Üdvözöljük!

Beszámoló Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. július 4-i üléséről

2019 szeptember 09. –
Képviselő-testületi beszámolók

A képviselő-testület 8 fő részvételével tartotta meg rendes ülését.

  1. ) Tájékoztató az elmúlt időszak fontosabb települési eseményeiről és önkormányzati intézkedéseiről

 

Fábri István polgármester röviden tájékoztatta a képviselő-testületet az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről. (A beszámoló teljes szövege a www. csomor.hu honlapunk Polgármesteri beszámolók menüpontjában olvasható.)

 

  1. ) A Szociális Alapszolgáltatási Központ szakmai programjának és Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása

 

Szántóné Hermányos Mária, a Népjóléti és Kulturális Bizottság elnökhelyettese ismertette, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya ellenőrizte a SZAK család- és gyermekjóléti szolgálatát, és megállapította, hogy aktualizálni kell az intézmény szakmai programját és SZMSZ-ét.

Kovács Jánosné igazgatási osztályvezető ismertette a módosítások jellegét, amely alapján az intézmény szakmai tevékenységét részletesebben kifejtették, plusz tevékenységeket rendeltek hozzá, valamint aktualizálták a jogszabályoknak megfelelően. 

A képviselő-testület egyhangúlag támogatta a módosítást.

 

  1. ) A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról és azok igénybevételéről szóló rendelet megalkotása 

Szántóné Hermányos Mária, a Népjóléti és Kulturális Bizottság elnökhelyettese elmondta, hogy az előző napirendi ponttal összefüggésben szükségessé vált a rendelet megalkotása. A képviselők megvitatás után egyhangúlag támogatták annak elfogadását.

 

  1. ) A Szociális Alapszolgáltatási Központ részére gépkocsi vásárlása

Tihanyi Ferenc képviselő szóbeli tájékoztatást nyújtott arról, hogy a SZAK igényei alapján megvizsgálták a lehetőségeket, végigjárták a kereskedéseket, ám éppen típusváltás zajlik, és új kedvezmények várhatóak a nyár folyamán, amelyeket érdemes megvárni.

 

  1. ) Csömör nagyközség településrendezési eszközeinek az állami főépítész hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal záró szakmai véleményét követő önkormányzati döntés

Tihanyi Ferenc, a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke ismertette, hogy a megyei kormányhivatal a végső szakmai véleményezés során a beérkezett dokumentumokat áttanulmányozta és záró szakmai véleményét elküldte az önkormányzatnak.

Király Noémi főépítész beszámolt arról, hogy az észrevételek túlnyomó része csupán formai jellegű. A képviselők megvitatták a javaslatokat, majd egyhangú támogatás mellett megalkották a helyi építési szabályzatról és a szabályozási tervéről szóló rendeletet az elfogadott módosításokkal.

 

  1. ) Magyar Lovas Turisztikai Szövetség lovas túraútvonalán megállópont kialakításához terület biztosítása

Fábri István polgármester tájékoztatta a testületet, hogy a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség egy kiemelt projekt keretén belül aktív lovas turisztikai hálózat létrehozását valósítja meg Közép-Magyarországon. Ezen belül egy lovas túraállomás létesítését tervezik Csömör területén, ahol a lovas túrázók éjszakára el tudják helyezni a lovaikat. Többkörös egyeztetés alapján erre a célra a 0147/110 hrsz.-ú önkormányzati ingatlan tűnik alkalmasnak a Bócsi-kastély mögött. A tervezés elindításához és a részletek kidolgozásához az önkormányzat elvi hozzájárulása szükséges. A képviselő-testület egyöntetűen támogatta a javaslatot.

 

  1. ) Csömöri Települési Szolgáltató Nonprofit Kft. eszközbeszerzési kérelmének megvitatása

Pásztor Sándor, a Csömöri Települési Szolgáltató Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának elnöke felidézte, hogy az NKHV Zrt. hosszas egyeztetés után végre kifizette a Kft.-nek a 2017. első és második negyedévére eső hulladékgazdálkodási díjat 18 millió forint + ÁFA összegben. Ebből 9,54 millió forintot a CSÖTESZ azonnal átutalt az önkormányzatnak tagi kölcsön törlesztése címén, a fennmaradó összegből pedig az elromlott ágdaráló gép motorcseréjét szeretnék elvégezni, valamint egy univerzális gép vásárlását tervezik a zöldfelületek karbantartására. A képviselő-testület megvitatta a javaslatokat és úgy határozott, hogy az univerzális gép beszerzését egyelőre nem támogatják, mivel korábban a Csömöri Sport- és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. részére vásároltak egy ilyen gépet, amelyet a CSÖTESZ is tud használni. Az ágdaráló motorcseréjére a képviselő-testület 1.744.191 Ft összeget szavazott meg egyhangú szavazással.

 

  1. ) A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola Major úti udvarának felújításához szükséges kivitelezők kiválasztása 

Fábri István polgármester felidézte, hogy az iskolaudvar játszóeszközeinek beszállítóját korábban már kiválasztották, ezúttal az egyéb munkálatokra kell kivitelezőt választani.

Benkó Gábor műszaki osztályvezető ismertette, hogy térbetonozásra és térkövezésre is kértek ajánlatot, ám az intézmény a betont részesíti előnyben, mivel arra tudnak rajzolni a gyerekek. A képviselő-testület a munka elvégzésével a legkedvezőbb árajánlatot benyújtó Komjáti Design Kft.-t bízta meg bruttó 2.370.902 Ft-os áron. 

Gabionfal építésére, valamint a kézilabdapálya burkolatának felújítására az Uhrinwest Kft. kapott megbízást 4.262.246 Ft, illetve 21.592.281 Ft-os áron 6 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett.

 

  1. ) A Laky-park és a Corvina tér fejlesztése – beérkezett ajánlatok alapján kivitelező kiválasztása

 

Kulich Gábor, a Csömöri Települési Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője ismertette a beérkezett ajánlatokat. A Laky-parkban felnőtt kondipark kivitelezésére három árajánlat érkezett be. Ár-érték arányban a legkedvezőbbnek a KAKTER 2005. Kft. ajánlatát ítélte a képviselő-testület, így őket bízták meg a kivitelezéssel bruttó 6.254.470 Ft-os áron. 

A Laky utcai óvoda parkolójának bővítését részben a Laky park területén tervezik a meglévő szórt burkolatú parkolóhoz kapcsolódóan. A beérkezett ajánlatok közül az Uhrinwest Kft. ajánlata bizonyult a legkedvezőbbnek, bruttó 4.863.910 Ft-os áron, így a képviselő-testület őket bízta meg a kivitelezéssel. 

Az önkormányzat rendőrségi szakemberek bevonásával két gyermek KRESZ-pályát is tervezett, az egyiket a Laky-parkba, a másikat pedig a Corvina térre. 

Benkó Gábor műszaki osztályvezető ismertette, hogy műszakilag a KRESZ-pályák burkolata nagyon hasonló a kerékpárutakéhoz, ám megvalósítható öntött és hengerelt aszfalt burkolattal is. Mindkét KRESZ-pálya kivitelezésére a Komjáti Design adta a legkedvezőbb ajánlatot, a Laky-park esetében bruttó 4.390.898 Ft-os, míg a Corvina tér esetében bruttó 5.091.621 Ft-os áron. A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert a szerződések aláírására.

 

  1. ) Csömör, 0196/1. hrsz. erdőterület vásárlásának megvitatása 

Tihanyi Ferenc, a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke ismertette, hogy egy tulajdonos megvételre ajánlotta tulajdonrészét a Majorszegiliget melletti erdőből. Az ingatlanról hivatalos értékbecslés készült.

Fábri István polgármester felidézte, hogy néhány éve ebben az erdőben tarvágást is végeztek a tulajdonosok,  így a megóvás érdekében fontos  lenne minél nagyobb önkormányzati  tulajdonrész megszerzése. A képviselők egyhangúlag támogatták az erdővásárlást 4.459.952 Ft-os áron.

 

  1. Középhegy utca nyomott szennyvízcsatorna – Galgaépszer Kft.-vel való szerződés módosítása

Benkó Gábor műszaki osztályvezető ismertette, hogy a kivitelezés megkezdése előtt folytatott lakossági egyeztetések során kiderült, hogy több érintett ingatlan belátható időn belül nem kíván rákötni a szennyvízcsatorna-rendszerre. A bekötések itt kiépülnek ugyan, de elzárócsapokat nem kell beépíteni, mivel azok csak tönkremennének. A többi ingatlannál pedig az elzárócsapok vonatkozásában a DMRV-vel is egyeztetve típusmódosítás történt. 

Összességében a beruházás 2.888.932 Ft-tal lesz így olcsóbb, és a kivitelezővel szerződésmódosítás szükséges, amit a képviselő-testület egyöntetűen támogatott.

 

  1. ) Panorámaröntgen működésével kapcsolatos üzemeltetési szerződés megkötése

Fábri István polgármester tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy a Pénzügyi, Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság egyeztetett az üzemeltetésre jogosult fogorvosokkal, és úgy állapodtak meg, hogy az üzemeltetési költségeket fele részben az önkormányzat vállalja, míg a másik felét a fogorvosok.  A képviselő-testület egyhangúlag jóváhagyta a javaslatot.

 

  1. ) Rákóczi utca 4. szám alatti szolgálati lakások építőmesteri munkálataihoz kivitelező kiválasztása; Ady Endre u. 1. szám alatti vendégház esetében gépész és elektromos kivitelező kiválasztása

Fábri István polgármester tájékoztatta a testületet, hogy az Egészségház átadásakor felszabaduló két ingatlanban a Községgondnokság alvállalkozók bevonásával megkezdte a munkálatokat, ám további kivitelezők bevonása vált szükségessé.

Lukács Gábor, a Községgondnokság vezetője elmondta, hogy rendkívül nehéz szakembert találni, a megkeresettek közül a Rákóczi utcai épületre mindössze egy szakember adott ajánlatot komplett építőmesteri munkálatokra. A képviselő-testület egyhangúlag úgy határozott, hogy a Nagy Festő Kft.-t bízza meg bruttó 14.500.000 Ft-os áron.

A vendégház esetében már több árajánlat érkezett gépészeti és elektromos munkálatokra. A gépészeti munkákkal a képviselő-testület a Jelszer Kft.-t bízta meg bruttó 7.903.083 Ft-os áron, míg az elektromos munkákra vonatkozóan a Fabi Group Kft. ajánlata bizonyult a legkedvezőbbnek bruttó 8.572.881 Ft-os áron, amely ajánlat a villámhárító-rendszer kiépítését is tartalmazza. 

 

  1. ) Képviselők, hivatalvezetők közérdekű bejelentései

Fábri István polgármester tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy a sport kft. nem hosszabbította meg a határozott idejű szerződését Takó Csabával, a labdarúgó szakosztály vezetőjével. Bár a játék eredményessége jó volt, a csapat menedzselése terén mutatkoztak hiányosságok. Takó Csaba a jövőben a Rubeola Egyesületet viszi tovább, amely térítésmentesen használja a sport kft. létesítményeit, a csapat menedzselésével pedig az edzőt bízták meg. 

Fábri István polgármester tolmácsolta a Nefelejcs Művészeti Óvoda kérését, akik jelezték, hogy a nyári ügyeletet igénybe vevő gyerekek a nagy melegben nem tudnak aludni, ezért szükséges légkondicionáló berendezést beszerelni. A képviselők megvitatták a kérést, és annak reményében, hogy az óvoda megfelelően alkalmazza a berendezéseket (még az alvásidő megkezdése előtt hűtik le a helyiségeket és a gyermekek jelenlétében nem működtetik azokat), támogatták a készülékek beszerzését.

Tormay-Lesták Mária jelezte, hogy az úrnapi körmenet kapcsán mindig nagy nehézséget okoz a kutyatej begyűjtése, mivel ebből kell a legtöbb, ezért javasolja, hogy az önkormányzati területeken termesszék ezt a növényt. Fábri István támogatta a javaslatot, és felvetette, hogy a feladattal bízzák meg a CSÖTESZ Kft.-t. 

Pásztor Sándor beszámolt az illegális hulladéklerakás megakadályozását célzó járőrözés eredményéről. Mint elmondta, több alkalommal sikerült megakadályozni a hulladéklerakást. A járőrözés mellett pedig immáron két vadkamera is figyeli a külterületi illegális tevékenységet.

Marosi Éva jelezte, hogy a kerékpárutakat lovasok használják. Dr. Katona Péter jegyző kifejtette, hogy a KRESZ egyértelműen rendelkezik erről, lóval nem lehet kerékpárúton közlekedni, nem is tesz jót nekik.

Benkó Gábor bemutatta a Széchenyi utcai körforgalom aktualizált terveit, amelyet a képviselők megvitattak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megszakítás