Search

Üdvözöljük!

Search
Search

A legutóbbi testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések

2013 február 06. –
Önkormányzati, települési hírek

Fábri István polgármester beszámolója a 2012. április 13-május 10. közötti időszakról.

(Készült Csömör
Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 10-i ülésére.)

 

– Összefoglalás –

 

1.)
Április 14-én került sor a tavaszi civil
külterületi szemétszedési akció
ra a helyi civil szervezetek, egyházak,
lakossági csoportok bevonásával. A már harmadik alkalommal lebonyolított
kezdeményezés sikeres volt, több mint száz fő vett részt az önkéntes akción. A
Községgondnokság koordinálása mellett lezajlott megmozdulás eredményeként
jelentős, ám a múlt évhez képest már lényegesen kevesebb illegálisan lerakott
hulladék gyűlt össze, köszönhetően a korábbi hasonló akcióknak. Közreműködő csoportok:
Turnovszky István Kertbarát Kör, Vox
Animi Vegyeskar,
1031. számú Csömöri Cserkészcsapat, Csömöri Civil
Egyesület,
az evangélikus, református, baptista egyház és a Hit
Gyülekezete
csömöri csoportjai, Csíkvölgyi
Wass Albert Vadásztársaság
, továbbá a Csömöri
Polgárőrség
. A különböző csoportokban több képviselő is tevékenykedett: Biró Attila, Pásztor Sándor, Tihanyi Ferenc,
Tormay-Lesták Mária, Fábri István
.

A tavaszi akció
zárásaként néhány héten belül a Majorszegiliget melletti erdő és környéke kerül
megtisztításra, majd ezt követően lezárjuk a gépjármű forgalom elől a
területet, kialakítva így ott pihenő erdőt és parkot.

 

2.)
Április 14-én, a civil szemétszedéssel egy időben, sittgyűjtési akciót tartottunk a Községgondnokságon, Klacsán István intézményvezető koordinálása
mellett. A kezdeményezés nagy sikert aratott, hiszen mintegy félszáz állandó
csömöri lakos élt az ingyenes lerakási lehetőséggel. Az összegyűjtött sittet a
közeli lerakóhelyre szállítottuk.

 

3.)
Április 14-én japán napot tartottak
a Sinka István Községi Könyvtárban. A nagyközségben élő két japán család
családfői, Hiroe Akihisa és Komatsu Hirofumi  házigazdák és segítőik a japán kultúra
fontosabb és érdekesebb elemeit mutatták be a sok száz érdeklődőnek. Az ország
gasztronómiai hagyományaira tekintettel neves japán séf helyben készített
szusit szolgált fel a közönségnek. A rendezvény kezdeményezője és szervezője Molnár Csaba csömöri aikido edző volt.
Az önkormányzat nevében Fábri István
polgármester köszöntette a Csömörön élő japánokat, továbbá részt vett az
eseményen Tormay-Lesták Mária képviselő,
az Oktatási, Sport- és Kulturális Bizottság elnöke.

 

4.)
Április 16-án Johann Gyula evangélikus lelkész meghívására az újjáalakult evangélikus presbitérium ülésén vettem
részt az ifjúsági házban, ahol az egyház és az önkormányzat együttműködési
lehetőségeiről tájékoztattam a gyülekezet vezetőit.

 

5.) Április 17-én tartotta ülését az
Oktatási, Sport- és Kulturális Bizottság Tormay-Lesták Mária
elnök vezetésével a Polgármesteri Hivatalban.

 

6.) Április
18-án megtörtént a Krammer Teréz
Zeneiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény felújított tetőszerkezetének

műszaki hivatalos átadás-átvétele Juhos
Dávid
műszaki osztályvezető, Balogh
László
szakértő, műszaki ellenőr és Reményi
Gábor
, a Larix Kft. vezetőjének részvételével. A csömöri Polgármesteri
Hivatal korábbi működését tekintve kuriózumnak számító hivatalos aktust
követően elkezdődtek a belső munkálatok is, amelyet viszont már a helyi
Profiszálka Építőipari és Szolgáltató Bt. végez. Várhatóan május végén, június
elején az épület végleges átadására is sor kerülhet.

 

7.) Április
20-22. között erdélyi testvértelepülésünk polgármestere, Szőcs Ferenc meghívására részt vettünk a Torockószentszörgyi Falunapok rendezvénysorozaton. Az eseményen Torockó
több más magyarországi testvértelepülésének (Bócsa, Tápiógyörke, Budapest V.
kerület) küldöttsége, továbbá a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetői is
jelen voltak. Csömör önkormányzatát Fábri
István
polgármester, Tihanyi Ferenc
képviselő, dr. Katona Péter jegyző és
Válé Flórián, a nonprofit sport kft. ügyvezető képviselte. Személyesen is
meghívtuk Torockó vezetőit a nagyközség legjelentősebb rendezvényére, a május
végi Pünkösdi Fesztivál-Csömöri Falunapokra, ahova természetesen szlovákiai
testvértelepülésünk, Mojmírovce vezetőit is meghívtuk.

 

8.) Április 23-án a Pénzügyi,
Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság
tartott ülést a községházán, amelyet Eigler
Tamás
elnök vezetett.

 

9.) Április 23-28. között került
megrendezésre az Európai Unió PARPE
(Parks&People – Emberek és Parkok) nevű programjának Csömöri állomása.
Ennek keretén belül a résztvevők (Timrå – Svédország, Velenje – Szlovénia,
Parco Abbazia di Monteveglio – Olaszország és Mariánské Lazně –
Csehország) megismerkedhettek Csömör és a Gödöllői-dombság természeti, valamint
kulturális környezetével, illetve az oktatás e területekre jellemző helyi
sajátosságaival. A rendezvény felelőse Biró
Attila
alpolgármester volt, segítői: Marián
Miklós, Szini Emese, Tormay Tibor, Tormay-Lesták Mária
és Tenczer Ágnes voltak.

 

10.) Április 25-én a helyi
hivatalban tartotta ülését az Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság Pásztor
Sándor
elnök vezetése mellett.

 

11.) Április 26-án a Népjóléti
Bizottság
(elnök: dr. Szarka Zsuzsanna) és az Oktatási, Sport- és
Kulturális Bizottság
(elnök: Tormay-Lesták Mária) összevont ülést
tartott a hivatalban, amelyen a gyermekjóléti és gyermekvédelmi beszámolót
vitatták meg a bizottság tagjai.

 

12.)
Április 29-én került megrendezésre a XXII.
Csömöri Kórustalálkozó és Egyházzenei Hangverseny
a római katolikus
templomban. A nagy hagyományú és kiemelkedő színvonalú helyi
kulturális-művészeti eseményen Görbe
József
, a római katolikus egyházközség plébánosa, az Önkormányzat nevében pedig
Tormay-Lesták Mária képviselő
köszöntette a résztvevőket. A rendezvény szervezője Deák Miklós korábbi önkormányzati képviselő, Csömör Községért
Emlékérem kitüntetett, művészeti vezetője Takács
László
karvezető, Csömör Községért Emlékérem kitüntetett volt.

 

13..)
Április végén lezárult a Petőfi Sándor
Művelődési Ház igazgatói állására meghirdetett álláspályázat
. Összesen 8
pályázó adta be jelentkezését, melyek közül 7 pályázat volt érvényes. A
pályázók meghallgatására és az igazgató megválasztására a június 7-i
képviselő-testületi ülésen kerül sor.

 

14.) Május
1-jén Tót majális címmel tartottak
nagyszabású rendezvényt a Szlovák Ház kertjében. A hagyományőrző kulturális
eseményen nagyrészt helyi fellépők szórakoztatták az érdeklődőket, a tót konyha
pedig helyi gasztronómiai különlegességekkel várta a közönséget. Az esemény
szervezője a Csömöri Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat volt, házigazdája Szabó Erzsébet elnök.

 

15.) Május 2-án döntött a helyi
civil szervezetek támogatásáról
a Csömöri Kulturális Közalapítvány
Kuratóriuma. A képviselő-testület által rendelkezésre bocsátott keret összeg 3
millió Ft volt, amelyen 15 szervezet osztozott. A helyi alapítványok,
egyesületek 100 000-280 000 Ft-os támogatást kapnak idén.

 

16.) Május 3-án zajlott a HÉV-vágány
csömöri hídjainak
helyszíni felülvizsgálata, amelyet a Budapesti Közlekedési
Vállalat Zrt. illetékes munkatársai kezdeményeztek az érintett szakaszon
található, többségében rossz állagú hidak kapcsán. A BKV részéről Sőrés
Antal
hidász és Szűcs
Tibor
hidásztechnikus, az önkormányzat részéről pedig Fábri István
polgármester, Biró Attila alpolgármester és Juhos Dávid műszaki
osztályvezető vett részt a bejáráson.

 

17.) Május 5-én próba jelleggel Bolhapiac
került megrendezésre a Hősök terén. Az újrahasznosítás támogatását célzó
kezdeményezés nagy sikert aratott mind a csömöri árusok, mind a vásárlók
körében.

 

18.) Május
7-én a Turnovszky István Kertbarát Kör
vezetőjének, Fogd József elnöknek a
meghívására részt vettem a legnagyobb helyi civil szervezet közgyűlésén, ahol
az önkormányzat idei fejlesztési munkáiról és egyéb aktuális kérdésekről
(várossá nyilvánítás lehetősége, műszaki építéshatósági ellenőrzések) tartottam
rövid tájékoztatót.

 

19.) Május
8-án a közös képviselői-presbiteri megbeszélésre került sor a Polgármesteri
Hivatalban a helyi református gyülekezet vezetői és a képviselő-testület tagjai
között. Az egyeztetésre a régóta előkészítés alatt álló önkormányzati-egyházi ingatlancsere kapcsán beállt új fejlemény
miatt volt szükség.

 

20.) Május
10-én állampolgársági eskütételre
került sor a Polgármesteri Hivatalban. Az ünnepélyes eseményen összesen 4
erdélyi magyar tett  állampolgársági
esküt a polgármester előtt.

 

21.) Számos lépés történt a
település közlekedésbiztonsági fejlesztésének javítása érdekében. A
Csömör Községgondnokság munkatárasainak közreműködésével (vezető: Klacsán
István
) kivilágított, felfestett gyalogátkelőhely került kialakításra a
Gorkij fasor-Szabadság út sarkán, ugyanitt nemsokára befejeződik a parkosítás
is, amely a forgalmas útjaink eddig legcsúfabb szakaszának esztétikusabbá és
használhatóvá tételét eredményezi. A Major úti fedett buszmegálló, pihenőpaddal
elkészült, mint ahogy a Szabadság út-Rákóczi utca sarkán is befejeződött a
fedett buszmegálló építése, és ez utóbbinál kis parkosítási munkára is sor
került.

 

22.) A fenti munkákkal párhuzamosan
szerződést kötöttünk az egyik legismertebb hazai közlekedésmérnöki céggel, a
Tandem Kft.-vel a település közlekedésfejlesztési koncepciójának elkészítésére.
A cég egyúttal a Major úti és a Szabadság úti kerékpár út tervét is elkészíti,
ez utóbbihoz kapcsolódóan pedig a Béke tér közlekedéstechnikai áttervezése is
sor kerül. A kerékpáros közlekedés népszerűsítése céljából Bringával Suliba!
nevű programot kezdeményeztünk a Mátyás Király Általános Iskolában. A program
szakmai irányítását a Magyar Kerékpáros Klub László János elnök
vezetésével végzi.

 

****

 

– Május
12-én lesz a tavaszi, II. Csömöri Sportnap a Csömöri Sport és
Szabadidő-szervező Nonprofit Sport Kft. szervezésében.

 

– Május
25-28. között kerül sor a település legnagyobb rendezvényére, a XV. Pünkösdi Fesztivál
-Csömöri Falunapokra a Petőfi Sándor Művelődési Ház szervezésében.

 

– A
következő, rendes képviselő-testületi ülésre 2012. június 7-én kerül sor.
Valószínű azonban, hogy a nemzetiségi nevelés és oktatás őszi elindításával
kapcsolatban szükséges döntések meghozatala miatt május második felében is
ülést kell tartanunk.

 

 

Fábri
István s.k.

polgármester

Megszakítás