Search

Üdvözöljük!

Search
Search

A legutóbbi képviselő-testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések

2015 április 14. –
Önkormányzati, települési hírek

Fábri István polgármester beszámolója a 2015. március 12- április 9. közötti időszakról.

(Készült Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 9-i ülésére.)

 

– Összefoglalás –

 

 

1.) Csömör Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete március 12-én tartotta ülését, melyen a képviselők többek között elfogadták az angol nyelv első osztálytól történő oktatásának bevezetését, egyelőre kísérleti jelleggel, valamint az önkormányzati intézmények alapító okiratainak módosítását.

 

2.) Március 14-én tartották az ősszel elkészült élőfüves labdarúgópálya felavatását a Csömör KSK-Mogyoród KSK futballmérkőzéssel. A szabadtéri sportközpont részeként nagyobb részben pályázati, kisebb részben önkormányzati forrásból megépült focipályát Fábri István polgármester és Válé Flórián a Csömöri Sport- és Szabadidő -szervező Nonprofit Kft. ügyvezetője adta át. A sok szurkoló között Paulovics Géza Mogyoród polgármestere is jelen volt, illetve a csömöri önkormányzat részéről dr. Katona Péter jegyző, Tihanyi Ferenc sportért felelős képviselő, Pásztor Sándor az Ügyrendi, Sport és Közbiztonsági Bizottság elnöke és Kadók Ferencné képviselő.

 

3.) Március 15-én, az idén már harmadik alkalommal szervezett 17 kilométeres gyalogtúrát az önkormányzat és a Csömöri Civil Egyesület Isaszegre, a Szabadságharc híres csatájának emléket állító Honvéd szoborhoz. Az önkormányzatot Fábri István polgármester, dr. Katona Péter jegyző és Marosi Éva pénzügyi osztályvezető képviselte.

 

4.) Március 15-én a hagyományok szerint tartották Csömörön a nemzeti ünnepi megemlékezést az 1848-1849-es Forradalom és Szabadságharc tiszteletére. A Petőfi-emléktáblánál a település vezetése, a nemzetiségi önkormányzatok, a helyi civil szervezetek és az országos politikai pártok helyi szervezetei helyezték el koszorúikat, majd a Petőfi Sándor Művelődési Házban kulturális műsorral folyatódott az ünnepi alkalom. Ünnepi beszédet mondott Fábri István polgármester. Az idén Csömör Községért Emlékérem kitüntetésben a Csömöri Polgárőr Egyesület részesült. Az elismerő oklevelet Mihalovics Bertalan egyesületi elnök és több egyesületi képviselő részére Fábri István polgármester, Tormay-Lesták Mária alpolgármester és Pásztor Sándor az Ügyrendi, Sport- és Közbiztonsági Bizottság elnöke adta át.

 

5.) Március 19-én Hegyesiné Nagy Ibolya a Szociális Alapszolgáltatási Központ vezetőjének elnöklete mellett a Polgármesteri Hivatalban  gyermekvédelmi-jelzőrendszeri konferenciát tartottak. A tanácskozás több mint negyven résztvevője között elsősorban az érintett intézmények és szervezetek, mint a helyi oktatási, nevelési intézmények, a helyi egészségügy képviselői, a helyi szociális és közbiztonsági szervezetek, a kistarcsai és gödöllői rendőrség munkatársai, valamint az önkormányzat vezetői és illetékesei vettek részt.

 

6.) Március 20-án újabb egyeztetést tartott a Sodexo Magyarország Kft. és az önkormányzat a közétkeztetés tárgyában.  A megbeszélésen Tormay-Lesták Mária alpolgármester, dr. Katona Péter jegyző, Szőkéné Farkas Anikó dietetikus és Herczku Pál a Sodexo területi képviselője vett részt. Az elmúlt időszak értékelésén túl a jövőben szükséges változtatásokról tárgyaltak.

 

7.) A március 21-én megrendezett termelői és bolhapiac újra sok termelőt és vásárlót vonzott a Hősök terére.

 

8.) Március 24-én az Ügyrendi, Sport- és Közbiztonsági Bizottság tartotta ülését Pásztor Sándor elnöklete mellett a Polgármesteri Hivatala tanácstermében.

 

9.) Március 26-án a Népjóléti és Kulturális Bizottság ülésezett a Polgármesteri Hivatalban dr. Szarka Zsuzsanna elnöklete mellett.

 

10.) Március 26-án a Petőfi Sándor Művelődési Ház szolgált a civil polgármesteri fórum helyszínéül, melyen Hatvani Miklós Isaszeg polgármestere, Pénzes János Isaszeg alpolgármestere, Paulovics Géza Mogyoród polgármestere és Fábri István Csömör polgármestere vitatkoztak a pártpolitikai függetlenség lehetőségeiről és következményeiről. A talán országosan is rendhagyónak mondható fórumot Csányi István nemzetközi kapcsolatok szakértője vezette.

 

11.) Március 27-én a Gödöllői Többcélú Kistérségi Társulás Csömörön, a Polgármesteri Hivatalban tartotta idei második ülését, melyen többek között Gödöllő, Nagytarcsa, Dány, Isaszeg, Valkó, Vácszentlászló és Csömör önkormányzati vezetői, Gödöllő főjegyzője, illetve a Pest Megyei Ipari és Kereskedelmi Kamara vezetője vett részt. Az ülést dr. Gémesi György Gödöllő polgármestere vezette, melyen a költségvetési vonatkozású döntések mellett a turisztikai fejlesztésen volt a hangsúly. Hatvani Miklós isaszegi és Fábri István csömöri polgármester településük jelentősebb rendezvényeiről számolt be, valamint Darázs György a Lázár Lovaspark igazgatója tartott tájékoztatót a Turisztikai Egyesület Gödöllő tevékenységéről.

 

12.) Március 30-án a Pénzügyi, Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság tartotta ülését Eigler Tamás bizottsági elnök vezetésével a Polgármesteri Hivatalban.

 

13.) A Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület választmányi ülését tartották Domonyvölgyben Perna Pál elnök vezetésével. Az ülésen Fábri István polgármester képviselte Csömört.

 

14.) Március 31-én a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ülésezett Tihanyi Ferenc elnöklete mellett a Polgármesteri Hivatalban.

 

15.) Húsvét, a kereszténység legnagyobb ünnepe. A helyi keresztény közösségek a megszokott liturgikus rend mellett számos kapcsolódó egyházi programot is kínáltak az ünnephez kapcsolódóan. A Via Veritas Alapítvány idén is megszervezte a Csömöri Keresztutat, Görbe József római katolikus plébános vezetésével. A Csömöri Evangélikus Gyülekezetben mozgássérült fiatalok passiójátékát tekinthették meg az érdeklődők. Rendhagyó program volt a Furmicska Néptánc Egyesület kezdeményezése, a nagypénteki mosdás a Csömöri-patakban Emellett a Petőfi Sándor Művelődési Ház és a Sinka István Községi Könyvtár is színes húsvéti porgramokkal várta az érdeklődőket.

 

16.) Április 7-én hajnalban a Csömörhöz tartozó Nádormajorban óriási tűz tombolt. Az elektromos hiba következtében kigyulladt csirkefarmon sok ezer kiscsirke veszett oda. Személyi sérülés nem történt. A XVII. kerületi, a gödöllői és a csömöri tűzoltók együttes erővel küzdöttek a lángok eloltásán.

 

17.) Április 7-én a Pénzügyi, Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság rendkívüli ülést tartott Eigler Tamás elnök vezetésével a Csömöri Tót Hagyományaink Háza szabadtéri színpad építésének és tetőszerkezetének kialakítása ügyében.

 

18.) Április 9-én egy fő erdélyi származású, Csömörön lakó polgár tett ünnepélyes állampolgársági esküt a hivatal tanácstermében Fábri István polgármester előtt.

 

19.) A településen zajló jelentősebb fejlesztések és felújítások:

 

A Laky utcai (3-as) bekötőút patakhídja mellett a gyalogos híd elkészülte után jelenleg a hídra felvezető töltés és a gázló építésének előkészületei zajlanak. A kivitelezést a Colas-Swietelsky Konzorcium végzi, az önkormányzattal történt előzetes megegyezés szerint saját költségen.

 

A Határ úti telephelyen a tervezett ütemezés szerint zajlik a Procter & Gamble- Hyginett Kft. új gyáregységének építése, mely idén az ország egyik legnagyobb fejlesztése lesz.

 

Márciusban elkezdődött az M0-s körgyűrű már régebben követelt környezetvédelmi beruházásainak  megvalósítása a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából: új, illetve megemelt zajvédő falak építése, zajáteresztő töltésbevágások megszüntetése. A munkákkal várhatóan egy hónap múlva készülnek el.

Befejeződött a HÉV-állomás utcában a sarki önkormányzati ingatlanon régebben működő üzemcsarnokok és raktárépületek bontása, valamint a beton alapzatok felszedése. A munkát a budakalászi Derby 2000 Kft. végezte a szerződés szerinti 10,5 millió forintért.

 

A Kacsóh P. utcai óvodában a csapadékvíz-elvezetési rendszert fejlesztették 600 ezer Ft értékben. A munkát a Bp. XV. Kerületi Afzélia Kft. végezte.

 

A szerződéskötés után áprilisban elkezdődik Csömöri Tót Hagyományaink Házánál a szabadtéri színpad és önálló tetőszerkezet építése 5,1 milli Ft értékben.

 

Március második felétől a Csömöri Községgondnokság számos út aszfaltburkolatának javítását és kátyúzását, belterületi és külterületi zúzott köves út, illetve földút javítását végezte el, illetve jelentős szakaszokon teljes ároktisztításra is sor került.

 

 

******

 

– Április 22-én  Csömörön rendezik meg a X. Egyházi és Világi Borok Versenyét.

– Április 26-án a XXV. jubileumi Kórustalálkozó és Egyházzenei Hangverseny lesz a római katolikus templomban.

– Május 1-jén tartják  a hagyományos Tót Majálist a Csömöri Tót Hagyományaink Házánál.

 

– A következő rendes képviselő-testületi ülésre 2015. május 7-én kerül sor.

 

 

 

 

 

Fábri István s.k.

polgármester

 

 

 

 

Általános hírek

Hagyományok napja

2024. április 20-án, 10.00 órától Hagyományok napja rendezvényt tartanak a Hősök terén, a Mesterségek bemutatója

Bővebben
Megszakítás