Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Beváltotta az egészségház a hozzáfűzött reményeket

2019 július 09. –
Önkormányzati, települési hírek

Az idén tavasszal megnyílt egészségház hamarosan teljes létszámmal üzemel majd. Nyár végén érkezik ugyanis a negyedik felnőtt háziorvos, így vele együtt majd összesen négy felnőtt háziorvos, két gyermekorvos, két fogorvos, valamint három védőnő és az orvosok munkáját segítő asszisztensek látják el a csömöri pácienseket. Nagy változás ez a falu életében, hiszen nem csak gyönyörű és korszerű épület, hanem a korábbinál lényegesen nagyobb szakmai létszám biztosítja a biztonságos és magas minőségű betegellátást.

Jóllehet, az országban szinte mindenhol orvos- és egészségügyi dolgozók hiányával küzdenek, melynek terhét számos település, sőt fővárosi kerület is érzi, Csömör ezen a területen is meglehetősen vonzónak számít, ami az új egészségház mellett annak is köszönhető, hogy az újonnan érkező asszisztensek, orvosok közül aki  igényelte,  annak megfelelő szolgálati lakást is biztosít az önkormányzat.  

Megszakítás