Üdvözöljük!

Beszámoló Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2021. augusztus 17-i rendkívüli üléséről

2021 szeptember 20. –
Képviselő-testületi beszámolók

A képviselő-testület 6 fő részvételével tartotta meg rendkívüli ülését.

1.) Bölcsőde építésére kiírt közbeszerzési eljárás lezárása  

Tormay-Lesták Mária alpolgármester asszony felidézte, hogy az önkormányzat korábban pályázati támogatást nyert el bölcsődeépítésre és közbeszerzési eljárást írt ki. A kapott árajánlatok azonban az időközben tapasztalható építőipari drágulás miatt jelentősen meghaladják a tervezett kivitelezési összeget, ezért az önkormányzat kérvényezte a műszaki tartalom módosítását, emellett új, kedvezőbb konstrukciójú (100%-os) támogatású pályázatot adtak be bölcsődeépítésre. 

Benkó Gábor műszaki osztályvezető ismertette, hogy a közbeszerzést mindenképpen le kell zárni fedezethiány miatt, mivel az ajánlati összeg másfélszerese a költségvetésben szereplő összegnek, így a megvalósításhoz szükséges önkormányzati önerő nem áll rendelkezésre.

Képviselői kérdésre Tormay-Lesták Mária elmondta, hogy felmerült a lehetősége egy teljesen új bölcsődeépület építésének is, habár az eredeti cél az volt, hogy egy pályázat keretében tudják megoldani a bölcsődekérdést és megmenteni a Laky-villa épületét.

A képviselők egyhangúlag támogatták a közbeszerzés lezárását. 

 

2.) Kerékpárutak építésére kiírt közbeszerzési eljárás lezárása 

Benkó Gábor műszaki osztályvezető ismertette, hogy a Szabadság úton és a Major úton kerékpárutak építésére a közbeszerzési eljárásban 4-4 árajánlat érkezett be, melyek messze a tervezett költségek és a rendelkezésre álló források felett vannak. Tormay-Lesták Mária alpolgármester elmondta, hogy új pályázatot írnak ki új cégek bevonásával és módosított műszaki tartalommal. A képviselők egyhangúlag támogatták a közbeszerzés lezárását.

 

3.) Kivitelező kiválasztása a Csömöri Sportközpont – atlétikapálya fejlesztésének tárgyában nyert pályázat megvalósításához

Tormay-Lesták Mária alpolgármester és Benkó Gábor műszaki osztályvezető ismertették, hogy a határidőig csupán egyetlen árajánlat érkezett be, ezért az ajánlattételi határidőt meghosszabbították és a döntést a következő ülésre halasztották.   

4.) Határ úttól északra tervezett iparterülettel kapcsolatos eljárás (I.ütem) – véleményezési szakasz lezárása

Benkó Gábor műszaki osztályvezető felidézte, hogy a fenti eljárás ügyét a testület korábban tárgyalta, a partnerségi és lakossági egyeztetés megtörtént, vélemények nem érkeztek. A képviselő-testület egyhangúlag támogatta a tárgyalásos eljárás lefolytatását.

5.) Fővárosi Agglomeráció Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának és Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának elfogadása

Dr. Katona Péter jegyző ismertette, a MÁK-ellenőrzése során feltárták, hogy a társulás bizonyos funkciókat már nem lát el, ezért szükséges ezeket törölni az SZMSZ-ből. A testület egyhangúlag támogatta a módosítást. 

 

6.) Csömör, Kossuth Lajos u. 25. szám alatti szolgálati lakás bérbeadása 

Tormay-Lesták Mária alpolgármester ismertette, hogy a Coop Zrt.-től bérelt szolgálati lakást korábban az egyik gyermekorvos vette igénybe, ám időközben megoldódott a lakáshelyzete. Ugyanakkor az önkormányzat fenn kívánja tartani az ingatlan bérlését, mivel bármikor szükség lehet újabb szolgálati lakásra. Más hasznosítás hiányában jelenleg a sport kft. kerékpár szakosztálya használja az ingatlant ingyenesen, szerződésük azonban lejárt. A képviselők egyhangúlag támogatták a szerződés meghosszabbítását azzal a kitétellel, hogy a kerékpáros szakosztály törvényi kötelezettségeinek megfelelően köteles rendben tartani az ingatlan környékét.

Megszakítás