Üdvözöljük!

Futsal-győzelem komáromban

2012 május 27. –
Önkormányzati, települési hírek

A hosszas huzavona után végül Komáromban rendezték meg az NB/I-es futsal osztályozó első mérkőzést. Az RFC Csömör csapata 6:5-ös győzelmet aratott a kormánytagokkal felálló Dunakeszi Kinizsi fölött.

A péntek esti találkozóra megtelt a kis befogadó képességű komáromi városi sportcsarnok. A nem kis feszültségekkel terhelt időpontegyeztetések okozta konfliktusnak szerencsére ekkor már nyoma sem volt: a házigazda város vezetői igazi baráti fogadtatásban részesítették a csömörieket, színvonalas körítést adtak az eseménynek, a két csapat szurkolóinak köszönhetően pedig igazi meccshangulatban zajlott a párharc első felvonása. 

 

Örömmel tapasztaltuk, hogy a csömöri rubeolások higgadt, taktikus játékkal végig kezükben tartották a mérkőzés irányítását. Az első félidőben 2:0-ra vezetett a vendégcsapat, ám ekkor még sikerült a felzárkózás a két korábbi válogatott labdarúgóval, a ferencvárosi Horváth Ferenccel és az újpesti Lőw Zsolttal, illetve a jelenlegi futsal válogatott Bitával felálló dunakeszi gárdának. Az első félidő 2:2-vel zárult. 

 

Szünet után nem változott a játék képe: a csömöriek masszívan védekeztek, és szinte minden ellentámadásuk veszélyt hordozott magában. Két góllal ismét sikerült meglépniük (2:4), majd szépített a Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivőt és több miniszterelnöki munkatársat is soraiban tudó Kinizsi (3:4). A kétharmados felhatalmazás azonban már kevés volt ahhoz, hogy az első félidőhöz hasonlóan egyenlíteni tudjanak. Sőt, az ezt követő két gyors csömöri gól már-már kiütéses vendéggyőzelmet sejtetett (3:6). Egy némileg vitatható büntetetővel azonban közelebb került a Dunakeszi a Csömörhöz (4:6), majd a néhány perccel a vége előtt szerzett újabb hazai gól izgalmassá tette a véghajrát (5:6). Ekkor azonban tökéletesen zárt a csömöri retesz és sikerült megőrizni a komoly lépéselőnyt jelentő idegenbeli győzelmet. 

 

Az RF Csömör a következő összeállításban játszott: Lakos – Varga, Tihanyi, Tősér, Fülep, Tvaruska, Dénes, Simon, Vadászi, Kinde, Zoufal, Nagy Zoltán. A gólok közül kettőt a mérkőzés játékosának választott Kinde Csaba szerzett, Vadászi, Tősér, Fülep és Simon pedig 1-1 góllal járult hozzá a sikerhez.

 

Az élvonalbeli szereplést eldöntő visszavágó június 4-én, hétfőn 20.30-kor lesz a csömöri sportcsarnokban.

 

A mérkőzés végén a végig hangosabb, dudákkal felszerelkezett csömöri szurkolótábor lelkesen ünnepelte a sikert. A jelenlévő dr. Molnár Attila komáromi polgármester is gratulált a vendégeknek, a mérkőzésre elutazó Fábri István polgármester pedig örömmel állapította meg: híres Komárom mégiscsak be van véve…

Megszakítás