Fábri István polgármester búcsúbeszéde 2012. június 30-án a csömöri községi temetőben.
Tisztelt Gyászolók!
Fábián Ferenc végső búcsúztatására gyűltünk ma össze. „Végső búcsúztatás”: kimondani szívbemarkolóan fájdalmas, felfogni szinte lehetetlen. Pótolhatatlan űrt hagy a családtagok körében, akik számára az utolsó évek ágyhoz kötöttsége ellenére is erőt és végtelen kitartást sugárzott, biztos lelki támaszt jelentett.
De pótolhatatlan űrt hagy mindannyiunk, az egész faluközösség számára is, hisz talán nincs még egy olyan személyisége a nagyközségnek, akinek a neve az elmúlt évtizedekben olyan szorosan összeforrott volna Csömör település nevével, mint az övé. A helyi közéleti, sport- és kulturális életben végzett kiemelkedő és önzetlen tevékenysége elismeréseként 2009-ben az önkormányzat Csömör Díszpolgára kitüntetésben részesítette. Sok évtizedes tapasztalatain alapuló újabb és újabb tanácsaiból, útmutatásaiból a falu választott vezetőiként a jövőben már sajnos nem tanulhatunk.
Kiváló vezetői képességeit többek között a helyi és környékbeli termelőszövetkezetben kamatoztatta. Irányítása mellett a helyi Haladás, majd a Szilasmenti TSZ is a térség egyik legjobban működő termelőszövetkezete lett. Amellett, hogy a termelést irányította, tárgyalásokat vezetett, sok-sok dolgozó munkáját szervezte, mindvégig aktív közösségi életet is élt. A helyi kulturális csoportok lelkes tagjaként őrizte őseink ránk hagyott örökségét, a falu hagyományait.
Sőt, meghatározó alakja lett annak a több mint hatvan éve létrejött közösségnek, amely településünk védjegyévé, Csömör büszkeségévé vált: a helyi kézilabdacsapatnak. Annak a csapatnak, amely azzal, hogy az ország első falusi együtteseként a nemzeti bajnokság legmagasabb osztályába jutott, mindennél fényesebben megmutatta: a szerény körülmények ellenére egy kis közösség is alkothat nagyot akkor, ha a tehetség kitartással és összefogással párosul. Az egyszeri siker ráadásul nem csak rövid fellángolás volt, hanem azt több évtizeden keresztül tartó példátlan sikersorozat követte. Nem is lehetett ez másként, hiszen a tehetség és az összetartás mellett az együttes játékosaihoz hasonlóan Fábián Ferencet, a sportkör elnökét, az edzőt is ugyanaz jellemezte: a csapat, a klub iránti hűség.
Igen, azt gondolom, talán ez a legfontosabb, amit útravalóul hagyott számunkra: a feltétlen hűséget.
Hűség a csapathoz, amelyet rajongásig szeretett, amelyért ha kellett, minden követ megmozgatott, amely hétről-hétre összekovácsolta nem csak a játékosokat, de a faluban élő embereket, a szurkolókat is a lelátón.
Hűség ahhoz a földhöz, amely enni adott a legnehezebb időkben is, amelynek tanult agrárszakembereként komoly ismerője volt. Hűség a faluközösséghez, a szlovák gyökerekhez, az evangélikus gyülekezethez.
Egy településhez, egy közösséghez való kötődés legszebb jele, legnemesebb megnyilvánulása, ha a sok-sok év alatt felhalmozott tudást, tapasztalatot megpróbáljuk átadni a közösség minél több tagjának, időseknek, fiataloknak egyaránt. Ő mindent át akart adni nekünk. Emlékszem, először mennyire meglepődve, majd nemsokára milyen őszinte tisztelettel hallgattuk a pesti villamoson zötykölődve a sportkör vezetőjének, a minket az ifjúsági mérkőzésekre elkísérő Feri bácsinak az egymás után röpködő találós kérdéseit arról, hogy vajon hány mázsa búza vagy hány mázsa kukorica terem meg egy hold földön, és egyáltalán: hány négyszögöl is egy kataszteri hold?
„Feri bácsi mesél” a címe annak az interneten megjelent interjúnak, amit a Csömöri Hírek tett közzé. És valóban: még nyolcvan év fölött is mindig döbbenetes emlékezőtehetséggel beszélt a háborús évek helyi borzalmairól, az újrakezdés szép pillanatairól vagy éppen sorolta a sportsikereket fémjelző hosszú számsorokat, dátumokat.
Kedves Feri bácsi!
Végre mi is szerettünk volna Neked mesélni egy örömteli eseményről! Arról, hogy néhány napja, lehetőségeinkhez mérten felújítottuk csapatod sikereinek színhelyét, a legendás, régi bitumenes kézilabda pályát. Azt a pályát, amit annak idején társadalmi munkában, nagy lelkesedéssel építettetek a csapat tagjaival, a vezetőkkel, a sportszerető szurkolókkal. Az utóbbi időben kissé elhagyatott Kispálya hibáit kijavítottuk, a szaggatott vonalait újrafestettük, a kapukat kicseréltük, új hálókat raktunk rájuk. Sajnos Te éppen ezekben a napokban kerültél kórházba, így nem tudtuk elmondani ezt a jó hírt. Biztosak vagyunk azonban benne, hogy onnan Föntről nézel minket és nagyon örülsz annak, hogy ismét nagyon sok fiatal dobja, rúgja a labdát ezen a szívedhez oly közeli pályán…
Nyugodj békében!
