Üdvözöljük!

Csömöri felsőoktatási ösztöndíjpályázat

2013 május 15. –
Önkormányzati, települési hírek

A Csömöri Kulturális Közalapítvány pályázatot hirdet továbbtanulni szándékozó helyi fiatalok számára. A pályázat célja, hogy hozzájáruljon azoknak a tehetséges fiataloknak a továbbtanulásához, akik első diplomájuk megszerzését jó tanulmányi eredményeik ellenére is csak költségtérítéses képzésben kezdhetik meg 2013 őszén.

A
pályázaton való részvétel feltételei:

 

1.)
Állandó bejelentett lakóhely Csömörön.

2.)
A pályázó korábban nem nyert felvételt államilag elismert felsőoktatási
intézménybe, idei jelentkezése így az első egyetemi/főiskolai diploma
megszerzésére irányul.

3.)
A választott képzés államilag elismert hazai felsőoktatási intézményben
meghirdetett, 2013 őszén induló bármely nappali munkarendű alapképzés vagy
osztatlan képzés.

4.)
A pályázó vállalja, hogy a 2013. évi, normál eljárás keretében a felsőoktatási
jelentkezési lapon az általa választott szakot első helyen állami ösztöndíjas
képzésként, második helyen költségtérítéses képzésként jelöli meg.

5.)
Az ösztöndíj elnyerésének egyik feltétele a szociális rászorultság, amit a
pályázati adatlapon megjelölt módon kell igazolni és indokolni.

6.)
Az ösztöndíj elnyerésének tanulmányi feltétele a felvételi eljárás során
megszerzett minimum 390 pont.

7.)
A pályázó kinyilvánítja továbbá azon, jogi kötelezettséget nem jelentő
szándékát, hogy a diploma megszerzése után saját lehetőségeihez és a számára
biztosított lehetőségekhez mérten szakmai tudását a település javára is kívánja
fordítani.

 

Sikeres
pályázat esetén a Csömöri Kulturális Közalapítvány előszerződést köt a
pályázóval, amelyben az alapítvány vállalja, hogy a pályázatban megjelöltek
szerinti, eredményes felsőoktatási felvételi esetén a képzési költség maximum
60%-át átvállalja az adott diploma megszerzéséhez előírt képzési idő alatt.

 

A pályázati adatlapot számítógépen kell
kitölteni, majd a kitöltés után kinyomtatni és személyesen aláírni. A pályázati
adatlap
a www.csomor.hu honlapról letölthető, illetve személyesen
is igényelhető a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán.

 

A pályázati adatlapot és a
jövedelemigazolásokat zárt borítékban, személyesen vagy postai úton kell
eljuttatni a következő címre:

Csömöri Kulturális Közalapítvány

2141 Csömör, Szabadság út 5. (Csömör Nagyközség
Polgármesteri Hivatal)

 

A
pályázat beérkezésének határideje: 2013.június 12. 12.00 óra.

 

 

Csömöri
Kulturális Közalapítvány Kuratóriuma

 

Megszakítás