Üdvözöljük!

A legutóbbi képviselő-testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések

2013 február 06. –
Önkormányzati, települési hírek

Fábri István polgármester beszámolója a 2012. május 11-30. közötti időszakról.

(Készült Csömör
Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

2012. május 30-i ülésére.)

 

 

– Összefoglalás –

 

 

1.) Május 12-én
került sor a tavaszi, II. Csömöri Sportnapra a Csömöri Sport- és
Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. szervezésében. A második alkalommal
megtartott rendezvény ismét sikeres volt. A számos érdeklődő látogató mellet több
száz fő vett részt aktívan a különböző, immár 15-re bővült sportági
eseményeken. Új sportágként a strandröplabda és a lábtenisz jelent meg a
sportági palettán, előbbi céljára állandó pályát alakítottak ki a horgásztó
mellett. A sportnap legnevesebb vendége Jónyer
István
asztaliteniszező volt. A rendezvényen jelen volt aktív résztvevőként
is Fábri István polgármester, Biró Attila alpolgármester, Tihanyi Ferenc sportért felelős
képviselő, továbbá Pásztor Sándor, Tormay-Lesták Mária és Boross Jenő képviselők.

 

2.) Május 14-én
lakossági fórumot tartottunk a Széchenyi
úti járdaépítés és parkosítás
megkezdése előtt a polgármesteri hivatalban.
A tervezett munkákról Klacsán István,
a Csömöri Községgondnokság vezetője és Onhausz
Erzsébet
tájépítő mérnök tájékoztatta a település fő- útján lakókat. Több módosítási,
kiegészítési javaslat is elhangzott a jelenlévők részéről, amit figyelembe
vettünk a már zajló kivitelezés során, illetve amelyekre tekintettel a május
30-i testületi ülésre költségvetési módosítási javaslat készült az egyik polgármesteri
előterjesztés keretén belül.

 

3.) Május 15-én a polgármesteri
hivatalban egyeztettem a Gödöllő Coop
Zrt.
vezetőjével, Dúl Udonéval. A
megbeszélésen a cég településen található ingatlanjaira vonatkozó fejlesztési
elképzelésekről volt szó, különösen a Béke tér forgalomtervezési és parkosítási
fejlesztésére vonatkozó önkormányzati elképzelésekről.

 

4.) Május 15-én
került sor a Petőfi Sándor Művelődési
Ház
igazgatói posztjára jelentkezők meghallgatására. Az erre a feladatra
kijelölt szakmai bizottság előtt megjelent pályázókat külön-külön hallgatta meg
a bizottság és tett javaslatot a Képviselő-testület felé.

 

5.) Május 15-én egészségügyi fórumot tartottunk a
polgármesteri hivatalban. A helyi egészségügyi dolgozók, orvosok, fogorvosok,
védőnők, gyógyszerészek részvételével lezajlott megbeszélésen a szféra
legfontosabb helyi problémáiról és a megoldási lehetőségekről egyeztettünk.
Megállapodtunk abban, hogy az elhangzott javaslatok figyelembevételével az
önkormányzat különböző alternatívákat dolgoz ki az intézmények fejlesztésére,
amelyek között szerepel egy egészségügyi központ létrehozásának lehetősége is.

 

6.) A komoly
szankciók lehetőségét is magában hordozó május 10-i képviselő-testületi döntés,
illetve több hónapos várakozás után május 16-án végre felszerelésre került az
önkormányzat által vásárolt és a rendőrség
számára használatra átadott autó
. Az elsősorban a folyamatos helyi
járőrözés céljából szolgálatba állított rendőrségi személygépkocsival először
valósulhat meg a településen a folyamatos rendőri jelenlét.

 

7.) Május 17-én a
polgármesteri hivatalban egyeztettünk a Széchenyi
út
Vadkerti
Zs. utca között található belterületi üres ingatlanok
tulajdonosaival a
terület rendezési tervéről. A már több évtizede húzódó telekalakítási folyamat
gyorsítása érdekében Biró Attila
alpolgármesterrel vállaltuk, hogy két hónapon belül elkészíti az önkormányzat a
javaslatát.

 

8.) Május 17-én
tartotta ülését a Népjóléti Bizottság
Dr. Szarka Zsuzsanna bizottsági elnök
vezetésével.

 

9.) Május 19-én a
Szociális Alapszolgáltatási Központban 9-13 óra között Egészségnapot tartottak, melyen ingyenes egészségügyi
szűrővizsgálatokat végeztek csömöri lakosoknak. A preventív célokat szolgáló szűrést
a Gödöllői Többcélú Kistérség Tanácsa kezdeményezte a lakosság egészségvédelme
érdekében. Az elképzeléshez Csömör Nagyközség Önkormányzata örömmel
csatlakozott.

 

10.) Május 19-én
rendezték meg a Mátyás Király Általános Iskola udvarán és a sportcsarnok
mögötti önkormányzati területen az iskolai
családi és sportnap
ot, amelyen több száz szülő és gyermek vett részt.
Hasonló, szintén nagysikerű intézményi rendezvényre került sor a Nefelejcs
Művészeti Óvodában május 11-én, illetve május 18-án.  

 

11.) Május 20-án
került sor a második Sváb majálisra
a Hősök terén. A kellemes időben igen sokan kilátogattak a jó hangulatú
eseményre, melynek Dunavölgyi Illés
Sándorné
elnök vezetésével a Német Nemzetiségi Önkormányzat volt a
házigazdája.

 

12.) Május 21-én
tartotta ülését a Pénzügyi, Ellenőrző és
Vállalkozói Bizottság
a polgármesteri hivatalban Eigler Tamás bizottsági elnökletével.

 

13.) Május 23-án az
Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság ülésére
került sor, az ülést Pásztor Sándor
bizottsági elnök vezette.

 

14.) Május 23-án Biró Attila alpolgármester vett részt
Kistarcsán a Fővárosi Agglomeráció Önkormányzati Társulás ülésén, ahol dr. Simon Tamás Pest megyei
rendőrfőkapitány tartott tájékoztatást. Az internáló tábor megtekintésén kívül
közbiztonsági kérdések megvitatása volt a fő napirend.

 

15.) Május 24-én az
Oktatási, Sport- és Kulturális Bizottság
tartotta ülését, melynek kiemelt napirendi pontja volt a nemzetiségi
oktatás és nevelés elindításának lehetőségeiről történő egyeztetés az általános
iskola és az óvoda, illetve a két nemzetiségi önkormányzat vezetőivel. Tormay-Lesták Mária bizottsági elnök
ennek eredményeként terjesztette be a bizottsági javaslatot a május 30-i
testületi ülésre.

 

16.) Május 24-én Kistarcsán
körzeti rendőrségi egyeztető megbeszélésen vett részt Pásztor Sándor képviselő, az Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság
elnöke. Mondok Zoltán rendőrszázados,
rendőrőrsparancsnok statisztikai adatokat, ill. a jelenlegi bűnügyi
paramétereket ismertette. A résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy feltegyék
kérdéseiket.

 

17.) Május
25-28. között került sor a település legnagyobb rendezvényére, a XV. Pünkösdi Fesztivál Csömöri
Falunapok
ra.
Ismét több helyszínen, több mint ezer fellépővel, számos helyi kulturális
csoport, illetve önkéntes segítő részvételével megrendezett kulturális és sport
programsorozat sok ezer látogatót vonzott nem csak községünkből, hanem a
környező településekről is. Az esemény vendége volt Imre Kovač, szlovákiai testvértelepülésünk Mojmírovce (Ürmény)
polgármestere, Stefan Bugar,  a mojmírovcei Grassalkovich-kastély
igazgatója és Éva Kantorova,
kulturális szervező.

 

Az egyes
napok programkínálata hasonló jellegű volt a korábbi évekhez. Érdemi
különbséget a vendéglátás terén tapasztalható választék-bővülésben, a
nemzetiségi konyhák és több helyi vállalkozó megjelenésével lehetett
tapasztalni. A rendezvényre az önkormányzat számos új kiadvánnyal és
ajándéktárggyal várta az érdeklődőket, és ekkor került „bevezetésre" Hermányos Mária, községben élő
grafikusművész alkotásaként az új Csömör logó is.

A
rendezvényt a Petőfi Sándor Művelődési Ház és az Önkormányzat közösen szervezte
G. Tóháti Ilona művelődési ház
igazgató szakmai irányítása mellett. Az Önkormányzat részéről Dr. Szarka Zsuzsanna képviselő, a
Népjóléti Bizottság elnöke a helyi művészek kiállításának megnyitásával, Tormay-Lesták Mária képviselő, az
Oktatási, Sport- és Kulturális Bizottság elnöke és Fábri István polgármester a fesztivál hivatalos megnyitásával, Tihanyi Ferenc sportért felelős
képviselő az ökumenikus focitorna szervezésével és Boross Jenő képviselő a nemzetiségi konyhák munkájának
menedzselésével járult hozzá a rendezvény sikeréhez.

 

18.) Május
29-én tartotta ülését a Gödöllői
Többcélú Kistérségi Társulás
, ahol településünket képviseltem. A gödöllői
polgármesteri hivatalban lezajlott megbeszélésen a Pest Megyei Közgyűlés
képviselője számolt be a várható fejlesztési és pályázati prioritásokról,
továbbá a tömegközlekedés terén tevékenykedő állami vállalatok tartottak
általános ismertetést a közösségi közlekedés terén tervezett változásokról. Az
ülést dr. Gémesi György gödöllői
polgármester vezette.

 

19.) Két
komoly helyi vonatkozású sportsikerről értesülhettünk az elmúlt napokban. Hazánkat mindkét kerékpáros szakágban
ugyanis csömöri versenyző képviselheti a Londoni Olimpián
: a korábban a
csömöri szakosztályban versenyző, jelenleg is a településen lakó Lovasssy Krisztián az országúti
kerékpárosok között, a csömöri bejegyzésű, Valter
Tibor
által vezetett Euro
One – Waberer´s Pro MTB Team

versenyzője,
Parti András pedig a hegyi kerékpár
szakágban vívta ki az indulás jogát az ötkarikás játékokon. Utóbbi szakág
hivatalos olimpiai tartalékja is csömöri, Juhász
Zsolt
személyében.

 

20.) A Csömöri Sport- és Szabadidő-szervező
Nonprofit Kft.
csapatainak lezárult a 2011-2012. évi idény. A korábbiakhoz
képest nagyobb arányban csömöri játékosokra alapozó felnőtt női kézilabdacsapat
a Pest Megyei Bajnokságban második helyezést ért el. A teljesen új és először
tiszta feltételrendszer mellett versenyző férfi kézilabdások az NBI/B.-ben a
11., utolsó előtti helyen zártak. A frissen alakult, kizárólag helyi erőkre
alapozó asztalitenisz csapat első idényében több győzelmet is aratva végzett a
megyei bajnoki tabella végén. Az RFC Csömör futsal csapata az első osztályú
tagságért küzd, a mindent eldöntő mérkőzésre június 4-én kerül sor.

 

21.) A
korábban már befejezett teljes tető- és födém újjáépítés után néhány napon
belül megtörténik a Krammer Teréz
Zeneiskola belső felújításának
műszaki átadás-átvétele is.

 

22.) Több közterületi fejlesztés zajlik jelenleg
a településen a Csömöri Községgondnokság koordinálásával, melyek június
hónapban befejeződnek: Petőfi utcai fedett buszmegálló építése, Gorkij fasor-Szabadság
úti sarok parkosítása, Gorkij fasor-Hunyadi utca sarkán játszótér építése, régi
kézilabdapálya felújítása, Széchenyi úti járdafelújítás és parkosítás.

 

****

 

A
következő, rendes képviselő-testületi ülést június 7-én, csütörtökön tartjuk.
Többek között ekkor kerül sor a művelődési ház igazgatói állására pályázók
nyilvános meghallgatására is.

 

– Június
10-én, vasárnap kerül sor a hagyományos úrnapi körmenetre. A római katolikus
egyházközség szervezésében zajló, de számos más felekezetű csömöri
közreműködésének jegyét is magán hordozó, a település fő útjain látható
színpompás virágszőnyeg kialakításában sok százan vesznek részt. Az esemény
évről-évre nagyon sok látogatót vonz a községbe.

 

– Június
10-én, 15.00 órakor lesz az első Csömöri Fúvószenekari Találkozó a Krammer
Teréz Zeneiskola szervezésében a Hősök terén.

 


Szervezés alatt áll júniusban újabb bolhapiac megrendezése, illetve a Gorkij
utcai új játszótér és a felújítás alatt álló kézilabdapálya átadása alkalmából
egy kis ünnepség is.

 

 

Fábri
István s.k.

polgármester

Megszakítás