Search

Üdvözöljük!

Search
Search

A Polgármesteri Hivatal november 10-étől nem fogad ügyfeleket

2020 november 09. –
Önkormányzati, települési hírek

A koronavírus járvány jelentős terjedése miatt a Csömöri Polgármesteri Hivatalban a személyes ügyintézés 2020. november 10-től határozatlan ideig szünetel. Ügyfeleink az ügyintézőkkel telefonon és elektronikus úton tudják tartani a kapcsolatot és az ügyintézés ebben a formában működik. A CSÖTESZ és a Községgondnokság a megszokott rend szerint látja el feladatait, mint ahogy a közterület-felügyelet is.

Mint arról már korábban is írtunk, a múlt heti önkormányzat által szervezett tesztelés után  a Szociális Alapszolgáltatási Központ vezetője és munkatársai közül is többen karanténba kerültek, illetve korábban a sport kft. vezetője is fertőzött lett. Több  önkormányzati vezető  eredménye is pozitív,  jelenleg  a  jegyző, alpolgármester, egy osztályvezető, és a polgármester is tünetmentesen, illetve kisebb tünetekkel  van karanténban.

 

ELÉRHETŐSÉGEK

Közterület-felügyelet

Kis Sándor közterület-felügyelő

Elérhetősége:06-30-306-4778

Elérhető: hétfőtől- péntekig  08.00 órától 16.00 óráig

 Gyulai Zsolt közterület-felügyelő

Elérhetősége:06-70-951-7307

Elérhető: péntektől-vasárnapig  08.00 órától 14.00 óráig

 

 

Online és telefonos ügyintézési lehetőségek:

Polgármesteri Titkárság

Titkársági vezető Reményi Erika

Elérhetőség: 06-30-480-2436

E-mail cím: polgtitkarsag@csomor.hu

Polgármesteri hatáskörbe tartozó ügyek

 

Jegyzői Titkárság

Titkársági vezető Szegvári Mónika

Elérhetőség: 06-30-630-0951

E-mail cím: titkarsag@csomor.hu

Jegyzői hatáskörbe tartozó ügyek

 

Igazgatási Osztály

Vezető neve: Varga Virág

Elérhetősége: 06-70-399-2851

E-mail cím: igazgatas.ov@csomor.hu

 

Bíró Katalin anyakönyvvezető, igazgatási ügyintéző

Elérhetősége: 06-28-544-036

E-mail cím: anyakonyvvezeto@csomor.hu

Anyakönyvi események, házasságkötés, névváltoztatás, állampolgársági eljárással kapcsolatos feladatok, családi jogállás rendezése, teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat felvétele, hatosági bizonyítvány kiállítása állapot vagy egyéb adat igazolására, lakcím bejelentés, talált tárgyak kezelése.

 

Szociális igazgatás:

Kalmár Zsuzsanna igazgatási ügyintéző

Elérhetősége: 06-28-544-026, 

Települési támogatásokkal kapcsolatos feladatok:

Rendkívüli települési támogatások: újszülöttek támogatása, időskorúak támogatása, temetési és létfenntartási támogatás, elemi kár esetén támogatás, 

Rendszeres települési támogatások: lakhatási támogatás, létfenntartási támogatás, ápolási, gyógyszertámogatás, gyermeknevelési támogatás, bölcsődés korúak napközbeni ellátásának támogatása, hulladékkezelésidíj támogatása, tűzifa támogatás.

 

Hagyatéki eljárás, gyámügyi és gyermekvédelmi feladatok 

Kendelényi Ágnes igazgatási ügyintéző

Elérhetősége: 06-28-544-026

E-mail cím: igazgatasioszt@csomor.hu

Hagyatéki eljárással kapcsolatos feladatok, hagyatéki és gondnoki leltározás, birtokvédelmi kérelmek elbírálása, külterületi termőföldek vételi és haszonbérleti ajánlatának kifüggesztése, rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapítása, rendszeres nevelési segély, hátrányos és halmozottan hátrányos helyzet megállapítása. BURSA Hungarica Önkormányzati ösztöndíj pályázattal kapcsolatos feladatok,

 

Vadász László, igazgatási ügyintéző

Elérhetősége: 06-28-544-034

E-mail cím: kornyezetvedelem@csomor.hu

Ipar, kereskedelem, állatvédelem, állattartás, környezetvédelem, birtokvédelem, közösségi együttélés alapvető szabályainak betartása, valamint behajtási engedélyekkel kapcsolatos feladatok.

 

 

Műszaki Osztály

Szűcs Ildikó, műszaki ügyintéző

Elérhetősége: 06-28-544-030

E-mail cím:muszakioszt@csomor.hu

Közterület-foglalás, tulajdonosi és közútkezelői hozzájárulás, telekmegosztással kapcsolatos információ, kutak engedélyeztetése.

 

Bottkáné Böjtös Ildikó, beruházási ügyintéző

Elérhetősége: 70/330-7021,

E-mail cím: beruhazas@csomor.hu

Ideiglenes és hosszútávú behajtási engedélyek.

 

Dóczi Krisztina, műszaki ügyintéző

Elérhetősége: 30/4299686
E-mail cím: beruhazas@csomor.hu

Telek beépíthetősége, cím igazolás.

 

Király Noémi, főépítész

Elérhetősége: 06-28-544-046 keddi napokon

E-mail: foepitesz@csomor.hu

Építészeti ügyek településképi ügyek

 

Pénzügyi Osztály

 

Vezető neve: Tótpál Szabolcs

Elérhetősége: 06-70-797-8280

E-mail cím: penzugy.ov@csomor.hu

 

Bartha Orsolya, pénzügyi ügyintéző

Elérhetősége: 06-28-544-041

E-mail cím: penzugyioszt@csomor.hu

Kimenő számlák ügyintézése (közterület foglalás, behajtási engedély stb.)

 

Adó Osztály

Vezető neve: Zsiák Ágnes

Elérhetősége: 06-30-418-0518

E-mail cím: adooszt@csomor.hu

Helyi iparűzési adó ügyek

 

Heczné Lassan Mária, adóügyi ügyintéző

Elérhetősége: 06-20-222-7851

E-mail cím: adooszt@csomor.hu

Gépjárműadó, építményadó, telekadóval kapcsolatos ügyek, Adóigazolások, átvezetési és kiutalási kérelmek.

 

Gál Richárd, adóügyi ügyintéző

Elérhetősége: 06-70-934-7187

E-mail cím: adooszt@csomor.hu

Adó- és értékbizonyítvány, talajterhelési díj, idegen behajtással kapcsolatos ügyek

 

 

Intézkedéseinket ügyfeleink és kollégáink biztonsága érdekében hoztuk, kérjük megértésüket.

 

                                                                                                         

 

Megszakítás