Üdvözöljük!

Sportnap az óvodában

2011 június 07. –
Önkormányzati, települési hírek

Május 6-án a Kéknefelejcs, május 20-án pedig a Nefelejcs óvodában rendezték meg a hagyományos sportnapot.

A csoportok különböző sorversenyeken mérték össze ügyességüket, gyorsaságukat. A feladatokat évről évre úgy állítják össze, hogy a gyermekek szüleikkel együtt vegyenek részt a feladatokban, így válik igazi családi eseménnyé a sportnap. Bár a küzdelem kissé egyenlőtlen, hiszen minden évben előre "borítékolható" a nagycsoportosok győzelme, a nyereményekből minden csoport egyenlő arányban részesült, így a verseny végeztével a legkisebbek is örömmel vehették át a hatalmas dömpereket és egyéb, értékes kerti játékokat.

 

A csapatversenyek után egyéni feladatok vártak az óvodásokra: horgászással, kapura rúgással, babzsákdobással és kosárra dobással kellett pecsétet szerezniük, melyet végül beválthattak egy általuk kiválasztott ajándékra.

 

A nyerési lehetőség azonban még nem ért véget, hiszen volt még zsákbamacska, tombola, és a számhúzást megunó gyerekek az ugrálóvárban tombolhatták ki magukat.

 

A nap végén pedig még egy-egy apró ajándékkal kedveskedtek az óvónők a csoportjukba járó gyermekeknek, így mindenki rengeteg élménnyel és ajándékkal gazdagodva térhetett haza a fárasztó nap után.

 

 

 

Megszakítás