Üdvözöljük!

Csömör helyi sajtója

2010 július 09. –
Önkormányzati, települési hírek

A Rákos Vidéke c. helyi lap 1900-ban indult útjára, Rákosszentmihályon szerkesztették, amely település 1902. dec. 1-én önálló községgé lett, addig Csömörhöz tartozott. Ez a hetilap 1938-ig jelent meg, bőséges tárháza Csömör és környéke helytörténetének. Azután helyi sajtó nem létezett a községben, nagyközségben.

Az un. rendszerváltás meghozta a helyi sajtó feltámadását is, hiszen a helyi sajtó mindenféle polgári társadalom természetes velejárója.

 

Legelsőként 1990. júniusában jelent meg a Csömöri Fórum c. havilap, amelyik a helyi MDF és KDNP szervezeteinek a kiadványa. Felelős szerkesztő: Harmath Józsefné.

Másodikként a Csapraforgó c. havilap indult útjára 1990. októberében. Kiadta az Under Csap Kulturális Ifjúsági Egyesület. Felelős szerkesztő: Fábri István, szerkesztő: Erős Erzsébet és Fábri István.

Az SZDSZ helyi szervezete 1992. áprilisától jelenteti meg a Pólus c. havilapot. Felelős kiadója: Frecska László, felelős szerkesztő: Pozsonyi István.

A Csömöri Hírmondó , a Csömöri Önkormányzat Hivatalos Lapja 1993. szeptemberétől jelenik meg. Felelős szerkesztő: Fábri István, szerkesztő: Fábri István és Mladoniczki Mihály.

A Háttér c. kiadvány 1994-ben Polgárok Érdekszövetsége Csömör Időszakos Liberális Kiadványként jelöli önmagát. Megjelenésének idejét, szerkesztőjét stb. nem tüntette fel.

Létezett még a Párbeszéd c. újság is 1993-ban, a helyi evangélikus egyház is jelentet meg helyi lapot negyedévenként Mustármag címen.

Megszakítás