Üdvözöljük!

A legutóbbi képviselő-testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések

2015 február 23. –
Önkormányzati, települési hírek

Fábri István polgármester beszámolója a 2015. január 22. és február 19. közötti időszakról.

(Készült Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére.)

 

– Összefoglalás –

 

 

1.) Csömör Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az év első ülését január 22-én  tartotta, melyen hagyományteremtő céllal új alapítású díjat adott át Fábri István polgármester és Tormay-Lesták Mária alpolgármester. A Csömör Kincse Díjat az elmúlt négy éves időszakban újszerű, alkotó közösségi tevékenységükért a következők kapták: Biróné Tóth Erika (Csömöri Csatangoló országos teljesítménytúra szervezője), Dunavölgyi Illés Sándorné és dr. Fogd Mihályné (közösségi ádventi gyertyagyújtás szervezői), dr. Éless Béla és Nagy Imre (csömöri színházi élet szervezői) dr. Marinovich Endre (Túlélte-e a középosztály című könyv szerzője), Szőke Zoltán (Csömöri Önkéntes Tűzoltó Egyesület vezetője), Takács László (Béke téri esték szervezője), Tenczer Ágnes (Légy Ott programfüzet főszerkesztője), Valter Tibor (Csömör Nagydíj Magyar Kupa kerékpárverseny szervezője), Válé Flórián (Csömöri Sportnap szervezője), Újszászi Erika (termelői piac szervezője) és a Csömöri Úrnapi Virágszőnyeg teljes szerkesztői gárdája (szerkesztője: Hermányos Mária). Az ülésen többek között a képviselők döntöttek arról is, hogy szigorúbb ellenőrzés mellett további két évre meghosszabbítják a szerződést a Sodexo Magyarország Kft.-vel, amely az iskolában és az óvodában, illetve a Szociális Alapszolgáltatási Központnál végzi a közétkeztetést a településen.

 

2.) Január 23-án a csömöri evangélikus gyülekezet imaházában szeretetvendégséggel zárult az egyhetes ökumenikus imahét. A hagyományos eseménysorozaton  helyi keresztény felekezetek (római katolikus, evangélikus, baptista, református) lelkészei egymás templomaiban, közösségi helységeiben prédikáltak: Görbe József, Johann Gyula, Eszes Zoltán és Esztergály Előd. A záró alkalmon részt vett Fábri István polgármester, Szántóné Hermányos Mária és Kadók Ferencné képviselő.

 

3.) Január 24-én a Petőfi Sándor Művelődési Házban rendezték meg a szlovák bált, amelyen részt vett Hollerné Racskó Erzsébet az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke és Martin Palka Csömör szlovákiai testvértelepülésének, Mojmírovcének (Ürmény) új polgármestere is. Az eseményen Csömör Tiszteletbeli Polgára kitüntetést kapott Bátorfi István cinkotai lakos, akinek az erről szóló oklevelet Fábri István polgármester és Pásztor Sándor képviselő, ügyrendi bizottsági elnök adta át.

 

4.) Január 29-én a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ülésezett Tihanyi Ferenc elnöklete mellett a Polgármesteri Hivatalban. Ennek keretében többek között sor került hát pályázó meghallgatására, akik a főépítészi munkakörre jelentkeztek.

 

5.) Január 31-én a Csömörről kitelepített svábok tiszteletére rendezett megemlékezésen Bretz Ágnes és Szikora Judit a Csömöri Német Nemzetiségi Önkormányzat, Fábri István polgármester a települési önkormányzat nevében helyezett el koszorút. A Petőfi Sándor Művelődési Ház galéria termében nyílt fényképkiállítást Dunavölgyi Illés Sándorné nemzetiségi önkormányzati elnök és Fábri István polgármester nyitotta meg. A helyi németségről dr. Paulovics Mihály, korábbi tanácselnök és Mervald Mihály, volt önkormányzati képviselő emlékezett meg.

 

6.) Február 2-án a Pénzügyi, Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság tartotta ülését Eigler Tamás bizottsági elnök vezetésével a Polgármesteri Hivatalban

 

7.) Február 3-án a Népjóléti és Kulturális Bizottság ülésezett a Polgármesteri Hivatalban dr. Szarka Zsuzsanna elnöklete mellett.

 

8.) Február 4-én közös konzultációt tartottak a helyi történelmi egyházak és az önkormányzatok vezetői. Az idei megbeszélésen Eszes Zoltán baptista lelkész, Esztergály Előd református lelkész, Görbe József római katolikus plébános és Johann Gyula evangélikus lelkész, illetve Fábri István polgármester és Tormay-Lesták Mária alpolgármester vett részt. Az egyeztetésen többek között az egyházak éves önkormányzati támogatásáról, a temetőfejlesztési tervekről és a turisztikai együttműködési lehetőségekről esett szó.

 

9.) Február 6-án Holló Ilona Zsámbok polgármestere és Gódor Lajosné, Dány polgármestere fogadta Fábri István polgármestert a települések polgármesteri hivatalaiban. A megbeszéléseken a települések együttműködési lehetőségeiről esett szó.

 

10.) Február 7-én a település és a térség legnagyobb, hagyományos gasztronómiai eseményét rendezték a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A XVI. Hájastészta- és fánksütő verseny egyúttal  lekvárfőző versennyel is bővült. Az esemény ismét rendkívül nagy érdeklődés mellett zajlott. A zsűri elnöke a településen élő Hargitai György mesterszakács, a rendezvény fő szervezője pedig Szeltner László művelődési ház igazgató volt.

 

11.) Február 7-én tartották a csömöri sportbált a helyi sportcsarnokban. Az eseményen az év csömöri sportolója és egyéb sportdíjakat adott át Válé Flórián, a Csömöri Sport- és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. ügyvezetője, Fábri István polgármester és Tihanyi Ferenc sportért felelős önkormányzati képviselő. Az önkormányzat részéről jelen volt még Pásztor Sándor ügyrendi és sportbizottsági elnök és Szántóné Hermányos Mária képviselő.

 

12.) Február 9-én a Pénzügyi, Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság tartotta ülését Eigler Tamás bizottsági elnök vezetésével a Polgármesteri Hivatalban. Az ülésen a költségvetés-tervezet összeállításán túl meghallgatták a Csömöri Településszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetői állására jelentkező négy pályázót.

 

13.) Február 10-én a Településfejlesztési és Környezetvédelmi ülésezett Tihanyi Ferenc elnöklete mellett a Polgármesteri Hivatalban.

 

14.) Február 11-én a Települési Értéktár Bizottság tartotta alakulóülését a Polgármesteri Hivatalban Szántóné Hermányos Mária elnök vezetésével.

 

15.) Február 12-én a Polgármesteri Hivatalban zárt ülés keretében tárgyalta a bányaértékesítés pénzügyi ajánlatát a Pénzügyi, Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság Eigler Tamás bizottsági elnök vezetése mellett.

 

16.) Február 14-én került megrendezésre a hagyományos jelmezes farsangi bál a Turnovszky István Kertbarát Kör szervezésében. A rendezvényen az önkormányzat részéről Pásztor Sándor képviselő vett részt.

 

17.) Február 15-én a Csömöri Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében került megrendezésre a sváb farsang a művelődési házban.

 

18.) Február 15-én kezdődött és egy hétig tart a Csömöri Evangélikus Gyülekezeti Házban a farsangi imahét nevű több évtizedes hagyományos egyházi eseménysorozat.

 

19.) Február 16-án a csömöri egészségház tervezésével kapcsolatos egyeztető tanácskozást tartottak a Polgármesteri Hivatalban dr. Szarka Zsuzsanna egészségügyi tanácsnok vezetésével, melyen Müller Ferenc vezető tervező mellett részt vettek a helyi egészségügyi dolgozók, illetve Fábri István polgármester és Tormay-Lesták Mária alpolgármester.

 

20.) Február 17-én Népjóléti és Kulturális Bizottság ülésezett a Polgármesteri Hivatalban dr. Szarka Zsuzsanna elnöklete mellett.

 

21.) Február 18-án  ülésezett a Csömöri Kulturális Közalapítvány Harmath Diána elnök vezetésével, melyen Tormay-Lesták Mária és Dr.Szarka Zsuzsanna is részt vett.  A téma a civil szervezetek 2014. évi elszámolása volt.

 

22.) Február 19-én Mogyoród polgármesterénél, Paulovics Gézánál tett látogatást Fábri István polgármester. A megbeszélésen a két település együttműködési lehetőségeiről esett szó.

 

23.) Január második felében megkezdődött és várhatóan március közepéig tart az Állomás utcában, a régi BUBIV-telep helyén az ipari terület nagy részének  rehabilitációja, vagyis az önkormányzat által véglegesen visszaszerzett ingatlanon lévő régi raktárépületek és üzemcsarnokok teljes lebontása.

 

******

 

– A következő képviselő-testületi ülésre 2015. március 12-én kerül sor.

 

 

Fábri István s. k.

polgármester

 

 

 

 

Megszakítás