Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Elhunyt Bagyánszki György

2022 június 08. –
Önkormányzati, települési hírek

Hosszan tartó betegség után, 79 éves korában elhunyt Bagyánszki György, a Csömör korábbi kézilabdázója és egyben leggólerősebb játékosa, a gazdaszövetkezet felügyelőbizottságának elnöke, Csömör Községért Emlékérem kitüntetett.

Bagyánszki György 1943-ban született Csömörön, már 16 évesen tagja volt az 1959-ben az NB II-be jutó férfi kézilabdacsapatnak, majd főszerepe volt az 1964-es élvonalba jutásban – az országban első községi sportkörként kerültünk az első osztályba! A sárga-kékek 1971-ben a Magyar Népköztársaság Kupában ezüstéremig meneteltek, csak a döntőben tudta megállítani a gárdát az akkori sztárcsapat, a Budapesti Honvéd SE. A Gyuró becenévre hallgató átlövő évtizedeken át ontotta a gólokat, tarthatatlan fizikumával a védők réme volt, miközben civilben szerszámkészítőként dolgozott. Túlzás nélkül rettegték nevét az ellenfelek, anélkül lett kis híján gólkirály az élvonalban, hogy tudott volna a statisztikákról. Legendás játékosunk, a klubhűség szobra 1956-tól 1986-ig szolgálta a csömöri kézilabdacsapatot, játékosként, edzőként, utánpótlásedzőként, 1995-ben Csömör Községért Emlékérmet kapott, majd  2015-ben átvehette a Fábián Ferenc-díjat. Kivételes sportembert és személyiséget veszített el településünk közössége.

Az önkormányzat és a sport kft, is kifüggesztette  épületére a fekete zászlót.

 

 

Megszakítás