Valahol fent lebegtek a falu fölött Csömör község földesurai, a Wattayak 1731-ig, azután a Grassalkovichok. Személyesen ritkán fordultak meg jobbágyfalvaikban, legfeljebb templomszenteléskor.
Mindkét család nagybirtokosnak számított, ha nem is tartoztak azonos kategóriába, lévén, hogy a Grassalkovichok a kor Kárpát-medencei legnagyobb birtokosai között foglaltak helyet. Mindkét család birtokszervezete megfelelt a kor követelményeinek, számos szakember és alacsonyabb beosztású gazdatiszt igazgatta ezeket az uradalmakat.
A Wattayak helybeli ispánja Baczkó András volt 1725-1730 között, Grassalkovich I. Antal kezében kerülve Csömör, Baczkót tovább nem alkalmazták. Az 1730-as totális összeíráskor még jelen volt, de aztán elköltözött a faluból.
A Grassalkovichoknak helyben lakó ispánjuk, gazdatisztjük, úgy látszik, nem volt a XVIII. században. Az uradalom szervezeti felépítését 1799-ből ismerjük, ekkor a II. kerület székhelye Kerepes volt, hozzátartozó községek Kerepes, Csik-Tarcsa, Csömör és Szentmihály puszta.
Kerepes mindvégig regionális központ a Grassalkovich-uradalomban, ott volt az uradalom egyik tiszti háza és a magtár is. A távolságot az uradalom jobbágynépe és a főúri, uralkodókat vendégül látó földesúr között jól kifejezi az a paraszti szemlélet, melynek következtében „Vár”-nak hívták szerte a Grassalkovich-birodalomban a gödöllői kastélyt. ez a kifejezés és tartalma már saját korában is idejét múlt volt. Hiszen a barokk kor kastélyait már nem kerítették semmilyen védművekkel. Mégis a távolság úr és paraszt között nagyon nagy volt, mint hajdan a várúr és szorgalmasan robotoló, távoli faluban élő parasztja között.
Természetesen a jobbágy-községek társadalma is mélyen tagolt volt a barokk korban, sőt olykor színes. Olyan faluban, amelyben nem laktak helyben uradalmi tisztek, az uradalom rendelkezéseit elsősorban a községbírói szervezettel hajtatták végre, mellyel külön fejezetben foglalkozunk. Ezen kívül a gazdatisztek, helyetteseik ki is jártak a faluba, de nem túl sűrűn.
A községbíró, a törvénybíró, a polgárok (subjudices), majd később a jegyző képezték Csömörön is a világi „elitet”, hozzájuk járultak a különböző felekezetű papok és kántorok, azaz az egyházi „elit”. Ez a 8-10, olykor 12-15 személy alkotta a község hivatalos vezetését.
Előkelő csoportot képeztek azután az urasági és községi fogadott mesteremberek, a kovács, a mészáros, a kocsmáros, valamint a céhbeli vagy kontár (céhen kívüli) szabó, csizmadia, kádár, takács stb. Távolról idetartoztak az urasági és községi pásztorok, a gulyások, a kondások, a juhászok stb., akiket „fogadott cselédeknek” is neveztek
Csömörön 1718-ban Péter kovács és egy mészáros dolgozott, a kocsmáros 1724-től csatlakozott hozzájuk. Valószínűleg csak 1724-re épült fel a kocsma a község költségén és ekkorra termett a szőlőhely már felesleget is, mely eladható volt. Csizmár Márton csizmadia 17 -ben telepedett le Csömörön, a család az 1760-as összeírásban is szerepel.
Szabó nevű emberek 1715-től jelen vannak már, 1732-től bizonyos, hogy Szabó Márton a szabó mesterséget űzi a faluban. Az első takács, Takács János 1742-ben költözött át Csömörre a Nyitra megyei Udvarnok faluból, jelen van 1752-ben, 1760-ban és feltételezhetően még tovább is.
Mindezeket és még másokat is taxásoknak, taksásoknak hívták, mert előre megállapított egy összegben (két részletben) adóztak.
A sokféle pásztor közül Csordás Mihály (1715, 1720, 1721), Csordás János (1720, 1721, 1728), Csordás Tamás (1726, 1728) vannak jelen. A kezük alá az 1720-as években 100-150 szarvasmarha tartozott. A számosállatok közül jelentős volt a juhállomány. A községfogadott juhásza Bacsek Mátyás (1744-1747), urasági juhásza Éder János (1748-tól) volt.
Az 1714-es betelepedés után egyenletesen gyarapodó juhállomány egyre több gazda kezén oszlott meg. Ezt a folyamatot megakasztotta az 1739-1740-es pestisjárvány, mely nagy pusztítás végzett Csömörön. Bizonyos folyamatosság azonban mégis felfedezhető egyes juhos gazda családokban.
Vörös János (1726-ban 35 juh) után Vörös Tamás (1732-ben 20 juh) kezén, majd feltételezhetően ifjabb Vörös János tulajdonában találjuk a községben a legnagyobb juhállományt, 1760-ban 144 darabot. Ez abban a korban igen tekintélyes vagyonnak számított.
Juhász Mátyás (1726-ban 40, 1732-ben 36 juh) családjában valószínűleg a fia, Juharecz György folytatja a juhászatot (1741-ben 10, 1743-ban 20 juh).
A kardos család átmeneti szünetelés után ismét juhokat tartott, Kardos György (1726-ban 18, 1732-ben 25 juh), majd leszármazója, Kardos Pál (1752-ben 40, 1760-ban 50 juh) kezén találunk kisebb nyájra való állományt. Az egész folyamatra jellemző a koncentráció, a XVIII. század végére kevesebb gazda kezén egyre nagyobb juhállomány halmozódott fel, valódi munkamegosztás jött létre.
Jellemző ennek a társadalmi csoportnak az elismertégére, hogy juhos gazdák sűrűn szerepelnek a község-vezetésben. Ördög (Jerdag) János 1715-ben bíró, Maglódi (Meglódszki) Gergely 1720-ban bíró, Jardeg János 1732-ben kisbíró, Kubek (Bubek) György 1741-ben bíró stb.
A már említett 1784-1787-es első magyarországi népszámlálás némileg rávilágít a társadalmi tagozódásra is. Eszerint pap, nemes, tisztviselő és polgári állású személy nem lakott Csömörön, csak öt szabadságolt katona (obsitos). Parasztgazda 76, ennek örököse 56, az összesen 132 volt és 88 zsellér, azaz akinek telki hányada már csak egynyolcad, vagy annál kevesebb, kb. 5-6 hold volt, melybe a beltelek (1 hold), a szőlő (szinte mindenkinek volt!), a káposzta- és a kenderföld is beletartozott. Ennyi Földön akkor nem lehetett eltartani egy családot.
A XIX. század elején megváltozott a Grassalkovich uradalom szervezete, mert a forrásokban feltűnik a csömöri ispán. Kuliffay János az ispán Csömörön 1828-1833-ban legkevesebb. Vajon rokona-e neki Kuliffay Ede (Mácsa, 1839. ápr. 15. – Bp., 1881. ápr. 7.) költő, hírlapíró, műfordító?
Roóz (Roósz) János 1842-1844-ben, Duraczky Lajos 1847-től csömöri ispán.
A zsellérek és egyéb nincstelenek közül kerültek ki Csömörön is a szőlőmunkások, akik a Csömöri Hegyen művelték a szőlőket napszámbérben. Sorsuk nem lehetett könnyű, azért sem mert bérüket többször késve fizették ki, vagy nem is akarták kifizetni. Szóvszky István, Mandur György és Karikó Márton csömöri lakosok Grassalkovich gödöllői úriszékéhez voltak kénytelenek fordulni 1841-ben, mert Liebner Bernád szőlőbirtokos nem akart kifizetni nekik járandóságukat szőlőültetés után. A szőlőtulajdonosok vincellérje Perger József volt.
A Mária Terézia-féle úrbéri rendezést követő mintegy hatvan évben jócskán átrendeződtek a társadalmi viszonyok, egészében véve rosszabbodtak.
