Üdvözöljük!

Épül a gyalogos híd a patak fölött

2014 október 08. –
Önkormányzati, települési hírek

Elkezdték építeni a Laky utcai (3-as számú) bekötőút patakhídja mellett a gyalogos fahidat. A több mint 8 millió Ft-ba kerülő hidat a Colas Út Zrt. és a Swietelsky Magyarország Kft. ingyen építi meg a településnek. Ez volt az egyik eredménye azoknak a múlt évi tárgyalásoknak, amely a 2008-ban elfogadott eredeti tervekhez képest plusz közlekedésbiztonsági beruházásokat írt elő. Ennek részeként épült meg pl. a körforgalom gyalogátkelőhelyekkel, a buszvégállomás biztonságos helyen, illetve kezdődött meg a szalagkorlátok telepítése.

A gyalogos híd elkészülte után a gyalogos túrázók, kocogók számára lesz biztonságosabb itt a közlekedés. A tervek között szerepel, hogy a bekötő út mellett kialakításra kerül egy stabilizált út, ahol a forgalmas utat elkerülve a gyalogosok mellett a mezőgazdasági járművek, lovasok és kerékpárosok is biztonságosan közlekedhetnek majd, becsatlakozva a fahíd mellett nemsokára kiépülő átjáróhoz, illetve gázlóhoz.

Megszakítás