Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Beszámoló csömör nagyközség önkormányzata képviselő-testületének 2011. január 27-én megtartott üléséről

2011 július 09. –
Önkormányzati, települési hírek

(A 9 fős testület teljes létszámban volt jelen az ülésen).

1.) Tájékoztató az elmúlt időszak fontosabb
önkormányzati eseményeiről és intézkedéseiről

Fábri István polgármester
tájékoztatta a testületet, hogy közlekedési szakmérnökök részvételével intenzív
bejárást tartottak két napon keresztül, melynek során a település legfontosabb
közlekedési problémáit tárták fel. A szakértőket az önkormányzat felkérte arra,
hogy készítsenek költségkalkulációt, illetve javaslatokat a problémák
megoldására. Az már most látható, hogy a legfontosabb az iskola előtti
parkolás, valamint a Kacsóh Pongrác utcai óvoda közelében található Szabadság
úti átjáró helyzetének kezelése.

A Ker-Hu
Kft.-től a szerződés szerint járó 190 millió forint megérkezett, amit a
polgármester úgy értékelt: „A szakadékból kimásztunk a szakadék szélére.”

A
polgármester beszámolt arról, hogy a csömöri székhelyű Lámpás Alapítvány
pályázatot nyert el fogyatékkal élők továbbképzésére, melynek kapcsán nagy
médiaérdeklődés mellett sajtótájékoztatót tartott az intézmény. Kifejtette,
hogy lehetőséget lát arra, hogy az önkormányzat különféle munkák elvégzésére
megbízásokat adjon a szövetkezetnek.

A
polgármester egyeztetésre hívta össze a testület tagjait annak érdekében, hogy
még az agglomerációs törvény várható tavaszi változása előtt véglegesítsék az
általános rendezési terv szerkezeti elemeit annak érdekében, hogy a törvényi
szigorítások minél kevéssé kössék meg az önkormányzat kezét.

 

2.)
Csömör Nagyközség Önkormányzatának 2011. évi költségvetési tervezete –
Pénzügyi, Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság javaslatai

Eigler Tamás pénzügyi
bizottsági elnök ismertette, hogy a decemberben elfogadott alapelvek alapján elkészült
a 2011- évi költségvetési koncepció, melyben – idén először – 383 millió Ft-os
hiteltörlesztés szerepel, ezért jelentős áldozatokat kellett hozni a
költségvetés egyensúlyban tartása érdekében. A jelenlegi költségvetési
koncepcióban további hitelfelvétel nem szerepel, amennyiben lehetséges, ezzel
az önkormányzat nem is kíván élni. Eigler
kifejtette, hogy egy alapvetően takarékos önkormányzatot szeretnének, emellett
megfontolt pályázási tevékenységet, mivel az önrész vállalása sokszor gondot
okoz. A költségvetésen belül prioritást élvez az intézmények fenntartása –
különös tekintettel a községgondnokságé, hiszen ennek az intézménynek a munkája
minden egyes csömöri lakost érint –, valamint a választási programban vállalt
ígéretek, amelyek megvalósítása a testület erkölcsi kötelessége. A
költségvetésben szerepel néhány, józan ésszel is vállalható fejlesztés: a
fedett buszmegállók kivitelezése, egy mobilóvoda létrehozása, valamint az
Összefogás Ipari Szövetkezethez járda megépítése.

A
bevételi oldalon a bizottsági elnök kiemelte az iparűzési adóbevételek
jelentőségét, melyet azonban – válsággal nem számolva – a 2010-es évben
jelentősen felülterveztek, és ez súlyos fennakadásokat okozott. 2011-ben
óvatosan tervezték ezt a bevételi forrást. Az intézményi dolgozók bérét nem
csökkentik, ugyanakkor minden intézményben a költségek racionalizálását
kezdeményezték. A versenysportot a bajnoki év végéig tervezik a jelenlegi
szinten működtetni, ezért ezen a területen a második félévre csökkentették a
tervezett kiadások szintjét.

Eigler Tamás ugyanakkor
felhívta a képviselők figyelmét, hogy a költségvetés-tervezet még mindig
mínuszos, ezért további csökkentés szükséges a kiadási oldalon. A pénzügyi
bizottság nem javasolja a szociális segélykeretek összegének növelését, csak a
múlt évi szint megtartását.

Fábri István polgármester
kifejtette, hogy a civil szervezetek közül a polgárőrség és az állatvédők önkormányzati
feladatot vállalnak át, ezért e két szervezetet közvetlenül (nem pályázat
útján) kívánja támogatni az önkormányzat. A polgármester arra is felhívta a
testület figyelmét, hogy a jelenlegi költségvetést nem kizárólag az
önkormányzat nehéz anyagi helyzete indokolja, hanem hosszú távon is takarékos,
racionalizált költségvetést szeretnének megvalósítani. Az igazi feladat azonban
a plusz bevételi források megtalálása lesz majd annak érdekében, hogy
fejlesztéseket lehessen végrehajtani.

Eigler
Tamás válaszában kifejtette, hogy amennyiben év közben ilyen forrásokból
sikerül többletbevételre szert tenni, azt fejlesztésre vagy egyéb kiadásokra
lehet fordítani.

A
képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a bizottság javaslatait.

 

 

 

 

3.)
Csömör Nagyközség Önkormányzatának 2011. évi költségvetési tervezete –
Népjóléti Bizottság javaslatai

Dr. Szarka Zsuzsanna bizottsági
elnök grafikonos prezentáció segítségével ismertette a testülettel a különböző
segélytípusokat, valamint azt, hogy ezek közül melyek a kötelező, és melyek az
önként vállalt feladatok, illetve milyen segélytípusok esetében lehet
visszatérítést kérni.

A
bizottság eredeti javaslata alapján a tervezett szociális jellegű kiadások
összege több mint 20%-kal növekedne az előző évihez képest. A bizottsági elnök
felhívta a képviselők figyelmét, hogy amennyiben a nem kötelező szociális
támogatásokat jelentősen visszaszorítják, más csatornákon keresztül
visszagyűrűznek a költségvetésbe ezek a kiadások, pl. a kötelező feladatoknál. Bizonyos
segélytípusokból nem lehet elvenni, mivel azok az önkormányzat kötelező
feladatai közé tartoznak. A helyzetet nehezíti az is, hogy az új törvényi
szabályozás miatt a közfoglalkoztatási rendszerből kikerülők nagy része
vélhetően megjelenik a szociális ellátási rendszerben a közeljövőben.

Tormay-Lesták Mária jelezte,
hogy az intézményvezetőket arra kérte, hogy amennyiben nyugdíjba vonulnak a munkavállalók,
a helyüket lehetőleg olyan közmunkásokkal töltsék be, akiknek a munkájával
elégedettek.

Pásztor Sándor, Boross Jenő,
Kósa István és Eigler Tamás
képviselők nehezményezték,
hogy a szociális ellátási formák esetében nem vizsgálják az igénylők valós
anyagi helyzetét, így egyes segélyek nem a megfelelő helyre kerülnek.

Mladoniczki Mihály jegyző
kifejtette, hogy erre több esetben nincs törvényi lehetőség, a bizottságnak a
rendelkezésre álló adatok alapján kell dönteni. Ugyanakkor felhívta a figyelmet,
hogy egy önkormányzati társulás hatékony érdekképviseletet képes ellátni, és
kezdeményezhetik a szociális ellátási rendszer módosítását az illetékes
törvényhozó testületnél.

Fábri István
polgármester támogatta, hogy a szociális segélyek odaítélésénél járjon el
körültekintőbben a bizottság, ám illúziónak tartotta több képviselő azon
reményét, hogy egy helyi testület képes lehet kezelni azt a magyar társadalomra
és gazdaságra jellemző általános és egészségtelen gyakorlatot, amely szerint a
polgárok és a cégek jelentős része jövedelmének jelentős részét különböző
eszközökkel eltitkolja.

A
polgármester továbbá nem javasolta, hogy az összes intézmény közül egyedül a
védőnői szolgálat számára előre jutalomkeretet tervezzenek be a költségvetésbe.

A
polgármester jutalomkeretre vonatkozó módosító javaslatáról a testület külön szavazott:
3 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett a szavazás eredménytelen volt.

A
képviselők közül többen fogalmaztak meg javaslatokat arra vonatkozóan, hogy a
Népjóléti Bizottság mely területeken és milyen mértékben igyekezzen visszafogni
az általa javasolt kiadások növekedését a februári végleges döntés előtt.

A
szociális bizottság költségvetés-tervezetre vonatkozó javaslatairól a testület
nem hozott döntést, mivel a szavazás (3 igen, 4 nem, 2 tartózkodás mellett)
érvénytelen volt.

 

 

 

4.)
Csömör Nagyközség Önkormányzatának 2011. évi költségvetési tervezete –
Oktatási, Sport- és Kulturális Bizottság javaslatai

Tormay Lesták Mária bizottsági
elnök kifejtette, hogy az oktatási területet prioritásként kívánják kezelni, ám
ez csak részben érvényesülhet a mostani helyzetben. Ennek ellenére bizonyos
fejlesztési javaslatok is szerepelnek a tervezetben, például a mobilóvoda
létrehozása, mely plusz egy (25 fős) csoport indítását teszi lehetővé szeptemberben.
Emellett a Kacsóh Pongrác úti óvoda tetőfelújítása is szerepel a
költségvetés-tervezetben, ami ugyan nem végleges megoldás, de néhány évre
megoldja a jelenlegi beázás problémáját.

Fábri István
polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy már az idei költségvetésben is
érvényesíteni kívánják azt az alapelvet, hogy a csömöri fiatalok képzését,
nevelését végző intézményeket kiemelten támogatják, hisz szinte csak ezen a
területen tervez az önkormányzat fejlesztést. A művelődési ház dolgozói
túlórakeretének emeléséről a polgármester elmondta, hogy a munka jellegéből
adódóan az ott dolgozók rendszeresen túllépik a megállapított túlórakeretet,
ezért a tervezhetőség érdekében a költségvetésben is magasabb keretet
szerepeltetnek. Hozzátette, a Sport Kft. mellett összességében ennél az
intézménynél hajtották végre a legdrasztikusabb költségcsökkentést.

Pásztor Sándor arra
hívta fel a figyelmet, hogy a fogyatékkal élők foglalkoztatásával jelentős
költséget tudna spórolni az önkormányzat a rehabilitációs költségeken. Marosi Éva pénzügyi osztályvezető a
felvetésre válaszolva tájékoztatta a testületet, hogy még 5 fő fogyatékkal élőt
tudnának gazdaságosan foglalkoztatni az önkormányzati intézményeknél.

A
bizottság javasolta, hogy az általános iskolában a tankönyv csak azok számára
legyen ingyenes, akiknek a törvényi előírások szerint is jár; ugyanakkor
javasolta az úszásoktatás és az erdei iskola ingyenességének fenntartását,
mivel az csak egy-egy évfolyamot érint.

A
bizottság javaslatait a testület egyhangúlag elfogadta.

 

 

5.) A
pedagógusok kötelező illetménypótlékainak megállapítása

Az
Oktatási, Sport- és Kulturális Bizottság határozati javaslatában meghatározta a
pedagógusoknak kötelezően járó illetménypótlék alsó és felső határát. A
javaslatot a testület egyhangúlag elfogadta.

 

6.) A nem
lakás céljára szolgáló önkormányzati ingatlanok bérleti díjának
megállapítása

Eigler Tamás ismertette a Pénzügyi, Ellenőrző és
Vállalkozói Bizottság javaslatát, mely szerint az önkormányzat által a
Községgondnokság területén bérbe adott területek, valamint egy garázs bérleti
díját az infláció mértékével felemeli.

A
testület a javaslatot egyhangúlag elfogadta.

 

7.) Az
önkormányzati tulajdonú víziközműből szolgáltatott ivóvíz díjáról szóló
rendelet módosítása

Eigler
Tamás
bizottsági elnök javaslatára a Fővárosi
Vízművek hálózatára csatlakozott Majorszegi településrész Fővárosi Közgyűlés
által meghatározott vízdíját (amely alacsonyabb a DMRV Zrt. csömöri díjainál) a
testület egyhangúlag megszavazta.

 

8.)
Forrás-hozzárendelés egyedi buszmegállók koncepció- és kiviteli tervezéséhez,
valamint elektromos hálózati csatlakozásuk engedélyeztetéséhez

Biró Attila
alpolgármester javasolta, hogy a lakossági fórumokon a település által
kiválasztott két fedett buszmegállók tervezési-engedélyezési költségeire az
önkormányzat különítsen el 2,3 millió Ft-ot. Eigler Tamás képviselő kérdésére az alpolgármester elmondta, hogy
jelenleg 8 buszmegálló kivitelezése szerepel a tervekben, a Laki-sarkon
található buszmegálló ideiglenes volta miatt egyelőre ott csak mobil építmény
elhelyezését tervezik.

A
testület egyhangúlag elfogadta a javaslatot.

 

9.)
Csömöri Kulturális Alapítvány  Alapító Okiratának módosítása
10.)Csömöri
Kulturális Alapítvány képviselő kuratóriumi tagjainak megválasztása

Fábri István polgármester
a napirendi pontok elnapolását javasolta, mivel annak jogi szempontból történő
előkészítése még folyamatban van.

 

11.)
Egyéb kérdések

A
polgármester tájékoztatta a testületet, hogy az ülés napján kapta kézhez az
értesítést arról, hogy az iskola felújítására beadott pályázaton az
önkormányzat elnyerte a kért összeget, ugyanakkor nem biztos, hogy élni tudnak
vele. A pályázat önrésze igen magas, kb. 50%-os, ami körülbelül 33 millió Ft-os
többletterhet ró az önkormányzatra. A testületnek jelenleg nem kellett
határoznia ebben a kérdésben, ám több képviselő kifejtette véleményét: dr. Szarka Zsuzsanna és Kósa István azon az állásponton voltak,
hogy mindenképpen ki kell használni ezt a lehetőséget; Biró Attila és Eigler Tamás azonban
másfajta konstrukcióban gondolkodnának, mivel a jelenlegi pályázat az intézmény
épületének csak egyes problémáit oldja meg; felhívták továbbá a figyelmet arra,
hogy az előző vezetés műhibája miatt az önkormányzat egy sokkal kedvezőbb
pályázatról maradt le, amelyben a fűtéskorszerűsítés is megoldódhatott volna, ráadásul
összességében lényegesen kevesebb pénzből. Fábri
István
reményét fejezte ki, hogy az önkormányzat néhány éven belül önerőből
is meg tudja oldani az iskola valamennyi problémáját, egy komplex beruházás keretében.

Marosi Éva pénzügyi
osztályvezető tájékoztatta a képviselőket, hogy a képviselői tiszteletdíjak az
új adózási szabályok alapján önálló jövedelemnek számítanak, melyből lehetőség
van költségeket elszámolni.

 

12.)
Képviselők bejelentései

Fábri István
tolmácsolta Torockó polgármesterének meghívását a testvértelepülés márciusi
télbúcsúztató rendezvényére.

Boross Jenő
felvetette egy nagyobb postahivatal szükségességét.

Pásztor Sándor a Mező
utcai lakosok panaszát ismertette az utca átszámozásával kapcsolatosan.

 

Megszakítás