Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Elhunyt Veres Béláné pedagógus, Csömör Emlékérem kitüntetett

2021 augusztus 31. –
Önkormányzati, települési hírek

Veres Bélánét, Sheffer Évát szinte mindenki ismerte a faluban, Csömörön nem igen akad olyan család, melynek legalább egyik tagját ne tanította volna írni, olvasni, számolni. Sheffer Éva 1938-ban született Csömörön.

Tanulmányait a   Cinkotai Állami Tanítóképzőben végezte,  1956-ban a nyírjákói általános iskolába helyezték, majd innen Nagytarcsára került, de a honvágy és a forradalom kitörése hazavezették a fiatal tanítónőt, így visszaköltözött a csömöri szülői házhoz, és a kistarcsai iskolában helyezkedett el. Férjével, Veres Bélával 1959-ben  kötött házasságot, ettől az évtől már Csömörön tanított, ahol egészen 2003-ig nevelte, oktatta  az általános iskola alsó tagozatosait. S bár 1993-ban hivatalosan nyugdíjba ment, 10 évet még maradt napközis nevelőként.  A tanítás mellett  egy ideig a  könyvtárban vállalt helyettesítést, 25 évig szakszervezeti bizalmiként is tevékenykedett, 8 évig pedig a munkaközösséget irányította a csömöri általános  iskolában.  Veres Bélánét kiemelkedő pedagógiai munkájáért az önkormányzat 2004-ben Csömör Emlékérem kitüntetésben részesítette. Személyében egy örök derűt és szeretetet sugárzó pedagógust veszített el falunk közössége.

Az önkormányzat kifüggesztette épületére a gyászlobogót.

                                                                                                  

Megszakítás