációs rendszerben vagy az igénylő a KHR-ben szereplő tartozását már legalább egy éve teljesítette.

A kormány két új kormányrendeletben foglalta össze az Otthonteremtési Program eddigi szabályait és a legutóbbi módosításokat. Ezek a rendeletek arra hivatottak, hogy tisztázzák azokat a problémákat, nehézségeket, amelyeket a választópolgárok, az érdekképviseleti szervezetek, a pénzintézetek, vagy a politikai csoportok az elmúlt időszakban felvetettek. Dr. Tuzson Bence, országgyűlési képviselő a CSOK iránt érdeklődők részére lakossági fórumot tart Csömörön.2016. március 8-án 18:30 órakor vár mindenkit a Zöldfa Étteremben (Szabadság út 13.), melyre a résztvevők előre is feltehetik kérdéseiket a kerdesek.csok@gmail.com e-mail címen.

Megszakítás