Üdvözöljük!

Minden óvodát és bölcsődét bezár a polgármester Csömörön

2020 március 14. –
Önkormányzati, települési hírek

Hétfőtől az önkormányzati óvoda mellett bezár az evangélikus óvoda és az összes magán bölcsőde is.

A március 14-én szombaton megjelent kormányrendelet értelmében a polgármester minden települési óvodát és bölcsődét bezárathat, a törvény szó szerinti szövege alapján: rendkívüli szünetet rendelhet el.

Az önkormányzati Csömöri Nefelejcs Művészeti Óvoda esetében ezt már a mai rendelet megjelenése előtt megtette az önkormányzat, tulajdonosi-fenntartói jogából adódóan. A törvény ugyanakkor az egyházi fenntartású intézmény, a Kacsóh Pongrácz utcai Csömöri Rózsakert Evangélikus Óvoda esetében is mától megadja ezt a jogot a településvezetőnek. Fábri István polgármester, konzultálva dr. Katona Péter jegyzővel, Tormay-Lesták Mária alpolgármesterrel és Biró Zsuzsanna óvodavezetővel, úgy döntött, hogy ebben az intézményben is hétfőtől rendkívüli szünetet rendel el.

Mindkét óvodai intézménynél azon gyerekeknek, akiknek a szülei semmiképpen sem tudják megoldani az otthoni elhelyezését, felügyeletét, hétfőtől egyelőre biztosítják az óvodai kiscsoportos ellátást. Nagy hangsúllyal javasolják ugyanakkor, hogy a fertőzésveszély elkerülése, illetve a járvány terjedésének megakadályozása céljából, a szülők lehetőleg ne vigyék gyermeküket hétfőtől óvodába.

            A polgármester emellett rendelkezik a helyi magánbölcsődék bezárásáról is, ugyancsak a fertőzésveszély csökkentése érdekében. Az érintett intézmények: Maugli Alapítványi Családi Bölcsőde, Pöttöm Fészek Családi Napközi, Mesevár Bölcsőde, Kópék Bölcsődéje. Még a rendelet megjelenése lőtt a bölcsődék vezetőivel az önkormányzat igazgatási osztályvezetője és az alpolgármester telefonon egyeztetett, közülük többen eleve tervezték maguktól is a hétfői bezárást. Az önkormányzat ezekkel az ellátási helyekkel ellátási szerződéses kapcsolatban is van, mint ahogy a Budapest XVI. kerületi Épülő Generáció Családi Bölcsőde Hálózattal, amely ma délelőtt már szintén hétfői bezárási döntéséről tájékoztatta a helyi vezetést.

            A rendkívüli szünet elrendeléséről minden intézmény írásos tájékoztatót is kap, mint ahogy a polgármester a minisztériumot is tájékoztatja a döntéséről. A szülők értesítése a rendelkezésekkel kapcsolatos tudnivalókról elkezdődött hétvégén az intézményvezetők és a szülői képviselők szervezésében.

Megszakítás