Üdvözöljük!

Fontosabb települési események, intézkedések

2011 június 17. –
Önkormányzati, települési hírek

2011. június 3-16.

A legutóbbi képviselő-testületi ülés óta

 történt fontosabb települési események és intézkedések

(2011. június 3—16.)

 

– Összefoglalás –

 

1.) Június 3-án a művelődési házban pedagógusnapi rendezvényt szervezett az Önkormányzat, melyen a hagyományokhoz híven átadták az Év Pedagógusa-díjat, továbbá egy díszdiplomát. Az idei kitüntetettek: Trázsi Erzsébet, zeneiskolai tanárnő, a zongora tanszak vezetője és Báló József György nyugdíjas pedagógus. A köszöntő beszédet Tormay-Lesták Mária képviselő, az Oktatási, Sport- és Kulturális Bizottság elnöke mondta, akivel közösen adtam át a kitüntetéseket.

2.) Május második és június első felében személyes egyeztetéseket tartottunk a helyi sportszakosztályok képviselőivel a további önkormányzati támogatási lehetőségekről: férfi kézilabda, női kézilabda, férfi futsal, női futsal, kerékpár, asztalitenisz. A megfogalmazott szakmai elképzelések és pénzügyi igények figyelembevételével készült el a már hivatalosan is működő Csömöri Sport és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. ez évi költségvetésének tervezete a június 16-i ülésre. Ezen a napon személyesen is tájékoztattuk a végelszámolás alatt álló Csömöri Sport Kft. dolgozóit az új nonprofit sport kft-ben való munkalehetőségekről. A megbeszélések többségén részt vett Válé Flórián, a nonprofit sport kft. ügyvezetője is.

3.) Június elején észlelték a zeneiskolában, hogy a Szabadság úti iskola épületének tetőszerkezete komoly károsodást szenvedett. A zeneiskola költségvetésének terhére megrendeltük az állapotfelmérést, illetve a műszaki szakvéleményt, melynek ismeretében döntünk a szükséges beavatkozásokról, illetve a garancia érvényesítéséről.

4.) Június első felében megtörtént az óvodai helyekre pályázó 129 gyermek szüleinek kiértesítése. Közülük 74 fő óvodai elhelyezése biztos, további 20 fő feltételes felvételben részesült, hiszen, amíg a mobil óvoda telepítése kapcsán nincs meg minden engedély, illetve a munkálatok befejezése nem látható teljes bizonyossággal, addig teljes garanciát nem tudunk vállalni utóbbi gyermekek felvételére. A mobil óvoda engedélyeztetési eljárása, illetve a fogadó létesítmények kialakításának előkészítése továbbra is zajlik. A munkákat a Polgármesteri Hivatal részéről dr. Katona Péter jegyző fogja össze.

5.) Június 10—13. között került sor a település legnagyobb rendezvényére, a XIV. Pünkösdi Fesztivál-Csömöri Falunapokra. A több helyszínen zajló, több mint ezer fellépő, illetve önkéntes segítő részvételével megrendezésre került kulturális és sport programsorozat sikeresen lezárult. A korábbi évkehez képest lényegesen kisebb költségvetésből megvalósuló, ám hasonló színvonalú programokon sok ezer helyi és a nagyközségbe érkező látogató vett részt. A rendezvényt a Petőfi Sándor Művelődési Ház és az Önkormányzat közösen szervezte, G. Tóháti Ilona művelődési ház igazgató szakmai irányítása mellett.

A falunapok elő rendezvényeként, rendhagyó jelleggel állófogadást tartott önkormányzatunk testvértelepüléseink tiszteletére. A Sinka István Községi Könyvtárban megtartott fogadáson, amelyen a csömöri képviselő-testület teljes létszámban részt vett, számos meghívott vendég vett részt: Vécsey László, országgyűlési képviselő, Szada polgármestere; Fuzik János, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke; Holló Miklós, Mogyoród alpolgármestere; Rimóczi Sándor, Nagytarcsa polgármestere; Szőcs Ferenc, Torockó polgármestere, valamint Torockó képviselő-testülete;Kántor Éva kastélymenedzser, Mojmírovce képviselő-testületének képviseletében; Szabó Erzsébet, a csömöri Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Dunavölgyi Illésné, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke; Fogd József, a Turnovszky István Kertbarát Kör elnöke; továbbá a gasztronómiai jellegű rendezvényre helyi süteménykülönlegességeket készítő csömöri asszonyok.

6.) Június 15-én került sor arra a bírósági tárgyalásra, amely az MSZ Házépítő Kft. keresete alapján rendeltek el, és amely az előző önkormányzati vezetés ideje alatti faluközpont fejlesztési munkák feltételezett pótmunkáinak ki nem fizetésére vonatkozik. Az Önkormányzatot képviselő ügyvédi iroda tájékoztatása szerint új, eddig általunk nem ismert dokumentum is nyilvánosságra került.

7.) Június 15-én Pásztor Sándor képviselő, az Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság elnöke részt vett Gödöllőn a Térségi Polgármesterek Tájékoztatóján, amelyen 24 önkormányzat képviseltette magát. A megbeszélésen bemutatkozott a nemrég kinevezett Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Dr. Simon Tamás r. dandártábornok, aki kifejtette, hogy szeretné szorosabbra fűzni a kapcsolatát a településekkel, valamint a napi-helyi problémákat mielőbb rendezni. Az önkormányzatok képviselői elsősorban a rendőrségi létszám bővítéséről faggatták az új vezetőt, aki a körzeti megbízottak kivezénylését főként a szolgálati lakás biztosításával látja megvalósíthatónak.

8.) Június 15-én a Tanuljunk Egymástól! program szakmai vezetői által tartott információs napon vettem részt Budapest IX. kerületében. A rendezvény témája a fogyatékkal élő személyek foglalkoztatása volt a médiaképzést követően. A beszámolóból kiderült, a programban résztvevők magasabb létszámban teljesítették a szakmai elvárásokat, de a foglalkoztatási lehetőségek a pályázat egy évvel ezelőtti kiírása óta jelentősen beszűkültek. Többük foglalkoztatását Csömörön egy új kommunikációs felület, a webtv munkacsoport (Csömöri Objektív) létrehozásával segítette az Önkormányzat, anyagaikat az Index.hu is felhasználta az új iskolai parkolási renddel kapcsolatos videó-tudósításához.

9.) Június 16-án elkezdődött a Kacsóh Pongrác úti óvoda tetőterének felújítása. A felmerülő anyagköltségre az önkormányzati költségvetésben 2 millió Ft-ot különítettünk el, a szakmunkát erre szakosodott cég végzi, térítésmentesen, szülői felajánlás eredményeként. A munkák koordinálását, a vállalkozók és a Polgármesteri Hivatal közötti egyeztetéseket Tihanyi Ferenc képviselő irányítja.

10.) Június 16-án személyes találkozóra került sor Kerepes független polgármesterével, Franka Tiborral a kerepesi polgármesteri hivatalban. A megbeszélésen Biró Attila alpolgármester is részt vett. A két szomszédos település kulturális és sport együttműködési lehetőségeit, az önkormányzatokat érintő várható törvényi változásokat érintő egyeztetés végén megállapodtunk arról, hogy a későbbiekben a települési és regionális kapcsolatépítés és együttműködés fejlesztése érdekében rendszeressé tesszük az ilyen jellegű találkozásokat.

11.) Az elkövetkező napokban kiírásra kerül a műszaki osztályvezetői álláshely, mivel a jelenlegi, próbaidőn lévő műszaki vezetővel közös megegyezés keretében szerződést bontunk.

*****

— Június 19-én, vasárnap a helyi evangélikus gyülekezet ifjúsági és „öreg ifis” tagjainak szervezésében gyülekezeti napot tartanak.

— Június 20-án tartja évzáró ünnepségét Csömör legnagyobb intézménye, a Mátyás Király Általános Iskola. Az iskola igazgatója Önkormányzatunk polgármesterét kérte fel az ünnepi beszéd megtartására.

— Június 26-án, vasárnap kerül sor az úrnapi körmenetre. A római katolikus egyházközség szervezésében zajló, a település fő útjain látható színpompás virágszőnyeg kialakításában sok száz csömöri polgár működik közre. Az esemény évről-évre nagyon sok látogatót vonz a községbe.

— A következő, várhatóan utolsó nyári képviselő-testületi ülésre 2011. június 30-án kerül sor, amelyen többek között a református egyház ingatlancseréjére vonatkozó kérelmet, a rendőrség támogatását és egy ingatlan eladási kérelmet fogunk tárgyalni.

 

          Fábri István s.k.

          polgármester

Megszakítás