Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Egyeztetések a csömöri horgásztó működéséről

2011 október 27. –
Önkormányzati, települési hírek

Egyeztetések folynak a csömöri horgásztó működéséről, mert az illetékes hatóság felszólította az Önkormányzatot a sok éve fennálló törvénytelen állapotok rendezésére.

Szeptemberben felszólító levelet küldött a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Csömör Nagyközség Önkormányzatához, amelyből kiderült, hogy a már közel két évtizede működő, önkormányzati tulajdonú horgásztavat tápláló csatorna nem ott épült meg, ahova annak idején az engedély és a tervek szóltak. Jelenleg ugyanis nem a kijelölt önkormányzati területen, hanem magántulajdonosok telkein keresztül folyik a Csömöri-patakból a víz a tóba. Az érintett tulajdonosok ráadásul nem járultak hozzá, hogy a telkeiken keresztül készüljön el a csatorna, ezért ők már évekkel ezelőtt beadták tiltakozásukat a helyi hivatalhoz.

Az ügyben vizsgálatot kezdeményezett a jelenlegi önkormányzati vezetés. Ennek során kiderült, hogy a 2006-ban elkészült tervek lényegében teljesen fiktívek voltak, amivel megtévesztették a hatóságokat. Emellett arra is fény derült, hogy a 2010. szeptember 28-án, 5 nappal az önkormányzati választások előtt, 2019-ig meghosszabbított működési szerződés is törvénytelen volt, mivel a Csömöri Horgász Egyesület pályáztatás nélkül szerzett bérleti jogot, holott az Önkormányzat saját rendelete nyilvános pályázat kiírását írta elő. Az Önkormányzat vezetői az évi 800 ezer-egymillió forintos bérleti díjat is feltűnően alacsonynak tartják. 

A helyzet tisztázására az Önkormányzat egyeztetést kezdeményezett a korábbi önkormányzati vezetőkkel és a Csömöri Horgász Egyesület képviselőivel. A Polgármesteri Hivatalban lezajlott megbeszélésen Bátovszki György korábbi polgármester elismerte, hogy a horgásztó bérbeadása és működtetése során több tekintetben is jogszabályt sértettek, de szerinte ez nem probléma, mert jól működik a horgásztó. Dr. Katona Péter jegyző és Eigler Tamás pénzügyi bizottsági elnök ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy komoly mulasztások történtek, ami valószínűleg több millió forintjába kerül majd a falunak, nem beszélve arról, hogy csak egy nyilvános pályázat során derült volna ki, mennyit is kérhetett volna korábban bérleti díjként az Önkormányzat. 

Fábri István polgármester szerint nem férhet kétség ahhoz, hogy a horgásztó komoly értéke a településnek. „A horgásztó a falu egyik gyöngyszeme. További működtetése nem csak a horgászok, de a település minden lakójának is érdeke, hiszen kedvelt kirándulóhely és közösségi rendezvények kiváló színhelye is egyben. A feladat most az, hogy kialakítsuk a törvényes, szabályos működés kereteit, rendezzük az érintett magántulajdonosokkal a jogos panaszokat és hasonló vagy még jobb színvonalon működtessük a tavat és a kapcsolódó létesítményeket.”

Az ügyben az elkövetkező hetekben több egyeztetésre is sor kerül majd, emellett az Önkormányzat szakértőket is bevon a munkába.

Általános hírek

Hagyományok napja

2024. április 20-án, 10.00 órától Hagyományok napja rendezvényt tartanak a Hősök terén, a Mesterségek bemutatója

Bővebben
Megszakítás