Search

Üdvözöljük!

Search
Search
Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Molnár Tamás és Lipcsei János szerzői estje a zeneiskolában

2020 február 11. @ 17:00

2020. február 11-én, kedden 17.00 órakor kezdődik Molnár Tamás és Lipcsei János szerzői estje a zeneiskola koncerttermében.

Az est alkalmával megismerkedhetünk a két szerző nemrég megjelent DARABJAINK című kottafüzetével. Betekintést nyerhetünk a komponálás rejtelmeibe, valamint megtudhatjuk a gitárdarabok megszületésének és kiadásának élményekkel teli, olykor kalandos történetét.

 

Molnár Tamás

Gitár- és nagybőgőtanár, kamaraművész. Zenei tanulmányait a sátoraljaújhelyi Lavotta János Zeneiskolában kezdte el, majd a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Bartók Béla Zeneművészeti Főiskolán folytatta. Kompozícióit a dallamosság, az élményszerű hangulatfestés és a humor jellemzik.

Első saját kötete 2013-ban jelent meg „Rövid darabok gitárra” címmel. Ugyanebben az évben a Kárpát Medencei Zeneszerzői Verseny döntőse lett „Három bagatell” című művével. 2016-ban látott napvilágot a „Hat húr az életem” című kotta és cd, 2018-ban pedig a „Rövid darabok gitárra 2”. Az est folyamán ezen kötetekből is hallhatunk ízelítőt a zeneiskola növendékeinek tolmácsolásában.

 

Lipcsei János

Gitártanár és kamaraművész. Hangszeres tanulmányait Miskolcon az Egressy Béni Zeneiskolában kezdte meg, ezután pedig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta. Innen a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karára nyert felvételt. 2013-ban az Egressy Béni Szakközépiskola jazz-gitár tanszakán sajátította el a tradicionális jazz-gitározás alapjait. 2015-ben a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében mester tanári fokozatot szerzett. Ebben az időszakban kezdett el komponálni. Műveiben leginkább a latin-amerikai gitárzene hatásai fedezhetők fel, de a kortárs gitárzene szerzői is inspirálták.

 

A belépés ingyenes!

A gitárkották a helyszínen megtekinthetők és megvásárolhatók!

Részletek

Dátum:
2020 február 11.
Időpont:
17:00
Megszakítás