Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Nyuszisimogató és kézműves foglalkozás a szlovák házban

2012 április 03. –
Önkormányzati, települési hírek

Húsvéti készülődést tartottak a Szlovák Házban március 30-án és 31-én. Az idelátogató gyermekek élő nyuszikkal, kiscsirkékkel találkoztak, emellett húsvéti díszeket készítettek, tojást festettek.

30-án az óvodások érkeztek szervezetten az állatokhoz, és nagy lelkesedéssel ismerkedtek a Szlovák Házban – a szeles időjárás miatt beltéren – felállított állatsimogatóban a kiscsibékkel és nyuszikkal.

 

31-én pedig a "nagyközönséget" várták, bár közülük is inkább az apróbb érdeklődőket, akik ugyancsak szívesen simogatták a nyuszikat és csibéket. Sokan kipróbálták magukat a kézműves foglalkozáson is, és alkottak húsvéti ajdódíszeket, festettek hímes tojásokat.

 

Sajnos csak kevesen vállalták fel, hogy az alkalmi fotóműteremben szlovák népviseletben örökíttessék meg magukat – ám erre nemsokára újra lesz lehetőség a hamarosan megrendezendő szlovák majálison. (Érdemes kipróbálni, hiszen a csömöri szlovák népviselet talán a legszebb a környék népviseletei közül – szerk.)

 

Az udvari épületben az ünnepi alkalmakkor már szokásos "skanzen" várta a látogatókat, ezúttal egy hagyományos húsvéti jelenetet rendeztek be népviseletbe öltöztetett bábok segítségével. A Szlovák Ház falán pedig régi csömöri családok fotóiból összeállított kiállítást tekinthettek meg a látogatók.

 

A húsvéti készülődés támogatói voltak:

 

Szűcs László           nyuszik biztosítása a rendezvény idejére

Krekács
Lászlóné    nyuszik biztosítása a rendezvény idejére

Bódis István            
naposcsibék biztosítása

Agárdi László           állateledel

 

 

 

Általános hírek

Hagyományok napja

2024. április 20-án, 10.00 órától Hagyományok napja rendezvényt tartanak a Hősök terén, a Mesterségek bemutatója

Bővebben
Megszakítás