Üdvözöljük!

Elhunyt Ördög László énektanár, karvezető, Csömör Díszpolgára

2021 november 12. –
Önkormányzati, települési hírek

Ördög László 1927-ben született Csömörön. Zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola középiskolai énektanár- és karvezetőképző tanszakán végezte. 1963-ban szakfelügyelői, majd 1972-ben vezető szakfelügyelői megbízást kapott, s ebben a minőségben volt a Fővárosi Pedagógiai Intézet munkatársa nyugalomba vonulásáig.

Negyedszázados irányító munkája alatt a napi feladatok mellett aktívan részt vett a magyar énekoktatás fejlesztésében.
Az Országos Filharmónia Zeneakadémián rendezett ifjúsági hangversenysorozatainak 25 éven át volt az egyik műsorvezetője.
Vendégtanárként 1970-ben Dél-Amerika három országának öt egyetemén tanított és tartott előadásokat a Kodály-módszerről. Spanyolország 19 városában volt meghívott előadó, kurzusvezető. Eljutott az Amazóniai őserdő aguaruna indiánjaihoz is.
Nyugdíjba vonulását követően a budapesti Varga Jenő Közgazdasági Szakközépiskola kórusát vezette, emellett részt vett különböző zenei versenyek zsűrijének munkájában, legtöbbször elnökként.

A Csömöri Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat munkájában is tevékenyen részt vett, segédkezett a Takto Spievali V Cemeri című daloskönyv kiadásában, melyhez saját gyűjteményét is rendelkezésre bocsájtotta. Halála előtt a csömöri szokásokról szóló könyv anyagain dolgozott.

Ördög Lászlót a településért végzett kiemelkedő munkájáért Csömör Nagyközség Önkormányzata 2002-ben Csömör Díszpolgára kitüntetésben részesítette.

Az önkormányzat kifüggesztette épületére a gyászlobogót.

Megszakítás