Szeretnénk nektek valami pozitív olvasnivalót is adni a nehéz napokban, ezért elindítjuk archív rovatunkat, melyben a Csömöri Hírmondó korrábbi számaiból válogattunk írásokat. Fogadjátok sok szeretettel.
Takács Laci bácsit, a Vox Animi karnagyát sokan ismerik, nem csupán a zenekedvelők körében. Nem csoda, hiszen immár 70 éve él Csömörön, s ha lehetőség adódik, hogy valamit tenni lehet a településért, rá és csapatára bárki számíthat.
– Hogyan emlékszik vissza, milyen volt Csömör a régi időkben?
– Legkedvesebb gyerekkori emlékeim a Kakastelepen a Zrínyi utcához kötnek. Ott töltöttem gyerekkorom meghatározó részét, szabadon, vidáman, szeretetben. Egész nap az utcán voltunk fiúk, lányok, kicsik, nagyok…fociztunk, bigéztünk, métáztunk, „Adj király katonát” játszottunk, és rengeteg friss gyümölcsöt ettünk. Vert falú házakban laktunk, hasonlóan szerény körülmények között, mint minden szomszédunk. Mégis, a meghatározó emlékem az, hogy mindig jutott valami az asztalra, és a nagy egymásra utaltságban valóban számíthattunk is a másikra. Később költöztünk a Béke térre, itt is nagyon jó kis közösség alakult ki. A régi időkben a kocsma volt a találkozás fő színtere, mindenki ott futott össze, ott beszélte át, mit ültet, mivel ápolja a kertjét. Nagy kártya partik és kuglizás volt, a gyerekek pedig kapták a 20 filléreseket a bábuk felállításáért.
– Más eseményre is emlékszik ?
– A legnépszerűbb a szüreti bál volt. Négyet-ötöt is rendeztek belőle a kocsmárosok, tiszteletben tartva egymás időpontjait. A legények csikós- vagy gulyásruhában, a lányok népviseletben érkeztek, olyan volt az egész, mint egy csodálatos, színes forgatag. A fiúk lóval mentek a lányokért, együtt lovagoltak el a bálba, ahonnan egy-egy kisebb srác vitte haza a lovat, hogy a nagyok kedvükre mulathassanak. Télen pedig, hogy megmozgassák az éppen nem dolgozó lovakat, szánok elé fogták őket, magukat jól bebugyolálták, ölükbe vettek egy demizson bort, és már repülhetett is a szán! Mi gyerekek pedig a befagyott vizeken csúszkáltunk, vagy egy-egy nagyobb jégdarabon tutajoztunk. Soha nem unatkoztunk ám.
– Honnan jött a zene szeretete?
– Mondhatom, hogy így születtem, a véremben van. Nekünk még rádiónk sem volt, a műsorfüzetből néztük ki a zenei programokat és kéredzkedtünk be a testvéremmel azokhoz, akiknél meg tudtuk hallgatni. Miután leérettségiztem a Corvin Mátyás Gimnáziumban, nem is volt kérdés, hogy a Zeneművészeti Akadémiára jelentkezem.
– A fővárosi tanulmányok mellett nem szakadt el valamelyest Csömörtől?
– A szívem mindig is ide húzott, de azért azok már más idők voltak a település életében is. A téeszesítés után sokan bementek dolgozni a fővárosba, és a gyárak, üzemek jó áron biztosítottak színvonalas programokat a dolgozóiknak, Csömörre egy jó ideig inkább csak aludni jártak haza az emberek. Örülök, hogy ez most már másként van, újjáéledt a közösségi és kulturális élet, jobbnál jobb programok szerveződnek, s nem kell ahhoz elmenni a faluból, hogy nívós lehetőségek közül választhassunk.
– Ön is visszatalált?
– Igazából azért valamilyen módját mindig megtaláltam, hogy kapcsolódjak a közösséghez. 2006-os nyugdíjazásomig ugyan reggel mentem, este jöttem, de akkor is tevékenyen itt voltam, s mentem, ha bárhova hívtak. Viszont most már sokkal jobban ráérek. 2003-ban újraszerveztük a régi Petőfi Daloskör nyomán az énekkart, Vox Animi Vegyeskar néven. Rendkívül lelkes csapat, sok szereplésünk van, néha nem is győzzük. Állandó programjaink az évadzáró önálló est és a karácsonyi hangverseny, és rendszeresen fellépünk a csömöri kulturális és hagyományőrző programokon. Mindig van mire készülnünk a kedd esti próbákon. Az énekkari feladatokon kívül is sok közös programot szervezünk, közös vacsorákat, főzéseket tartunk, társadalmi munkában veszünk részt.
– Ez nagyon jól hangzik, kik csatalakozhatnak?
– Mindenkit szeretettel várunk, de az különösen jó lenne, ha énekelni szerető férfiak kapnának kedvet, hogy legyen utánpótlás. Meg persze akkor a lányok is szívesebben jönnek, nem?
Végül Laci bácsi gyönyörű ars poeticáját viszem magammal egész nap, miszerint „Isten napja mindenkire egyformán süt”, a zene is mindenkié. Ha az énekkarban nem is lehetek szólista, ezentúl bátrabban engedem ki a hangom otthon a fürdőkádban.
Kucsinka Gabriella
