Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Március 15-ét ünnepeltük

2016 március 16. –
Önkormányzati, települési hírek

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulója tiszteletére március 15-én délután ünnepséget tartottak a Hősök terén és a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Az önkormányzat és a művelődési ház közös rendezvénye 16 órakor a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét, majd Dutka Ákos Március 15. című verse hangzott el Ágó Gellért, a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola 7.c osztályos tanulója előadásában.

Ezt követően a Petőfi-emléktáblánál  a helyi civil szervezetek és pártok koszorúzással rótták le tiszteletüket, a 1031. sz. Hunyadi János Csömöri cserkészcsapat Soós Árpád cserkészparancsnok vezetése, valamint a  Krammer Teréz Zeneiskola Fúvószenekara  közreműködése és  Szabó Péter vezénylete mellett.

A művelődési házban megrendezett ünnepi műsor Patonai Katalin zongoraművész és Kunszeri Márta fuvolaművész előadásával kezdődött.

Az ünnepség Fábri István ünnepi beszédével folytatódott, melynek teljes szövegét itt olvashatják.

A Madách Színház társulatának tagja, Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművésznő Reményik Sándor verseit szavalta el.

A Furmicska Néptánc Egyesület, valamint a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola 5.b osztályának és énekkarának műsora a forradalom és szabadságharc eseményeinek állított emléket versben, prózában, dalban és táncban.  A műsor koreográfusa Suba Éva, az iskolások irodalmi összeállítását Hajdú Ágnes készítette, az énekkart Burillák Angéla tanárnő vezeti. 

Az ünnepségen adták át a Csömör Községéért Emlékérmet, melyet idén Csömör Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Nagy Évának, Csömör kulturális és művészeti életében folytatott kiemelkedő színvonalú munkájáért, valamint  Fogd Józsefnek, Csömör közösségi életében végzett több évtizedes önzetlen tevékenységéért adományozott.

A kitüntetéseket Fábri István polgármester és Hermányos Mária, önkormányzati képviselő, a Népjóléti és Kulturális Bizottság elnökhelyettese adta át. Az érmet Kósa István éremtervező és vésnök készítette. A kitüntetetteket Hermányos Mária méltatta.

Méltatások:

Nagy Éva

Mojzesné Nagy Éva tősgyökeres csömöri lakos, 1954. május 27-én született. Nagy Lajos szabómester és Babits Mária varrónő legkisebb gyermekeként a varrógépek között nőtt fel. Nagymamája kezét fogva már négyévesen sétált az úrnapi virágszőnyeg díszítésekor. Csömörön járt általános iskolába, majd a Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában érettségizett. Iparművész diplomáját a Magyar Iparművészeti Főiskolán védte meg. Férje, Mojzes Sándor, belsőépítész alkotótársa és menedzsere is volt, de sajnos 2001-ben hosszas betegség után, 47 évesen elhunyt. Két lányukat ettől fogva egyedül nevelte tovább a művészet vonzásában. Mojzes Dóra öltözéktervező a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, Mojzes Nóra lakberendezés-, stílustervező a Krea Művészeti Iskolában diplomázott. Mindketten ismert alkotókká váltak szakterületükön.

Nagy Éva évekig „szabadúszóként” és óraadó tanárként tevékenykedett, majd az Óbudai Egyetemen rajz tanfolyamot vezetett, ahol a rajz felvételi bizottságban is részt vett. Jelenleg a Forrai Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium rajz és stílustervezés tanára.

            Édesapja és édesanyja szorgalma, az alkotás és a család szeretete mindig példaként állt előtte. Bármihez nyúl, átlényegülve válik szépségforrássá, legyen az bőr, textil, kollázs, papír, kő, virág, termés vagy nyelvi jel. Művészetét a teremtés egészét átfogó odaadó szeretet, analógiás, képnyelvi gondolkodás-mód jellemzi. Sokszínű munkássága túlmutat műterme falain és a művészi berkeken.

     Lokálpatrióta alkotó, faluközösségünk évtizedek óta találkozhat mulandó és maradandó munkáival. Az úrnapi virágszőnyegek képei, miseruhák, a katolikus közösségi ház berendezése Jézus oltárképével, az ajtók üveg fúvott grafikái, az új bejárati ajtó terve, a ravatalozó részlettervei, az évről évre megalkotott életnagyságú betlehemesek, a Kincsesláda kézműves táborok termékei, és még sorolhatnánk sugárzó közösségi munkáit.

            Csömörön kívüli alkotásai is jelentősek. Ő tervezhette azt a bíbor bársony párnát, melyen most is nyugszik Szent Koronánk az Országház kupolatermében. Díszlet- és jelmeztervei, ruhamo-delljei ismertek a művészeti életben, számos díj és kitüntetés birtokosa.

     A helyi képzőművészek között kitűnik nyitott, mindenhol segítő szándékú, közösségért tenni akarásával. A katolikus közösség aktív tagja. 5 évig énekelt a Vox Animi Vegyeskarban, énekel a katolikus templom kórusában, tagja a Szent Rita Karitász Közösségnek. Részt vett az úrnapi virágszőnyeg könyv szerkesztésében, melyért Csömör Kincse díjat kapott.

Tavaly őszi, nagysikerű, Töredék című életmű-kiállításán mindenki meggyőződhetett róla, hogy munkássága méltó az elismerésre, és ezzel először a díjazottak sorába egy képző-művész is bekerül.

 

Fogd József

Fogd József 1945. március 19-én született tősgyökeres csömöri családban. Édesanyja Agárdi Katalin, édesapja Fogd Mihály, földműveléssel és állattartással foglalkoztak.

Hárman voltak testvérek. Bátyja korábban a helyi tanács egyik vezetőjeként, később, a rendszerváltás után a Pest Megyei Kárpótlási Hivatal elnökeként dolgozott. Húga az egészségügyben helyezkedett el.

A helyi általános iskola elvégzése után vasipari szakmát tanult Gödöllőn. Ezt követően 16 évig a cinkotai AURAS gyárban dolgozott. Későbbi munkahelyén, Csömör és a térség meghatározó agrárszereplőjének számító Szilasmenti Mezőgazdasági Termelő Szövetkezetben 1984-ig az ipari ágazatok képviselője volt, majd 1988-ban a téesz vezetőségi tagjának is megválasztották.

1992-ben felesége, Szabó Erzsébet elhunyt. 1994 óta él együtt a szintén fiatalon megözvegyült Garai Juliannával. Sokat köszönhet neki, hiszen igazi társként a sok-sok lemondással járó társadalmi munkában mindig mellette áll.

Két lánya és egy fia született, valamint három lány unoka boldog nagypapája. Fia, Zsolt burkoló mester, Zsuzsanna lánya a Laky-sarki Ábécét üzemelteti, Ildikó lánya a mátyásföldi szakrendelő intézetben dolgozik.

Fogd József már fiatalon is aktív tagja volt a falu közösségi életének, hiszen pl. a hatvanas években játszott az akkori futball csapatban, de emellett kézilabdázott is. Régóta aktívan részt vállal a település nagyobb közösségi programjainak a szervezésében, de ha kell, szó szerint két kezével segít a közösségi megmozdulásokon, mint pl. a harminc éve folytatott önkéntes külterületi kertbarát szemétszedéseken.

2002–2006 között független önkormányzati képviselőként tevékenykedett a nagyközség vezetésében. Egy évig a Sváb Baráti Kör munkájában is részt vett.

A tót hagyományok ápolását végző Báló Lipót Kulturális Egyesület népdalköre megalakításában szintén szerepet vállalt. Egyik alapítója a Tiszta Forrás Népdalkörnek, melynek nyolc éve tagja.

A településen elsősorban a Turnovszky István Kertbarát Körrel azonosítják a nevét, amelybe 1989-ben lépett be. Miután 1990-ben megválasztották a legrégebbi és legnagyobb helyi társadalmi szervezet elnökének, hat cikluson át, 26 évig töltötte be ezt a tisztséget. Vezetése alatt a szervezet 2000-ben Csömör Községért Emlékérem kitüntetésben részesült. Számos további kitüntetésük közül kiemelkedik a megalakulásuk 30. évfordulója alkalmából kapott Parlamenti Aranyérem. 2016-tól tiszteletbeli elnökként segíti a kertbarátok munkáját.

A helyi kertbarát kör vezetőjeként aktívan közreműködött a nagyközség első testvértelepülési kapcsolatának kialakításában, mely együttműködésnek is köszönhetően az elmúlt közel két évtizedben sok száz csömöri polgár látogathatott el Erdély legszebb falujába, Torockóra.

 

 

Általános hírek

Hagyományok napja

2024. április 20-án, 10.00 órától Hagyományok napja rendezvényt tartanak a Hősök terén, a Mesterségek bemutatója

Bővebben
Megszakítás