Üdvözöljük!

Fontos változások a lomtalanításban!

2018 április 16. –
Önkormányzati, települési hírek

A Csömörön a közszolgáltatást végző Zöld Híd B.I. G.G. Nonprofit Kft. idéntől változtat a lomtalanítás menetén. Az, hogy mikor lesz pontosan a lomtalanítás, egyelőre még nem tudni, az önkormányzat a megszokottak szerint még idén tavaszra kérte, de a szolgáltató, sajnos úgy tűnik, hogy csak őszre tudja vállalni. A Zöld Híd  Kft. addig is a lakosok türelmét kéri, a részletekről a Hírmondóban, a honlapon és a Csömör aktuális facebook oldalon is tájékoztatást adunk majd.

Az egyik fontos újdonság, hogy az eddig megszokott, házak elé kihelyezett gyűjtés helyett a falu több részén gyűjtőpontokat helyeznek majd ki, ahova egy adott időben a lomot le kell rakni. Ezt az új, központi törvényi előírások is megkövetelik, hiszen közterületre már egyáltalán nem lehet lomot kitenni hivatalos lomtalanítás alkalmával sem. A lomtalanítás rendje a környező településeken már egy ideje ennek megfelelő.

A lom gyűjtőpontra való szállítása a lakosok feladata lesz, de a rászorulóknak az önkormányzat nyújt majd segítséget. Könnyebbség viszont, és új lehetőség a lakosoknak, hogy  a lomok mellett elektronikus hulladékot és gumiabroncsot is le lehet majd rakni.

 

 

https://index.hu/gazdasag/2018/04/16/elmaradhat_a_lomtalanitas_szaz_telepulesen/

 

 

Megszakítás