Üdvözöljük!

A szelektív hulladékgyűjtésről

2012 január 23. –
Önkormányzati, települési hírek
Az elmúlt időszakban több megkeresés, panasz érkezett a polgármesteri hivatalhoz a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban. 

Felkerestük a szállító cég vezetőjét, hogy az esetleges félreértéseket eloszlassuk, illetve választ adhassunk a hozzánk érkezett kérdésekre. Nagy Péter ügyvezető elmondta, hogy a 2010-ben kiadott, szelektív hulladékgyűjtésre vonatkozó tájékoztatóban foglaltak változatlanok. 

Tapasztalataik szerint azonban akad néhány hulladékkezelési probléma, amelyekből félreértések származhatnak, ezért:

› a zsákokat kérik reggel 7 órára kihelyezni, mert a későn kirakott zsákokért már nem áll módjukban visszamenni; 

› a papírhulladékot, még minimális mértékben se keverjék az egyéb, pl. műanyag palackokkal, illetve italos kartonokkal, mert a feldolgozó így nem veszi át tőlük, tehát elszállítani sem tudják;

› kérik, hogy ne kerüljön olyan műanyag doboz, illetve flakon a zsákokba, ami „zsíros” (tejföl, kefír, vaj, olaj), mert azt szintén nem tudják elvinni;

› az el nem szállított zsákokra továbbra is matricát ragasztanak, amelyen jelzik, hogy miért nem lehetett elszállítani a szelektív hulladékot.

Kérjük szíves együttműködésüket a szelektív hulladékgyűjtés hatékony megvalósítása érdekében!

A polgármesteri hivatal általános tájékoztatója

a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban:

 

  

Megszakítás