Üdvözöljük!

Fontosabb települési események, önkormányzati intézkedések

2013 február 06. –
Önkormányzati, települési hírek

Fábri István polgármester összefoglalója a 2011. november 4-december 1. közötti időszakról.

– Összefoglalás

 

(Készült
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

 2011. december 1-jén megtartott ülésére).

 

 

1.) November
5-én az őszi külterületi civil
szemétszedési akció zárásaként a Majorszegi liget melletti erdő terület

megtisztítására került sor. Ezúttal a Polgármesteri Hivatal dolgozói gyűjtötték
a hulladékot a mezőőrök és a Községgondnokság közreműködése mellett. A két őszi
akció alkalmával összesen 120 tonna szemét került begyűjtésre. November 15-én a
Polgármesteri Hivatalban egyeztetést folytattunk a civil csoportok
képviselőinek, a helyi rendőrségi körzeti megbízottaknak, a mezőőröknek, a
községgondnokság vezetőjének és támogató vállalkozóknak a bevonásával. A
továbbiakban számos intézkedésre kerül majd sor az illegális hulladék lerakás
visszaszorítása érdekében.

A Helyi Hírek regionális kétheti lap
november végi számában kétoldalas összeállítást közölt hulladékkezelési
programunkról és parkosítási, erdősítési terveinkről.

 

2.) Tovább
folytatódtak az egyeztetések a helyi
református gyülekezettel a Temető közben található ingatlan és a Laki villa
elcserélése
ügyében. November 7-én a Polgármesteri Hivatalban megtartott
egyeztetésen a református gyülekezet vezetői, Esztergály Előd lelkész és Deák
Ferenc
főgondnok mellett részt vett Sipos
Bulcsu Kadosa
Északpesti református esperes és Margit István egyházmegyei főgondnok is. Az önkormányzatot Fábri István polgármester, Biró Attila alpolgármester, dr. Katona Péter jegyző és Juhos Dávid műszaki osztályvezető
képviselte. Ennek során részletesen megvitattuk a két ingatlan közötti
értékkülönbözet kompenzálási lehetőségeit, a helyi védettség alatt álló épület
megóvásának és felújításának a kérdését, a kialakítandó egyházi épület
közösségi célú hasznosítási formáira tett javaslatokat és a jelenleg ott lakó
két idős polgár lakhatási problémáinak a megoldási lehetőségeit.

 

3.)
November 7-én második alkalommal egyeztettem a Polgármesteri Hivatalban a helyi tűzoltóság létrehozása ügyében Janovics Zoltánnal. A nemrég megalakult
Csömöri Tűzoltó Egyesület képviselői telephelyet, éves működési és egyszeri
indulási pénzügyi támogatást kértek az Önkormányzattól, továbbá segítséget
abban, hogy megkeressék a helyi vállalkozásokat együttműködés kialakítása
céljából. A tűzoltó egyesület képviselői a Pénzügyi Bizottság ülésén is
bemutathatták elképzeléseiket november 14-én.

 

4.)
November 8-án a Polgármesteri Hivatalban egyeztettünk a veszélyessé vált és a
mogyoródi polgármesteri hivatal, mint kijelölt illetékes építési hatóság által
lebontásra kötelezett Középhegy 6.
számú ingatlan
ügyében a többi tulajdonossal. Az osztatlan közös tulajdonú,
2 933 m2-es telken és a rajta található 410 m2-es épületben az Önkormányzatnak
11%-os tulajdonrésze van. A Népjóléti Bizottság elé vittem az ügyet, ahol a
bizottság, amellyel kapcsolatban a december 1-ji ülésre előterjesztés
született. Az ingatlan lehetséges későbbi közös hasznosításáról további
egyeztetéseket folytatunk. A megbeszélésen Biró
Attila
alpolgármester és Juhos Dávid műszaki
osztályvezető vett részt.

 

5.) November
9-én Csömörön személyesen egyeztettem
Vécsey
László
val, településünk országgyűlési képviselőjével,
amelyen részt
vett Marosi Éva pénzügyi
osztályvezető is. Két fontos ügyben kértem a segítségét. Az egyik az M0-s pótlólagos környezetvédelmi
beruházásainak
, illetve a 3-as számú bekötő út építésének a felgyorsítása.
Az előbbi ügyében parlamenti interpellációt is tervez a képviselő úr, ahol a
környező települések hasonló kéréseit is tolmácsolja majd a Parlament, illetve
az illetékes minisztériumi szervek felé. A másik a 2010 augusztusában, az előző
önkormányzati vezetés időszakában elkövetett közbeszerzési szabálytalanság a „3 út" beruházás során, amelynek
következtében 3,5 millió Ft +Áfa veszteség érte a települést. Ennek a pénznek a
visszaszerzése ügyében egyeztetéseket kezdeményeztünk a pályázatot menedzselő
cég képviselőivel is.

 

6.)
November 10-én a helyi sportcsarnokban találkoztam a lány gyermek kézilabdacsapat tagjainak szüleivel, ahol a
tagdíjrendszer bevezetéséről egyeztettünk. A megbeszélésen, ahol a szülők döntő
többsége számára elfogadható volt a tagdíjszedés elindítása. Az egyeztetésen jelen
volt Mervald Zsuzsa edző, Czirjék János, a női felnőtt csapat
edzője és Váló Flórián, a nonprofit
sport kft. ügyvezetője.

 

7.) November
10-én és november 24-én tartotta ülését a Népjóléti
Bizottság
dr. Szarka Zsuzsanna
képviselő, elnök vezetésével.

 

8.)
November 22-én tartotta ülését az Oktatási,
Sport- és Kulturális Bizottság
Tormay-Lesták
Mária
képviselő elnökletével Polgármesteri Hivatalban.

 

9.) November
11-én hagyományos Márton-napi jótékonysági
bál
t rendeztek a sportcsarnokban. A jó hangulatú rendezvény eredményeképp
összesen több mint 700 ezer forintot sikerült összegyűjteniük a szervezőknek,
amit a Mátyás Király Általános Iskola udvara játszóterének felújítására
fordítottak.

 

10.) November
14-én személyesen, egyenként egyeztettünk az önkormányzati tulajdonú ingatlanok bérlőivel. A találkozókra,
amelyen az önkormányzat részéről még Marosi
Éva
pénzügyi osztályvezető vett részt, azért volt szükség, mert a korábbi
képviselő-testületi döntés értelmében jelentősen megemelt bérleti díjat kíván
érvényesíttetni a testület.

 

11.)
November 14-én a Eigler Tamás
képviselő, bizottsági elnök vezetésével tartotta ülését a Pénzügyi, Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság a Polgármesteri Hivatalban.

 

12.) November
15-én a Lámpás Alapítvány
vezetőjével, Makrai Józsefnével az alapítvány
Nagy Sándor utcai házában egyeztettem a csökkent munkaképességűek
foglalkoztatásával kapcsolatos együttműködési lehetőségekről.

 

13.)
November 15-én a kistarcsai polgármesteri hivatalban az Auchanliget áruház igazgatójával, Bokor
Carmen
nel és Solymosi Sándorral,
Kistarcsa polgármesterével
egyeztettem a két település és az áruház közös
problémáiról és a további együttműködési lehetőségekről.

 

14.)
November 15-én a helyi polgármesteri hivatalban egyeztetést tartottunk a külterületi illegális hulladéklerakás megakadályozását
célzó intézkedésekről és akciókról. A megbeszélésen helyi civil szervezetek és
az egyházak képviselői, a polgárőrség vezetője, és a mezőőrség képviselője vett
részt, továbbá jelen volt dr. Katona
Péter
jegyző. Több hasznos javaslat után megállapodtunk abban, hogy átfogó
intézkedési tervet dolgozunk ki az illegális hulladéklerakások
visszaszorítására, és néhány hónapon belül több intézkedést is foganatosítunk,
többek között egyes szemétgócpontoknál útlezárásokat és rajtaütésszerű akciókat
is végzünk.

 

15.) November
14-én Pásztor Sándor képviselő,
bizottsági elnök vezetésével tartotta ülését az Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság a Polgármesteri Hivatalban.

 

16.) November
16-án Seres Mária polgármester
meghívására Mátraverebélyesen vettem részt a helyi önkormányzat és a Települési
Önkormányzatok Országos Szövetsége által szervezett szakmai fórumon. A
rendezvényen a közfoglalkoztatási
program
(korábbi nevén: közmunkaprogram) jövő évi kilátásairól tartottak
tájékoztatást az illetékes minisztérium vezetői és kormányhivatali
tisztségviselők, továbbá Schmitt Jenő,
Tab polgármestere, a TÖOSZ elnöke. Csömör polgármestereként felszólalásomban a
hátrányosnak nem minősített térségekben az önkormányzati közfoglalkoztatási
program szinte teljes leépítésére, illetve az oktatási intézmények
átgondolatlan államosítására hívtam fel a figyelmet. A fórumon a részt vett Rajnai Henrik, a Csömöri Civil Egyesület
képviselője is.

 

17.) November
18-án, Gyálon a Budapesti Agglomerációs
Társulás
ülésén Biró Attila
alpolgármester úr vett részt. Vitézy
Dávid
tartott előadást az agglomerációt is érintő
tömegközlekedés-fejlesztési elképzelésekről. Ebből megtudtuk, hogy a HÉV-hálózatok
közül a Gödöllői HÉV kerül először közvetlen összeköttetésbe a metróhálózattal.

Biró Attila
alpolgármester tárgyalást kezdeményezett Vitézy
Dáviddal
a csömöri éjszakai tömegközlekedéssel kapcsolatban.

 

18.)
November 19-én
a Csömöri Sportcsarnokban nagyszabású regionális rendezvényre került sor „IV. Márton-napi Tollfosztó" néven a
Dolina Pest Vidéki Szlovák Egyesület és a Csömöri Szlovák Nemzetiségi
Önkormányzat közös szervezésében. A hagyományőrző eseményen több mint 500 fő
vett részt a régió 11 településéről: čemer, čomadu,  Kerepesu, Malej Tarča, Veľkej Tarča, Cinkoty,
Kerestury, Ečeru, Maglodu, Pilišu, šari, Tárnoku. A nagyszabású
kulturális, hagyományőrző seregszemlén Fuzik
János
, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke, Aszódi Csaba András elnökhelyettes, a Dolina Egyesület vezetője, Szabó Erzsébet a helyi szlovák
önkormányzat elnöke és Fábri István,
Csömör polgármester köszöntötte a megjelenteket. Települése küldöttségét
elkísérte Franka Tibor, Kerepes
polgármestere és Kiss Károly alpolgármester,
Szabó Károly Pilis polgármestere is.
A rendezvényről a Duna Televízió készített összeállítást.

 

19.)
November 21-én elkezdődött a Petőfi és a
Jókai utca csapadékvíz-elvezetési rendszerének a teljes felújítása
. A
munkákat a Relid-Bau Kft. végzi és várhatóan december 8-án sor kerül a műszaki
átadásra.

 

20.) November
22-én közös egyezetést tartottunk az önkormányzat
intézményeinek vezetői
vel. A megbeszélésen az általános iskola, az óvoda, a
zeneiskola, a művelődési ház, a könyvtár, a szociális alapszolgáltatási
központ, a községgondnokság és a nonprofit kft. aktuális problémáiról, a
karácsonyi ünnepek alatti működésről és a jövő évi költségvetés előkészítéséről
volt szó. Nagy hangsúlyt kapott a zeneiskola ideiglenes működési helyeinek
(sportcsarnok, művelődési ház, római katolikus plébánia) kérdése.

 

21.)
November 22-én ellenőrzést végeztünk a
kommunális hulladéklerakónál.
Az ellenőrzésen Tihanyi Ferenc környezetvédelmi tanácsnok, dr. Katona Péter jegyző, Juhos
Dávid
műszaki osztályvezető, Pozsonyi
Lászlóné
vett részt az önkormányzat részéről, a KER-HU Kft-t Kiss Andrea képviselte. Az ellenőrzés
tapasztalatairól a későbbiekben Tihanyi
Ferenc
képviselő fog beszámolni.

 

22.)November
23-án a Magyar Madártani Egyesület és a MAVIR (Magyar Villamosenergia-ipari
Átviteli Rendszerirányító Zrt.) közötti megállapodás értelmében: az évente
egyszer tartott konferencia zárásaként Csömörön, a M0-s autópálya és a
Csömör-Rákospalota közigazgatási határán található magasfeszültségű oszlopon egy mesterséges kerecsensólyom fészek
került elhelyezésre Bagyura János
solymász vezetésével.

 

23.) November
24-én ülést tartott a Népjóléti Bizottság dr.
Szarka Zsuzsa
képviselő elnökletével. Ugyancsak ezen a napon rendkívüli
ülést tartott a Pénzügyi, Vállalkozói és
Ellenőrző Bizottság
a zeneiskola tető- és födémszerkezetének felújításáról.

 

24.) November
24-én hivatalos egyeztetésre került sor
az önkormányzat korábbi vezetőivel a zeneiskola tetőszerkezetével kapcsolatban
kialakult helyzetről a korábbi mulasztások tisztázása, illetve a kártérítési
igény érvényesítéséről
. A Polgármesteri Hivatalban lezajlott megbeszélésen
az előző vezetés részéről Bátovszki
György
volt polgármester és Mladoniczki
Mihály
volt jegyző vett részt. A hivatalos értesítő ellenére nem jelent meg
Horváth Oszkár, korábbi műszaki vezető és a Todorescu
Gelau
, a 2006-ban tetőépítést végző cég vezetője. Az Önkormányzat részéről Fábri István polgármester, Boross Jenő képviselő, Eigler Tamás képviselő, Pásztor Sándor képviselő, Tihanyi Ferenc képviselő, Tormay-Lesták Mária képviselő, dr. Katona Péter jegyző, Juhos Dávid műszaki osztályvezető,
Balogh László műszaki igazságügyi szakértő és az önkormányzat új jogi
képviselője, dr. Nyitrai Judit volt
jelen. Mladoniczki Mihály kérte, hogy
saját igazságügyi szakértő bevonásával tekinthessenek be a műszaki
dokumentumokba, ezért a jelenlévők újabb egyezetési időpontban (december 7.)
állapodtak meg.

 

25.)
November 25-én a Petőfi Sándor Művelődési Házban a Csomópont Tehetséggondozó program csömöri válogatója zajlott. A
Budapest XV. kerületében 2010-ben elindított zenei, táncos tehetséggondozó
kezdeményezés csömöri állomásán több helyi fiatal is bemutatkozott. Karacs Miklós és …. Katalin szervezők decemberben és januárban újabb fellépéseket, a
program regionális lezárásaként pedig a helyi sportcsarnokban nagyszabású gála
műsort szerveznek. Az első csömöri alkalmon Fábri
István
polgármester, Tormay-Lesták
Mária
képviselő, az Oktatási, Sport- és Kulturális Bizottság elnöke és Félegyházy-Sütő Eszter kommunikációs
vezető képviselte az Önkormányaztot.

 

26.) November
12-én és 26-án fontos győzelmeket ért el az őszre jelentős mértékben
átalakított, és a bennmaradásért küzdő csömöri férfi kézilabdacsapat a Nemzeti Bajnokság első osztályának B
csoportjában. A jelentős részben helyi fiatal játékosokra épülő együttes előbb
az Ózd, majd a Hajdúnánás gárdáját fektette két vállra. A szintén átalakított,
nagyrészt helyi és környékbeli játékosokra épülő női kézilabda együttes a Pest megyei bajnokság A csoportjában
aratott fontos győzelmet a Budakalász csapata ellen november 27-én, amivel a
tabella élére ugrott.

 

27.)
November 26-án befejeződött a járda
építése az Ibolya utcában
. A mintegy 200 méter hosszú,
akadálymentes gyalogjárda a Majorszegi dűlő lakói mellett különösen az Összefogás
Rehabilitációs Kht.-ben lakó és dolgozó csökkent munkaképességű emberek
közlekedését segíti. Az intézmény felé régi adósságát törlesztette ezzel az
Önkormányzat. A beruházást a Községgondnokság munkatársai végezték november 3
és november 7-e között. A teljes költség becsült értéke: 1 820 000 Ft,
mivel a szállítói számlák még nem érkeztek meg.

 

28.)
November 26-án Kovács Péter Budapest
XVI. kerületi polgármester meghívására a mátyásföldi Erzsébet ligeti színházban
vettem részt az Estély nevű
hagyományteremtő céllal megrendezett lokálpatrióta bálon. Az est fővédnöke Szatmáry Kristóf belgazdasági államtitkár
volt, részt vett az eseményen továbbá Szabolcs Attila Budafok polgármestere,
Ferdinándy István  Zugló alpolgármestere
is.

 

29.) November
27-én tartotta ádventi gyertyagyújtását a
Hősök terén a Csömöri Német Nemzetiségi Önkormányzat. Dunavölgyi
Illésné Konczer Piroska
, az önkormányzat elnöke köszöntötte az
érdeklődőket. Johann Gyula
evangélikus lelkész ünnepi gondolatainak meghallgatása után a Báló Lipót
Népdalkör műsorát hangzott el, majd Boross
Jenő
képviselő kínálta kaláccsal, teával és forralt borral az
egybegyűlteket.

 

30.)
November 28-án a Kistarcsai és Erzsébet
utca
lakóival a megnövekedett forgalom okozta utca problémák kezeléséről
egyeztettünk a Polgármesteri Hivatalban. A közel 50 fő részvételével lezajlott
megbeszélésen megállapodtunk arról, hogy az elkövetkező hónapokban több
oldalról (forgalomszámlálás, véleménykutatás, közlekedésbiztonsági előírások)
is előkészítjük a tavaszra tervezett forgalomcsillapító intézkedések
bevezetését. Az egyeztetésen jelen volt Klacsán
István
, a Csömör Községgondnokság vezetője is.

 

31.) November
28-30. között került sor a lombtalanításra
a faluban. A lehullott falevelek összegyűjtését az Önkormányzat megbízásából a
Kupac Bt. végezte.

 

32.)
November 29-30-án kikerült az ünnepi
díszkivilágítás
a település fő útjaira. A lámpák jelentős részét ki kellett
javíttatni szám szerint 32 db-ot, a javítás ára 540.000 Ft volt.  10 db új lámpatest megvásárlására is sor
került, ez 280.000 Ft-ba került, melyet a Községgondnokság állt.

 

33.) November
30-án a Polgármesteri Hivatalban közös megbeszélést tartottunk a helyi
történelmi egyházak képviselőivel, amelyen részt vett Görbe József római katolikus plébános, Esztergály Előd református lelkész, Johann Gyula evangélikus lelkész és Eszes Zoltán baptista lelkész, továbbá Biró Attila alpolgármester.
A kötetlen párbeszéd során a korábbi évek önkormányzati támogatási
gyakorlatának újragondolásáról és további együttműködési lehetőségekről esett
szó.

 

34.) November
végére befejeződött több településrész közvilágítási
fejlesztés
e (Középhegy: Kacérgiliszta utca, Levendula utca,Panoráma u.,
Emlékmű köz, Ulicska, Bajcsy Zs. u.)

 

35.) December
1-jén. egyszerűsített eljárás keretében lefolytatott állampolgársági eskükre került sor a Polgármesteri Hivatalban. Az
ünnepélyes eseményen összesen 5 határon túli, többségükben  Csömörön lakó magyar nemzetiségű személy vett
esküt a polgármester előtt (2 fő Erdélyből, 3 fő Kárpátaljáról származik).

 

36.) December
5-re (hétfőre)  teljes körűen elkészülnek
a Rét utcai és a Gorkij utcai fedett
buszmegállók
. A többi buszmegálló építésére csak tavasszal kerül majd sor – ha csak a
téli időjárás nem engedi meg, hogy az alapozás elkészüljön.

 

*****

 

– December
13-án a Petőfi Sándor Művelődési Házban közmeghallgatást tartunk, amelyen
beszámolunk a csömöri polgároknak a vállalásaink teljesítéséről.

 

– A
következő, rendes testületi ülésre 2011. december 15-én, csütörtökön kerül sor.

 

 

 

Fábri
István s.k.

polgármester

Megszakítás