Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Megyei döntőt rendeznek a csömöri díjlovasok

2014 augusztus 26. –
Önkormányzati, települési hírek

A három környékbeli takarékszövetkezet egyesüléséből létrejött, Csömörön is fiókot működtető Pátria Takarék támogatásával a Csömöri LTKE a cinkotai díjlovas telephelyén rendezi szeptember 7-én a Pátria Takarék Pest megyei Díjlovagló Bajnokság döntőjét.

A reggel fél nyolckor rajtengedély vizsgával kezdődő verseny az eddigi gyakorlat szerint három pályás lesz: a Magyar Póni Klub Szövetség regionális minősítő versenyének futószáras feladatai a fedett lovardában, a D és C díjlovagló feladatok a 20×40-es négyszögben, a póni nehéz osztálynak számító B1 valamint a megyei döntő feladatai a 20×60 méteres pályán kerülnek sorra. Újdonság, hogy a döntőre illetve a következő héten kezdődő OB-ra tekintettel nehézosztályú programként – megközelítőleg 13 óra körül – Szent György feladatot is láthatnak a kilátogatók.

 A bajnokavatás várhatóan 17 óra után kerül sorra. A megyei döntőre 36 lovas minősült. A hat minősítő versenyen szerzett két legjobb eredmény alapján előkelő pozicióban várják a döntőt a csömöri díjlovasok. Az ifjúságiaknál Róbert Zsófia az I., a fiatal lovas kategóriában Paizs Petra Míra a III., a felnőttek között Nébel Viktória az I. helyen áll. A kategória győztesek részére a Pest megyei Lovas Szövetség 25 000, a II. helyezetteknek 15 000, a harmadikoknak 10 000 forint pénzdíjat ajánlott fel.

 A döntő lebonyolítása komoly logisztikai feladatot jelent. Miután a következő héten lesz a magyar országos bajnokság, Pest megye határain túlról is érkeznek majd lovasok főpróbát tartani. Csak a Fejér megyei Kajászóról 8 ló érkezését jelezték, ezért a várhatóan összesereglő mintegy 80 póni és értékes díjló részére mobil istállót fognak felállítani.

 

 

Álláshirdetés

Könyvtárvezetői álláshirdetés

Csömör Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testületea muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997.

Bővebben
Megszakítás