Szeretnénk nektek valami pozitív olvasnivalót is adni a nehéz napokban, ezért elindítjuk archív rovatunkat, melyben a Csömöri Hírmondó korrábbi számaiból válogattunk írásokat. Fogadjátok sok szeretettel.
A teraszon ücsörgünk, az árnyékolók alatt, a háromszínű leander mellett. Örülünk a viszontlátásnak, mert már régen volt, hogy találkoztunk, de most, a nemrégiben kiadott könyve kapcsán Verzár Évával újra van lehetőségünk egy kis beszélgetésre, családja hogyan talált új otthont, hogyan kezdett írni, s hogy miből az a hatalmas hit és bizalom, amely útján kíséri.
„Sepsiszentgyörgyön, ahol születtem és Uzon, ahol nevelkedtem, hagyományőrző falu Erdélyben. Olyan magyar közösség, ahol a mai napig is őrzik a népi tradíciókat, ahol a kalákában dolgozás természetes velejárója a közösség életének. Tizennégy évesen aztán gimnáziumba mentem Kovásznára, ahol kitűnő tanáraim voltak, többek között Gazda József író, Fábián Ernő politológus, valamint Erőss Péter pusztinai csángó-magyar tanártól tanulhattam az akkor még működő humán szakon. Ők voltak azok, akik későbbi életemet meghatározták, s ők voltak azok a tanáraim, akik az iskolából való elbocsátásomat ellenezték. Ballagáskor szabad volt virágot lopni, és mi, harmadikos gimnazisták éltünk is a lehetőséggel. Csakhogy nem akárhonnan, hanem az általunk nem kedvelt tanárok kertjéből, és gyökerestől téptük ki a ballagóknak szánt virágokat. A tanári kar úgy látta, a megmozdulás az én személyes lázadásom ellenük, így hát elvették az ösztöndíjamat, és mivel szegény családból jöttem, és édesanyám egyedül nevelt, végül az Uzonnal szomszédos sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végeztem el a negyedik gimnáziumi osztályt, és érettségiztem.”
A könyveket szinte faló fiatal lánynak sajnos nem volt lehetősége egyetemre menni, ezért, hogy támogathassa édesanyját, dolgozni állt a helyi gépkocsigyártó vállalat tanügyi osztályán. A nemes családból való Jenő, akkor már régóta udvarolt Évának, s később , bár sokan ellenezték, mégis örök hűséget fogadó társa lett. Aztán jöttek a gyerekek, előbb Oszkár, nem sokkal később Ágó. Egészségügyi okok miatt sok tanakodás után úgy döntöttek, hogy az egész családnak jobb lesz, ha Magyarországra telepednek.
„Annyira szegények voltunk, hogy néha enni is alig volt mit. De minket itt nagyon kedvesen fogadtak a csömöriek, és sokan próbáltak segíteni nekünk. Biztosan volt védőangyalunk, mert ha ma kilátástalan volt minden, holnap valaki megjelent a kapunkban és hozott egy rúd kolbászt. A ruhákat például mindig ajándékba kaptuk. Ágó még kicsi volt, és egyszer kérdi: – Mikor jön a néni a zsákkal? Én meg mondom Jenőnek: te ez a gyerek azt hiszi, nincs is bolt, hogy természeténél fogva van úgy, hogy a ruhát mindig valaki zsákban hozza! Elvittük hát Ágót a boltba, és vettünk neki egy piros szánkós kiskesztyűt. Ez volt az első vásárlásunk, amióta átjöttünk.”
Sok volt a kapott segítség, de ahova tudtak, ők is mentek, s tették a dolgukat, hiszen odahaza megszokták, hogy segíteni kell a másikon. Aztán, ahogy teltek az évek, egyről kettőre jutottak, az akkori önkormányzat segítségével kamatmentes hitelre vehettek telket, amire később megépítették a mai otthonukat, melyre a családból való egyetlen vagyon, az örökségből jutott ötezer márka teremtett lehetőséget.
„2004-ben sikerült megvennünk a család első számítógépét. Egyáltalán nem értettem hozzá, de szerettem volna megtanulni. Eleinte nehezen ment, ha egyedül voltam itthon, és elsötétült a képernyő, csak kiálltam a teraszra és átszóltam a szomszédba. Szilvi aztán jött és segített. Lassan valahogy belejöttem.”
Eleinte saját történeteit írta meg, később jöttek a mesék és novellák, majd a székely balladák sora. Benke László költő az első székely balladákat tartalmazó kötet, a Mire megvirrad megjelenése kapcsán ezt írja: „Isten áldotta tehetséget, írót avatunk e kötettel. Ma szinte senki sem ismeri Verzár Éva nevét. De jaj, holnap az irodalom is megismeri őt!” Verzár Éva székely balladáinak második kötete idén jelent meg, Lármafák oltalmában címmel. A könyvnek szeptember 27-én, Csömörön lesz a bemutatója.
A teraszon, az árnyékolók alatt, a háromszínű leander mellett ülve próbálom kifürkészni, mi is lehet a titok, betűi, szavai, mondatai, történetei titka. Talán balladái egyszerű, eredeti és gyönyörűséges nyelvezetében rejlenek, vagy abban inkább, hogy novellái szorosan kapcsolódnak szívhez és lélekhez? Nem tudom eldönteni. De talán nem is baj, hiszen a titkot elég, ha Verzár Éva ismeri.
Miklós Daniella
(2014. augusztus)
