Üdvözöljük!

Csak a szabadtéri rendezvényeket tartják meg

2021 november 28. –
Önkormányzati, települési hírek

November 29-étől a művelődési ház rendezvényei közül csak a szabadtéri események tarthatóak meg. A zárt térbe tervezett programok elhalasztását a jelenlegi komoly vírushelyzet indokolja. Hétfőtől tehát az intézmény zárt térében csak az állandó csoportok működhetnek, ugyanakkor nagyobb létszámú foglalkozások elsősorban a nagyteremben tarthatóak, a kisebb termeket egyelőre lezárják.

Ugyanez vonatkozik a sportcsarnokra is, a kisebb termeket lezárják, és a nagy sportcsarnokba igyekeznek átterelni a zárt terű edzéseket, a meccseket zárt kapuk előtt tartják meg. A könyvtár is csak az alapműködést látja el, rendezvényeket az épületen belül nem tartanak.

Az adventi programok már megkezdődtek, ezek többségét eleve szabadtérre tervezték: Hősök tere, könyvtár előtti rész, illetve Csömöri Tót Hagyományaink Házának udvara, ezeket rendben meg is tartják a következő hetekben is. A jövő péntekre tervezett, és évtizedek óta hagyományosan megtartott Mikulás-napi rendezvényeket is ennek megfelelően alakították át, a Mikulás majd a SZAK udvarán fogadja a gyerekeket. A művelődési házba tervezett színházi előadás elmarad, de a szlovák ház udvarán látogathatóak majd a programok. A mindenki karácsonya ünnepség is a fentiek alapján valósul majd meg, amelyik műsorszámot lehet, azokat kiviszik a térre. Az időseknek szervezett szeretetünnepet pedig online tartják meg, az ajándékokat a SZAK mindenkihez személyesen juttatja el.

Megszakítás