Üdvözöljük!

Ellenőrzések a hulladéklerakó telephelyén

2019 március 18. –
Önkormányzati, települési hírek

A képviselő-testület Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának ülésén Tihanyi Ferenc bizottsági elnök ismét napirendre tűzte a Ker-Hu Kft. csömöri lerakóhelyének működési problémáit. Ennek keretében beszámoltak a dr. Katona Péter jegyző vezetésével végzett, előre nem bejelentett március 7-i helyszíni ellenőrzés eredményeiről.

A telephely vezetője kérésre körbevezette az önkormányzat munkatársait, és bemutatta a 8 millió Ft-ért elvégzett új beruházást, amellyel a lerakóhely ún. II. ütemének (részegységének) depóniagáz-elvezetését tudják mostantól megoldani. Erre azért került sor, mert az Érdi Járási Hivatal kisebb büntetés (300 ezer Ft) kiszabása mellett ezt előírta a cégnek. A bejárás során a Polgármesteri Hivatal munkatársai meggyőződhettek arról, hogy ugyan csak az előírt határidő (február 28.) utolsó napjaira, de valóban elkészültek a munkákkal. A végleges, hivatalos vizsgálat eredményét azonban még nem tudjuk, mert a csömöri hivatal gyorsabb volt az illetékes Érdi Járási Hivatalnál, hiszen utóbbi még nem ellenőrizte az elvégzett munkákat.

A bizottsági ülésen Fábri István polgármester, aki maga is részt vett a helyszíni ellenőrzésen, azt mondta, hogy a Ker-Hu beruházásától  függetlenül tavasszal is méréseket fog végeztetni az ipari-gazdasági övezetben az önkormányzat, a képviselő-testület által még 2018 őszén biztosított pénzügyi keretből, mert csak az újabb szagmérési vizsgálatok adhatnak megnyugtató választ  arra, megoldódott-e  a lakosság által is gyakran tapasztalt probléma. A cégvezetőtől várják továbbá azt is, hogy biztosítson helyszíni bejárási lehetőséget a lakossági képviselőknek is, egy előre egyeztetett időpontban. Ezen kívül a helyi vezetés januári fellebbezésükre várja a kormányhivatal válaszát annak érdekében, hogy az önkormányzat megkaphassa az ügyfélstátuszt, mivel a törvény szerint jelenleg senkinek, még a helyhatóságnak sincs betekintési joga egy kormányhivatali környezetvédelmi eljárásba, hiába érint az egy egész településrészt. A csömöri önkormányzat szerint ez ellentétes az önkormányzati törvény alapfeladatokra vonatkozó részével.

A témához csak részben kapcsolódik, hogy megszületett a jóváhagyás a szennyvíztisztító üzem bővítésének és korszerűsítésének terveire. Az önkormányzat által még évekkel ezelőtt elnyert, döntően európai uniós (95%), kisebb részben állami (5%) finanszírozásban megvalósuló beruházás a közeljövőben elkezdődik és várhatóan ősszel indul majd a próbaüzem. A múlt héten már a munkák konkrét részleteiről egyeztettek a kivitelező cég képviselői a tulajdonos önkormányzattal és a működtető DMRV Zrt.-vel a polgármesteri hivatalban. A telephely nem csak lényegesen korszerűbb lesz, hanem másfélszeresére, 1 500m3/napra nő a befogadási-tisztítási kapacitása. A fejlesztés eredményeként a különösen az esős időben tapasztalt túlterhelés és szennyezési probléma remélhetőleg teljesen megszűnik a csömöri szennyvíztelepen.

Megszakítás