A puszta sosem jelentett teljesen üres, lakatlan területet, különösen nem a XVI-XVII. században, amikor a népesség többnyire háborús kényszer hatására rendkívül mozgékony volt. A puszta ekkor az jelentette, hogy a névvel nevezett területen nincs falu, község, közösség a maga bírói közigazgatási intézménnyel.
A puszta érték volt természeti kincseivel, a pusztát művelték, kaszálták, legeltették, olykor még szántották is, mindenképpen a hasznát vették. A pusztát birtokosaik többnyire bérbe adták a szomszéd, olykor távoli települések lakóinak, akik többnyire bérleti díjat fizettek évente érte, néha a termésből dézsmát is adtak.
A puszták élére földbirtokosaik gazdatiszteket, un. gondviselőket állítottak, akiknek feladata volt a pusztai gazdálkodás megszervezése, felügyelete, művelési rendjének betartatása, határainak védelme stb. A puszták vonzották az ügyeskedő szomszéd lakosokat és másokat is, a törvényt kevésbé tisztelők sokszor károsították meg a puszták termésének elhordásával, határának előnyös áthelyezésével, területének elfoglalásával stb.
Különösen dúlt ez a földért folyó népi háború a XVII. század második felében, amikor a török hódítás elerőtlenedőben volt, a visszaszivárgás PPS vm. területére északról megindult, ugyanakkor a nemesség, a földesurak még nem költöztek vissza birtokaikra. Messze laktak északon, mint például Buday Pál, Csömör, Szentmihály és Sárfő (Dunakeszinél) puszta birtokosa Szécsény városában.
Az első történeti forrásunk, amelyben megjelenik Csömör puszta világa, 1653. márc. 11-én keletkezett, amikor Ráday Pál alispán megbízásából a Vácott lakó Varga János, a Tordán (Szentendrei sziget) lakó Tenkel István megyei esküdtek tanú-kihallgatást tartottak Buday Pál földbirtokos kérésére a Kerepes és Csömör, valamint a Szentmihály és Cinkota közötti határok ügyében. Ebből elsősorban a Csömöri-kerepesi határra vonaktozó részt tárgyaljuk.
A Csömör és Kerepes közötti határra cinkotai tanukat kérdeztek, nyilvánvalóan abból a helyzetből indulva ki, hogy azok arra nézve elfogulatlanok. A Szentmihály és cinkota közötti határra nézve a kerepesieknek kellett válaszolniuk az előbbi meggondolás szerint.
A tanuk ismeretei a vallomások szerint a Cinkota megszállás, azaz újratelepülése idejére nyúlnak vissza. A tizenöt éves háború (1593-1606) minden addigit felülmúló pusztítása után évtizedekig pangott az élet a korábban népes falvakban, csak lassan állt helyre és csak újabb hiányokkal a korábbi településhálózat. A budai szandzsák 1633-34-es fejadó defterében Cinkota már lakott helyként szerepel, valószínű, hogy néhány évvel korábban települt újjá. A tanuk tehát, amikor Cinkota megszállását emlegetik, akkor az az 1630-as évek legelejét jelenti.
Timák Pál, a váradi püspökség 85 éves kerepesi jobbágya vallotta, hogy Cinkota megszállásakor Szentmihálytól mindjárt elszántottak egy darab földet, ez a Szentmihály felé lévő itatókútnál történt, melyet régen Palántás kútnak neveztek.
Több tanú is vallotta, hogy amikor Cinkotát megszállták, azután a cinkotaiak és kerepesiek közösen dinnyét vetettek a csömöri földön, melyet a tanúvallomások idején is még Dinnyeföldeknek hívtak. Ez a Fótról Pusztatarcsára (Kistarcsára) vezető út mellett volt. A dinnyetermesztésről úgy beszélnek, mint ami régen volt, vagyis a vallomások idején már nem termett dinnyét ez a Dinnyeföld.
A palotai lakosok 1667-ben elfoglalták Csömör puszta egyik részét, ebből a hatalmaskodásból többéves vizsgálat és pereskedés lett. Tanú-kihallgatásokat folytattak a megye szolgabírái 1670. máj. 16-án Palotán, 1670. jún. 24-én Dunakeszin, ez utóbbiról két jegyzőkönyv, melyet kivonatosan, a jelenlegi magyar helyesíráshoz közelítő módon az alábbiakban közlünk.
Az 1620-1630-as években visszatelepülő községek (Cinkota, Fót, Mogyoród, Csiktarcsa, Kerepes) természetesen korábban elkezdgétk Csömör pusztát bérelni, mint a rákospalotaiak, akik bizonyosan később települtek újra. Palota falu meglétére az első biztos adatunk csak 1647-ből van, Konya György, cinkotai lakos vallotta, hogy Palotát Tóth János szállította meg, aki földesurának gazdatisztje lehetett és koncessziót kapott a visszatelepítés lebonyolítására.
Palota lakatlanságának hosszú idejére egy helynév is utal a csömöri-palotai határon. Csomó Tamás, gödöllői lakos vallotta 1670. máj. 16-án, hogy „mégh Gulyás korában eleget is hevert raituk az mely harasztos helyet Palotai puszta szőlőknek, de Galitz málnak is hinak.” Csomó Tamás 62 éves ekkor, gulyásnak állni 20-30 évesen szoktak ebben a korban, vagyis az 1630-1640-es években lehetett gulyás Fóton.
Az általa említett helynév igen beszédes. Legrégibb eleme nyilván a Gálicmál, mely olyan hegy- és domboldalt jelent, a mál szó szerint, amelyik déli, délnyugati fekvésű és ezért a napfénynek jobban kitett. A gálic, a rézgálic már a középkorban is az egészséges szőlőkezelés permetező szere volt. Mikor a tizenöt éves háború alatt a palotaiaknak menekülniük kellett, szép szőlőhelyüket odahagyták és a „puszta szőlővé” lett, azaz elvadult. Még később felverte az erdő, a haraszt az 1630-40-es évekre. El lehet képzelni, hogyan nézett ki ez az elburjánzott és vadonerdővé lett terület a csömöri és palotai határon az 1670-es évekre.
Mennyire nyúlhat vissza az időben a népi emlékezet? Ez mindig izgalmas kérdés. A vallomások közül idézhetünk egy megbízható, bizonyító erejű példát. Györfi István, mogyoródi lakos, 1670-ben negyven éves, tudását Siket Istvánnak köszönheti, „ki sok időtül foghvást juhász is volt mégh mikor Pestben Váczban Magyar lakott is”. ez az idő Pest esetében csk 1541 előtt, Vác esetében 1606-1620 között, illetve 1541 előtt lehetett. De Györfi István hivatkozik néhai apjára, Györfi Jakabra is, aki 1630-ban kellett hogy nemzze a fiát. Mogyoród 1559. évi összeírásában találunk is egy Györfi Jakabot, aki valószínűleg a nagyapja a tanúnak.
A pusztabérletek növelésének sokféle módja volt. Erre jó példa Wattay Pál ügyeskedése Csömör és Szentmihály puszták bérbeadásával kapcsolatban. Megegyezett 1681. máj. 21-én a cinkotaiakkal, hogy a pusztákat 3 forintnyi csekély bér ellenében minden marhájukkal szabadon járathassák. Június 5-én megengedte a kecskemétieknek, hogy 12 tallérért, 1 pár szandálért, 2 pár bagazsiával bélelt csizmáért, 10 tarisznyáért, 10 kender kötőfékért, 4 oka fügéért, 4 oka mazsolaszőlőért és 4 oka rizskásáért a szentmihályi puszta füvét kaszálják. Október-novemberben szinte naponta bocsátotta ki a két pusztára a legeltetési engedélyeket. A következők részesültek ezekből: csécsei Becse Demeter 49 ló, gedei Demjén Mátyás 34 ló, salgótarjáni Högyi Albert 40 ló, berinkei Goda Benedek 30 lova járhatott a két pusztán. Ezek az engedélyek 1682. ápr. 24-ig szóltak, a bér lovanként 2 poltura volt. De 1681. novemberében azt is megengedte 2 pár karmazsin csizmáért és sajtért, hogy a dengelei és erdőtarcsai jobbágyok 500 juhukat Csömör és Szentmihály pusztán teleltessék.
