Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Települési hírek

2011 augusztus 01. –
Önkormányzati, települési hírek

Az elmúlt hetek (2011. július 1-30.) települési eseményeinek rövid összefoglalója.

Mint korábban hírt adtunk róla, bevonatják azoknak az autóknak a rendszámát, amelyekre nem fizették be tulajdonosaik a gépjárműadót. Dr. Katona Péter jegyző a 40 milliós adókintlévőség miatt szigorú fellépést és azonnali intézkedést kezdeményezett, amely eredményeként az első felszólításoktól számítva két héten belül már megközelítőleg 5 millió forinttal, 12 százalékkal csökkent az elmaradt befizetések összege.

Tart a parlagfű szezonja – az ingatlantulajdonosok vagy a használók kötelesek folyamatosan gondoskodni telkük gyommentesítéséről.  Az önkormányzat az elhanyagolt részeken kényszerkaszálást rendel el – az idényben egy területre vonatkozóan szükség esetén többször is –, amelynek költsége a tulajdonost terheli. Ezen felül bírságot is kiszab a hivatal, amely másodszori, harmadszori szankcionálás esetén elérheti a több millió forintot is. Érdemes éppen ezért folyamatosan gondoskodni a parlagfűmentesítésről, és nem árt figyelembe venni a nagymértékű büntetésen kívül azt sem, hogy a fokozottan allergén gyomnövény sokak életét megkeseríti.

Települési hírek_parlagfű 

Tűz ütött ki július 14-én Csömör közigazgatási határán, két helyen is. A mezőőrök észlelték a bajt, s köszönhetően annak, hogy időben értesítették a tűzoltókat, sem a terményre, sem a közeli lovardára nem terjedtek át a lángok.

Tisztítják a patakmedret  – a munkákat egy helyi vállalkozó és a Községgondnokság végzi el. A gyors beavatkozást a június 30-i képviselő-testületi ülésen elhangzott lakossági panasz után rendelte el Fábri István polgármester. Az intézkedés ideiglenes megoldást jelent ugyan, de elkerülhetetlen, mert a terület 4 éve elhanyagolt – a víz már nemcsak a telkeket, terményt, hanem a házakat is veszélyezteti. Nagy gondot okoz, hogy az iszapos részen elszaporodtak a spanyol csupaszcsigák, amelyek különösen kártékonyak; a szúrós, büdös növényeken kívül minden zöldet lerágnak, ráadásul májustól a fagy beálltáig pusztítanak. 

Települési hírek_spanyolcsiga  

Beperelte az önkormányzatot az MSZ Házépítő Kft. A kivitelező cég a faluközpont-fejlesztés költségének elszámolása során még az előző vezetéssel került vitába, mert a kifizetett 17 millió forintos pótmunka után további 15 milliót is követelt. Ez utóbbi követelés jogosságát igazolandó az első, júniusi bírósági tárgyaláson, váratlan fordulatként, a kivitelező cég ügyvédje egy Bátovszki György korábbi polgármester által aláírt nyilatkozatot is bemutatott. Ezután dr. Katona Péter jegyző személyesen kért tájékoztatást a volt önkormányzati vezetőtől a helyi hivatalban eddig senki által nem ismert nyilatkozattal kapcsolatban. 

Mart aszfaltborítást kapott a Szedervölgyi út a Laki saroktól a Tücsökdomb utcáig, vagyis a belterületi határig. A jelentős gépkocsi- és teherautó forgalom hatására gyakran rendkívül poros volt az utca, emiatt a környéken lakók már régóta panaszkodtak. A kb. 300 méter hosszú szakaszon történt beavatkozás félmillió forintba került.

Elkezdődött a mobilóvoda építése a Kacsóh Pongrác úti gyermekintézmény bővítéseként. A rendkívül hosszadalmas engedélyeztetési eljárást követően várhatóan 1 hónapon belül elkészül a 20 gyermek befogadására alkalmas konténerépület. Az önkormányzat ezzel a gyors megoldással elérte, hogy az óvodába a törvény szerint kötelezően felveendő gyermekek mindegyikének férőhelyet tud biztosítani. 

Megszakítás